Ikonikus 20. századi fotó az 1937. május 6-i lakehurst-i katasztrófa. Ekkor gyulladt ki máig tisztázatlan körülmények között és zuhant le a német Hindenburg léghajó, amely a zeppelinek végét jelentette a repüléstörténetben. Immár ugyanilyen 20. századi ikon az e képről készült grafika, amely a Led Zeppelin első albumának borítóján látható. A kettő tartalma közötti különbség, hogy a Hindenburg megsemmisült, a Page-Plant-Jones-Bonham négyes léghajója pedig azóta is lángol és lebeg, mint az az ősi Ige – de nem a vizek felett, hanem sokmilliónknak idebent, szívverésünk ritmusává válva.
Most, 46 évvel első eljövetele után, ismét kézbe vehetjük ezt a korszakalkotó lemezt, újrakeverve, különböző luxuskiadásokban, és sorban következnek egymás után a többi Zep-albumok is. Hozzám először az I. mellett a nem kevésbé emblematikus IV. (Four Symbols, ZOSO, The Hermit, ahogy tetszik) jutott el.
Kevés olyan bemutatkozó rock-album született, amely teljes fegyverzetben mutatja be előadóját. A Zep I. ilyen: a mindent elsöprő, minden keretet szétfeszítő rock-tól többszörösen darabokra tört, és újjáépített blues-ig, a pszichedelikus hangoktól a keleti motívumokig, a néhány perces gyújtóbombáktól a nagysűrűségű, többtételes drámákig. És ha belegondolunk, hogy mindez csupán nyersanyag az igazából élőben csúcsra járó együttesnek, nem csodálkozhatunk, hogy megjelenése után közel fél évszázaddal is ugyanúgy üt, mint újkorában, sőt, a mi nemzedékünknek még jobban, hiszen együtt öregedtünk a zenére rakódott nemes patinával. Hogy ez mennyire így van, azt ékesen igazolja az új kiadás „társlemeze”, az 1969. októberében a párizsi Olympiában tartott koncert felvétele, amelynek egyes darabjai – mindenekelőtt a Dazed and Confused, a Moby Dick és a How Many More Times – még az őshívőket is meglepik.
A IV. a tökéletes alkotás, amihez nehéz bármit is hozzátenni. Itt a bónusz inkább csak a legvájtabb fülűeknek szól, hangszerelési finomságokkal, keverési alternatívákkal. De, mint minden remekműnél, az „eredeti” lemeznél eljátszhatunk azzal, hogy mire nem figyeltünk fel az eddigi ezer lejátszás során, vagy hogy az újrakeverés, amit a legilletékesebb, Jimmy Page végzett, milyen új ínyencségeket hozott ki. Nem szégyelljük bevallani, ha valami csak 1001-edszer tűnik fel…
Az új Zep-összkiadás már a Physical Graffitinél tart, és nem véletlen, hogy minden klasszikus albumot kiadnak ismét bakelit LP formájában is. Mert legyünk őszinték: a Led Zeppelin zenéje még mindig a mikrobarázdákról robban a legnagyobb erővel. Remélhetőleg nemcsak a bandán felnőttek első generációja hallja így.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
