GNL911

Egyszer volt, hol nem volt, a tisztességben megőszült tábornok, aki kétszer mentette meg a hazát, egy elhamarkodott pillanatában „madárijesztőknek” nevezte azokat a fiatalokat, akik belefáradtak megcsontosodott rendszerébe. No, kapott is hamarosan rendesen: a tüntetéseken, amelyek heteken keresztül megbénították az ország fővárosát, az egyik kedvenc transzparens az ősz tábornok jellegzetes profilja volt, alatta a felirat: ő a madárijesztő. És mit ad a sors, a diákoknak lett igaza, az ősz tábornok, akinek amúgy azóta is hálás a haza, egy év múlva belátta, hogy lejárt az ideje és méltósággal távozott.

Hogy miről jutott ez eszembe? A minap egy másik ország hivatalos diplomatája állomáshelyén kijelentette, hogy eme országba szakadt azon honfitársai, akik bírálják az ő legfőbb hadurát, többnyire olyanok, akik pszichológiai kezelésre szorulnak. Mert ugye, aki eme ország legfőbb hadurát bírálja, csakis labilis idegzetű, vagy középsúlyos elmebeteg lehet. A főkonzul úr odáig még nem merészkedett, hogy országa hasonló, némiképp népesebb rétegét titulálja pszichés zavarokban szenvedőknek, és a rettenthetetlen bátorságáról híres legfőbb hadúr sem állt még elő hasonló ideával, de ami késik nem múlik.

Erről meg az jut eszembe, hogy egy híres könyvben-filmben néhány pszichés zavarokban szenvedő egy kórházi osztályon egy emberként szeretne nézni egy baseball-meccset, de végül csak egy van közülük, aki ki is áll e vágyáért. Előbb-utóbb el is tapossák a rend hívei és őrei. Pedig ha melléálltak volna, nagyobb lépéseket is tehettek volna a szabadság felé.

Talán itt az idő, hogy szélesre tárjuk folyamatosan hadban álló elmegyógyintézetünk összes ajtaját, és ahányan vagyunk, mutassunk rá, hogy kik az igazi pszichés esetek. Ahogy egykor a lemadárijesztőzött fiatalok ébresztették fel országukat. És talán e másik tábornok is megérti, hogy lejárt az ideje és méltósággal távozik. Ha még tudja, mi az a méltóság.