GNL911

A Férfi egy hómezőn találta magát, amelyen bármely irányba elindulhatott volna. Ösztöne vitte előre, és nagy sokára egyre szélesedő feketeséget látott a nagy fehérség tájban.

Ahogy közeledett hozzá, látta, hogy emberek sokasága áll némán, mozdulatlanul, neki háttal. Amikor odaért a tömeghez, minden emberalakot egyformának látott, arcokat próbált megkülönböztetni, de egyetlen egyet sem talált, amely ne hasonlított volna a másikra.

Valamennyi arc egyetlen irányba nézett, egy ágyra, amely ott állt a hómezőn. A Férfi közelebb ment és látta, hogy az ágy körül szétdobált ruhák, valamint színes lámpák és egy tükör darabjai hevernek, az ágyon pedig egy Nő feküdt, meztelenül, magzatpózba összehúzva magát. A Férfi azt sem tudta eldönteni, hogy a Nő élő vagy halott, hogy egyáltalán valóságos-e, egészen addig, amíg melléje nem ért, és meg nem érintette. A Nő teste forró volt, de ezen túl semmilyen életjelet nem adott, úgy tűnt, nem is lélegzik.

A Férfi hátranézett. Az emberek, akiknek az arca végleg elmosódott számára, ugyanúgy abba az irányba fordították a fejüket, mint azelőtt, talán nem is észlelték, hogy a Férfi a Nő mellé ért. A Nő mintha megmozdult volna, mintha pára hagyta volna el az ajkát, de lehet, hogy csak a Férfi képzeletében történt mindez.

A Férfi levetette kabátját, és óvatosan betakarta vele a Nőt, mintha attól félne, hogy felriad álmából. Aztán levetette a többi ruháját is, nem törődve a hideggel, a Nő mellé feküdt, és megfogta a kezét. Akkor látta meg a Nő karján a tetovált számsort. Ahogyan összefonódtak, a számsor, eggyel növelve, az ő karján is megjelent.

A Férfi még utoljára hátranézett, és már nem látta az őket néző tömeget. Csupán egy alaktalan, szétterülő sötét domb derengett a látóhatár szélén.