GNL911

Ködös-párás városban járok, mintha egy hatalmas, gőzölgő fürdőhely lenne, amelyet egy nagyváros kellős közepén helyeztek el, mint egy szigetet. A hegyes-dombos utcáknak csak járdái vannak, az úttestek helyén hömpölyög a víz. A járdákon is vannak üregek, amelyekben meleg víz csobog. A járókelők közül néhány nekivetkőznek és belemerülnek ezekbe az üregekbe, de nem látom, hogy van-e ezeknek a barlangoknak kijárata. Elérkezem egy óriási pavilonhoz, amely a kínai pagodákra emlékeztet, és az ott várakozó emberek is mind mandulaszeműek. A legtöbben egy erkélyhez sietnek, amely alatt egy nagy tó látszik a ködben. Partjai a semmibe vesznek, lehet, hogy nem is tó, hanem tenger. Víztükre azonban teljesen sima, mintha mozdulatlan lenne. Lehet, hogy nem is valódi, csak festett?

„Egy újonnan induló műsorhoz keresnek egyszeri és állandó szereplőket. Olyan szép korú urakat és hölgyeket, akik szívesen mesélnek életükről, a régi időkről. A sorozatunk célja, hogy bemutassa azt a hangulatos világot, nosztalgikus életérzéseit, értékeit” – olvasom egy álláshirdető FB-oldalon. A szép korúak, ha jól számolom, a „Nagy Generáció” tagjai, akiknek legszebb évei a 60-as évekre estek. Ezek szerint akkor az a korszak, amit mostanában elátkoznak és sárba tipornak mindenkivel együtt, aki akkor jól érezte magát, vagy megpróbálta magát jól érezni, mégiscsak hangulatos volt, mégiscsak érdemes róla nosztalgiázni?

A magyar többségi tulajdonban lévő telefonszolgáltató diszpécser központjának beszélő hölgye gyilkolja a magyar nyelvet: nem csupán minden magánhangzót nazálisan ejt ki, mellette még véghangsúlyoz is, mint a francia. Ilyenkor hol vannak nemzetünk rendíthetetlen őrei?

Lassan sehová sem lehet menekülni a világhálón, a közösségi média sem szól másról, mint a megosztott országról, a gyűlölködésről. Hiába akarnék „túllépni e mai korcsmán”, ha nem akarok a világgal minden kapcsolatot megszakítani, egyszerűen utánam jön, kikerülhetetlenül. Most tiltsam le ismerőseim háromnegyedét?

Korábban hónapokon át napi fáradalmainkat a Szomszédok előtt pihentük ki. Most itt van Nils Holgersson a maga bájos tanmeséivel. De egyszer ennek is vége lesz. Akkor majd megbecsüljük a magunk által teremtett csendet.

Értesített a PayPal, hogy hozzáférésemet korlátozták. Nem tudom, hogy fogom kibírni. Soha nem volt PayPalom.

Egy falusi iskolában tanítok kamaszokat, de témám ugyanúgy a média, mint a főiskolán. Nagy figyelemmel hallgatják előadásomat, élénken hozzászólnak, fiúk, lányok egyaránt. Valaki szól, hogy barátom, Paul atya is itt telepedett le és megmutatják az utat a tanyája felé. Belépek a házba, apja jön, ő azonban egy régi koleszos barátom apjára hasonlít, aki valamikor szintén tanyán él és rögtön jó házi pálinkával kínál. Megjelent Paul édesanyja is, ő viszont fiatalkori önmagára emlékeztet. A tanya udvarán nagy sütés-főzés, bográcsozás, én is csatlakozom saját receptjeinkkel. Paulra várunk, aki éppen egy másik faluban misézik. A reggel azonban nem hagyja, hogy bevárjam a nagy találkozást.

Az Aqualung szerinti teremtés két gagyikoronája felsőbbrendűségi szavai elképzelhetetlen hullámokat vernek. Vajon ez-e az a bizonyos csepp, amely elvezet egy össznépi zendülésig, vagy megint megmaradunk a néhány napig tartó szarrágásnál?

