A fonódónak mondott villamoshálózat által feldúlt Duna-parton sétáltam, ahol a külügyminisztérium patinás épületeiből már csak falmaradványok álltak. E falcsonkokon állt két fiatalember, akik éppen arról vitatkoztak, hogy van-e külön nagykövet Rómában az Olasz Köztársasághoz és a Szentszékhez, és nyegle stílusban odaszóltak nekem, hogy én mit tudok erről, mint olasz szakértő.
Megálltam, tartottam nekik egy kis eligazítást a kulturált viselkedésről, majd felvilágosítottam őket. A fiatalemberek magukba szálltak és kérték, hogy meséljek még Olaszországról, mert ők oda készülnek, de semmi felkészítést nem kaptak. Sétálgatni kezdtünk a romok között, amikor észrevettem, hogy ott sétál a nagyember is, aki valamiért igyekszik elkapni a kezemet. Én azonban látványosan kitértem a kézfogása elől. Ő azonban csak jött utánunk, és látható érdeklődéssel hallgatta előadásomat, de nem vettem róla tudomást.
Amikor befejeztem mondandómat, névjegyet adtam a fiúknak, hogy keressenek meg nyugodtan, kaphatnak egy alaposan tréninget tőlem, még Apámat, a veterán diplomatát is bevonjuk, legalább legyen a római nagykövetségen néhány ember, akiknek van némi fogalmuk az országról. A fiúk hosszasan hálálkodtak és ugyanilyen hosszan kértek elnézést korábbi bunkóságuk miatt. A nagyember közben végig a hátam mögött állt, és amikor elindultam a Margit-híd felé, kerek-perec belém karolt, és nem engedett.
Undorral néztem rá, szemében nagy-nagy szomorúság csillogott.
-Te nagyon nem szeretsz engem – mondta suttogva.
-Miért? Adtál rá okot, hogy valaha is szeresselek? – kérdeztem vissza. Próbáltam megszabadulni tőle, de ő csak karolt belém erőteljesen, szinte védelmet keresve.
-Én mindent megpróbáltam, de sosem hittél nekem – folytatta ugyanolyan bánatosan – pedig te is forradalmárnak tartod magad, én is az voltam kezdettől fogva, mégsem találtunk közös nevezőt.
-Látod? Most is hazudsz! Sosem voltál forradalmár, csak megtetszett neked egy eszme, ami jól hangzott, és gondoltad, ezt beveszik. Be is vették, még a lánglelkű költőhöz is hasonlítottak téged, ahogy ott szónokoltál a téren. Én azonban még a tévén keresztül is láttam a tekinteteden, hallottam a hangodon, hogy egy percig sem gondolod komolyan, amit mondasz…
A nagyember karja még erősebben szorított, most már nem annyira védelmezően, hanem fenyegetően.
-Tudod, hogy bármikor tönkretehetnélek? Holnap nevezem ki egykori kollégádat az újságírók főintendánsának, élet-halál ura lesz felettetek…
Keserű nevetés jött rám, amikor a hajdani kolléga nevét említette.
-Az a beszari alak, aki még azt sem vállalta, ha egy betűhibát bent hagyott az általa szerkesztett cikkben? Egyedül semmisítem meg két nap alatt! Hát ennyire elment a maradék józan eszed is? Ennyire nem látsz át az udvaroncaidon? – kérdeztem tőle, és láttam, hogy ismét teljesen elbizonytalanodik.
Ekkor elengedte a karomat, de még mindig jött utánam. Felértünk közben a Margit-hídra. A nagyember sírni kezdett. – Mindennek az a ribanc az oka, aki megismerkedésünk első pillanatától irányít, ő sugallja minden mondatomat, és elhiteti velem, hogy azok az én saját gondolataim. Már az sem tudom, ki vagyok…
-Most is mellébeszélsz. Kifogást, bűnbakot keresel. Legyél már egyszer az életben őszinte legalább saját magaddal…
A nagyember lesütötte a szemét. Tudta, hogy veszített. Olyan keservesen nézett rám, hogy szinte megsajnáltam.
-Látod – mondtam neki – ilyen egyszerű az egész. Tudod, mit? Holnap üljünk be valahová egy kávéra, és aki akar, odaülhet az asztalunkhoz, beszélgetünk mindenféléről, kötetlenül. Meglásd, neked is jó, megkönnyebbül majd a lelked…
A nagyember, akin láthatóan kezdtek megjelenni ifjúkori, rég elfeledett vonásai, homlokon csókolt, majd felszállt velem a villamospótló buszra. Velünk együtt ellenőrök szálltak fel, de csak akkor vettük őket észre, amikor kérték a jegyeket. Közöltem, hogy nincsen jegyem, a nagyember szintén egyből beismerte, hogy potyázik. A három ellenőr, megragadva a soha vissza nem térő alkalmat, körbevette őt, hogy megbírságolja őt, én pedig közben csendben leszálltam, magára hagyva bűnbánó útitársamat...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
