GNL911

„A demokrácia kiterjesztése”, „a terrorizmus elleni harc”, „állampolgáraink védelme”, emberi jogok”, vagy a legszebb: „új világrend”. Ez kell a karzatnak, a világ karzatának. És még mindig, minden tapasztalat ellenére milliárdok veszik be ezeket a szép szavakat. Holott semmi másról nincsen szó, mint a világuralomról, hatalmi érdekszférákról, hihetetlen üzletekről, láthatatlan, ám felmérhetetlen befolyású lobbikról. A többi mind porhintés…

Aki nem csupán a médiafelszínen figyeli korunk eseményeit, mint az Önök publicistája, aki a történész, a külpolitikai újságíró, a világ dolgai iránt érdeklődő kortárs szemével éli át azokat, annak már eddig sem voltak illúziói arról, hogy miként működik a világ első számú hatalma, az Egyesült Államok. Mindezt megerősíti az elmúlt évtizedek egyik legmélyebb történeti munkája, amelyet Oliver Stone, „Amerika filmes lelkiismerete” és Peter Kuznick történész írt.

Az Amerika elhallgatott történelmét, (eredeti címén: Az Egyesült Államok el nem mondott történelme – The Untold History of The United States) amelyen egy tv-dokumentumsorozat is alapult, akár lehetne az USA elmúlt évszázada „negatív” lenyomatának értékelni, hiszen a szerzők, akik annak idején egyaránt részt vettek a 60-as évek vietnami háború elleni mozgalmaiban (Stone, mint tudjuk, önkéntesként harcolt is a dzsungelben közel egy évig), nem sok jót mondanak el hazájuk világpolitikai tevékenységéről, a világban betöltött szerepéről és különösen kemény kritikusai az egyes elnököknek, akik alig-alig tudnak (vagy akarnak) szabadulni a különböző érdekcsoportokról, legyenek azok a Wall Street bankárai, a texasi olajkonszernek, vagy a fegyveripar. Éppen ezért a Fehér Házi lakók közül még Franklin D. Roosevelt és John F. Kennedy megítélése úgy-ahogy pozitív, (bár az USA II.világháborús szerepe is deheroizálásra kerül, míg JFK-nek főleg a kubai válság után maradt egy éve kerül méltatásra), a többiek, beleértve a még hivatalban lévő Barack Obamát, aligha tennék ki a kirakatba e véleményeket. És a könyv nem „politikai bulvár”, nem szenzációhajhász leleplezések sora, hanem tényeken, rendkívüli alapos forráskutatásokon alapuló tanulmánykötet, amelynek jegyzetei közel 100 oldalt tesznek ki. Stone és Kuznick nem időznek sokat az olyan ismertebb témáknál, mint a szesztilalom, a Kennedy-gyilkosság, a Watergate-ügy, Bill Clinton szexbotránya, vagy éppen 9/11, képet kaphatunk az amerikai atomfegyverprogram hátteréről, a hidegháborús hisztériáról, arról a 19. századra visszamenő gyakorlatról, ahogyan Washington az amerikai földrész országait saját hitbizományaként kezeli (az 1898-es spanyol-amerikai háborútól egészen az 1980-as évekig, benne az 1954-es guatemalai, az 1965-ös dominikai és természetesen az 1973-as chilei puccsal). Arról, hogy az „emberek jogok” iránti érzékenység mennyire függött és függ ma is az illető ország geostratégiai helyzetétől.

A legaktuálisabbak és számunkra legérdekesebbek természetesen az elmúlt 30 év történései, figurái. Stone és Kuznick alaposan leszedi a keresztvizet a nálunk már szobrot kapott Ronald Reaganről, akit egy szűk látókörű, a világot hollywoodi mozinak tekintő figuraként jellemeznek és akinek nem sok köze volt a kelet-európai változásokhoz, a berlini fal leomlásához. Megérthetjük azt is, hogy neki és a Bush-családnak köszönhetjük az iszlám fundamentalizmus felemelkedését, mert világuralmi törekvéseiktől elvakítva nem látták, hogy micsoda veszélyeket rejt magába ezeknek az erőknek a támogatása, amely már a 80-as évek iraki-iráni háborúja és Afganisztán szovjet megszállása óta tartott. És végérvényesen kimondja azt, ami eddig is nyilvánvaló volt: az iraki háborúnak semmi más oka nem volt, mint az olajmezők feletti ellenőrzés, miközben még magukkal is elhitették, hogy „a demokráciát viszik” az országba. (Nálunk is akadtak annak idején neves publicisták, akik ujjongtak Szaddám Huszein megbuktatásakor). Ez is jusson eszünkbe akkor, amikor ismét magyar katonákat akarnak a térségbe vezényelni…

Végül, de nem utolsósorban, Stone és Kuznick könyve lerántja a leplet az amerikai titkos szolgálatokról, amelyek sokszor voltak a washingtoni bel- és külpolitika alakítói, akár mindent befonó hálózataikkal, akár kapitális baklövéseikkel (Pl. 9/11), és megérthetjük, hogy a Wikileaks-leleplezések vagy a Snowden-ügy csupán a jéghegy csúcsa. Mindezt teszik világosan és vaslogikával, kendőzetlen kíméletlenséggel.

Tudjuk, hogy a szólás- és véleménynyilvánítási szabadság – éppen a fent említett afférok bizonyítják – az Államokban sem tökéletesek. De elkészült ez a könyv, bemutatták a 10 részes tv-sorozatot (nálunk is látható volt a Spektrumon), hogy a következő nemzedékek, politikusok és állampolgárok okuljanak belőle.

Vajon remélhetjük-e, hogy egyszer nálunk akadnak olyan szerzők és rendezők, akik hasonló őszinteséggel vágnak neki a magyar történelem elmúlt 100 éve ízekre szedésének? Jelenleg ennek éppen az ellenkezője folyik, és ki tudja, meddig tart még…