Megint a Facebook. Bejelöl engem ismerősnek egy fickó, akiről soha nem hallottam. Sem a tanulmányai, sem a munkahelye nem áll velem semmilyen kapcsolatban. Ismerősei közül sem ismerek senkit. Mivel már vannak rossz tapasztalataim, rákérdezek, hogy ki is ő? „Majd megismerjük egymást” - írja vissza. Alaposabban megnézem a foglalkozását: temetkezési vállalkozó. Tudod mit, édes öcsém? Legyen ismerősöd a Schwachta Szokratész, avagy Knap, ahogy tetszik…másnap egy mélykeresztény próbálkozik, aki abban reménykedik, hogy Ferenc pápa mielőbb meghal. Neki sem volt több szerencséje velem.

Mamával piacolunk, egy nagy csődületre figyelünk fel, rendőrök igazoltatnak egy fickót, aki azonban nem tud magyarul, de mint kiderül, franciául igen. Mama ajánlkozik, hogy tolmácsol. Biztosan megtenné, ha ilyesmire kerülne sor, és megint megkérdeznék tőle, hogy francia-e.

Interjút kell készítenem valakivel egy új film kapcsán, de elfelejtem a színész nevét, a film címét, hiába nézek utána többször is, egyszerűen nem megy bele az agyamba…

Kollégium vagy hotel, nem tudom. Régi kollégák bolyonganak benne, munkát keresnek. Anyám érkezik fiatalon, és vizsgáztatja őket, hogy az állásinterjúkon jól feleljenek. Közben én kapok egy párizsi ösztöndíjat és a szállásom a Montmartre hátsó, szegény oldalán lesz egy egyszerűbbnél is egyszerűbb szobában, amelyben egy ágy és egy szék mellett csak egy zsebrádió van. Első riportom egy közeli templomban készül, román kori, mint ami a Sacré-Cœur mellett áll, de egy fekete baptista gyülekezet vette birtokába és a capella éneklik a Still Haven’t Find What I’m Looking For-t. Előéneklő azonban nincsen, ezért Bono hiányában én veszem át ezt a szerepet egészen addig, amíg a sztár meg nem érkezik. Miután azonban Bono látja, hogy elboldogulok nélküle is, sértődötten távozik, de azért odaveti, hogy gondolkozzam el a szövegen, hogy ki az, aki hamarosan megtalálja Istent. A gondolattól megrémülök, és otthagyom az éneklő kórust. Visszarohanok a szállásomra, a zsebrádió mellett egy nagy csomagot találok, és egy üzenetet egykori gyönyörű, vörösesszőke fotós kolléganőmtől, hogy hamarosan ő is itt lesz és együtt megyünk a következő riportra, egy zsinagógába…

Volt egy délelőttöm, amikor egy órán belül folyamatosan betűcserés szavakat mondtam. Átmeneti elmezavar vagy valaminek a kezdete?

Szexbiztos matracokat hirdet egy furgon. Részletek csak vásárlás után, reklamációnak helye nincs.

Szenteste éjszakáján negyedórás út során kétszer akart átverni egy taxis. Aznap délelőtt ugyanannak a cégnek a diszpécsere képtelen volt beazonosítani 22 éve élő törzsvendég-kódomat és ötödik ismétlésre is rosszul mondta vissza a kért időpontot. Pedig e 22 év alatt számos remek kollégával utaztam, a 202-es számú, kerek arcú, mindig mezítláb vezető Katitól a bőbeszédű roma Kareszig. Lassan minden régi biztos érték eltűnik, még a szolgáltatásban is.

Az összeesküvés-elméletek gyártóinak teóriáik kihirdetése előtt kötelezővé tenném a szakmai gyakorlatot. Így, mire a védésre kerülne a sor, a legtöbbjük elvérezne.

Ha van közjó, akkor közrosszat miért nem emlegetnek? Pedig tudjuk, hogy jóból is megárt a sokk.