Az Ünnep előtti ötödik reggelen a szemközti ház lámpái egy fordított kérdőjelben rajzolódtak ki. Gondolkozz el, hogy mi az a válasz, amire elfelejtettél rákérdezni!
Tudtad-e, hogy a Fény segít átugrani és magad mögött hagyni saját árnyékodat?
Amikor huszonegy évvel ezelőtt először szembesültem a halálfélelemmel, egy sötét zuhanás után szinte vakító fehérségű falak közé érkeztem. Lehetett egy kórház alagsora, vagy pedig egy fürdő nagyterme. Egy ártatlan gyereklány várt ott rám, hogy megmutassa a visszafelé vezető utat, amelyen csupán egy alig pislákoló gyertyaláng világított. Akkor még nem tudtam, hogy ez az út visz el nyolc évvel később a legszebb asszonyi Ragyogás örökkévalójáig. Nyolc év vagy nyolc nap – a lényeg, hogy újrakezdődött akkor valami és a belső Fény, mint a Templom olajának csodája, kitartott bennem, pedig már a körülöttem lévők sem látták. Mégis mentem félig vakon előre, és akkor eszméltem rá újra, amikor több mint hét év után megtestesült nekem az Atlasz-hegység felett felkelő Napként. És akkor már alig több, mint nyolc hónapot kellett várnom a megtisztulásra, amelyet egy, az egész világot megrendítő tűz előzött meg.
És most, ha szembenézek a békében aranyló lánggal, kiolvasom belőle azt a pillanatot, amikor a fuvolahangú ősanya megfogant, az Élet ég felé kibomló szirmait, lüktetéséből a viharokat, melyekbe beleremegtünk, de soha meg nem törettünk. És ölelésünk olyan erős lesz, mint egy, a Földbe mélyen gyökerező, magasba törő, zöldellő Menóra ágai.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
