GNL911

1.

Életemmel elindulunk a szomszéd utcába egy könyvért, de a sarkon kiderül, hogy csak úgy tudjuk megközelíteni a boltot, hogy felmászunk egy magas, romos házra, és onnan leereszkedünk. Nehéz eldönteni, hogy a házat éppen bontják, vagy építés alatt van. Már átmentünk az egyik oldaláról a másikra, és leereszkedni készülünk, amikor a lábunk alól kicsúszik egy lépcső, és alattunk csak a mélység marad. Még van időnk arra, hogy visszahúzzuk egymást a megmaradt párkányon át egy szobaszerű helyiségbe. Odalent azonban egyre nagyobb füst kezd gomolyogni, emberek rohangálnak és kiáltoznak, hogy tűz van. Mi pedig ott állunk ennek a romos háznak a tetején és sehol egy menekülő útvonal.

2.

Gyilkosságért halálra ítélnek, de nem kell siralomházba vonulnom, a kivégzés napját és időpontját is pontosan közlik, fennmaradó kevés időmet családom körében tölthetem el. Eljön az utolsó reggel, délelőtt 11-re kell bemennem a börtönbe. Próbálom azt a néhány órát értelmesen eltölteni, de képtelen vagyok másra gondolni, mint arra, hogy mennyi mindent akartam még csinálni az életben, tele vagyok befejezetlen írásokkal. Átfut az agyamon az is, hogy hamar túl leszek rajta, aztán minden megy tovább, ahogy eddig, de rájövök, hogy nem lesz tovább. Aztán a következő gondolatom, hogy kapcsolataim eddig még mindig kihúztak a legnagyobb szarból is, talán még nem lenne késő mozgósítani ezeket, de aztán rájövök, hogy a legjobb esetben sem kaphatnék jobbat egy tényleges életfogytiglannál. Szeretteimen is látom, hogy nem akarnak mást, már készülnek a kivégzésre, többeknél piros papírforgót látok, amivel köszönteni akarnak úton a vérpad felé.

3.

A fagyasztószekrény az éjszaka csendjében úgy szól, mint egy távoli temetői kórus.