1967-ben hallottam az olasz rádióban egy kellemes dallamú számot, amelyet egy fiatal hang énekelt, olaszul, imádnivaló angolos akcentussal, kórussal a háttérben. A dal címe „Il sole é di tutti” volt, előadója Stevie Wonder. Ez nem volt más, mint az A Place In The Sun olasz változata. Akkoriban Itáliában annyira pezsgett a zenei élet, hogy a legnagyobb világsztárok is szinte kötelezőnek érezték, hogy előadják egy-egy slágerüket olasz nyelven.
A helyi ifjúsági lapok is írtak Stevie-ről, hogy fekete, vak, és még nincs 18 éves sem. Arról akkor még nem tudtam, hogy már öt éve a pályán van, és csodagyerekként kezdte. Amikor az A Place In The Sun 1966-ban megjelent, a kis Stevie már elindult a felnőtté válás útján.
Csodagyerek – nincsen ennek a kifejezésnek túlságosan szerencsés kicsengése a szórakoztatóiparban. Jól ismerjük a tragikus sorsokat Judy Garlandtól Michael Jacksonig. Stevie Wondernek szerencséje volt: jó kezekbe került, akik nemcsak tehetségét ápolták és terelték megfelelő irányba Berry Gordy jr. Motown-főnöktől az „anyáskodó” Diana Rossig, hanem lelkére is vigyáztak. És Stevie Wondernek – aki csak biológiai értelemben vak - ahhoz is megvolt a kellő intelligenciája, hogy pályafutása során a helyükön tudja kezelni a kiugró sikereket és a kudarcokat egyaránt, bár ez utóbbiban viszonylag kevésszer volt része.
1966 fordulópont volt Wonder életében. Átesett a mutálás kellemetlen korszakán, és gyakorlatilag kialakult az a hangja, amely ma is világszerte ismert. Éppen ezért a Motown, hogy egyszer s mindenkorra megszabadítsa Stevie-t a „kis Ray Charles-imitátor” imázsától, rögtön két albumot is piacra dobott a fiútól: az első az Up-Tight volt, amely május 4-én, 9 nappal 16. születésnapja előtt jelent meg, a második pedig a Down to Earth (november 16), amely már nem a korábbi „tinédzser-pop” hangot ütötte meg, hanem a detroiti lemezistállóra oly jellemző dallamos soul- és rhythm and blues zene. Ennek az albumnak a nyitószáma az A Place In The Sun, amely nemcsak azért jelentős Stevie pályáján, mert ez volt a harmadik number one-ja, hanem azért is, mert az első szociális töltetű dala, az egyetemes boldogságról, reményről, egy kicsit Martin Luther King „Van egy álmom” stílusában. Nem véletlen: Stevie hamar a fekete polgárjogi vezető lelkész híve lett, és amikor Kinget 1968. április 4-én Memphisben meggyilkolták, és utána súlyos faji zavargások törtek ki Amerika-szerte, egyike volt azoknak, akik a megbékélésre, King szellemében az erőszakmentességre szólított fel. És hogy 20 évet ugorjunk előre a történelemben: köztudott, hogy egyik kezdeményezője volt annak, hogy King születésnapja nemzeti ünnep legyen az Egyesült Államokban.
https://www.youtube.com/watch?v=mgyp1JWCLi4
De akadnak itt más Wonder-örökzöldek is, például a Sylvia, amelynek – további három szám mellett – a társszerzője is vagy a My World is Empty Without You lendületes darabja, a Holland-Dozier-Holland trió szerzeménye. Brian és Eddie Holland, valamint Lamont Dozier 1962 és 1967 között voltak a Motown udvari slágerszállítói, ők írták többek között a Supremes mások által is szívesen játszott sikerdalait, a Can’t Hurry Love-ot, a You Keep Me Hangin’ Ont, a Baby Love-ot, a Four Tops (Reach out) I’ll be There-ét (minden idők legnagyobb Motown-slágerét), a Martha and The Vandellas Heatwave-jét, és még sorolhatnánk sokáig. Stevie megajándékoz minket három „klasszikus” átdolgozásával is: Sonny Bono Bang Bangjével, Bob Dylan Mr. Tamburine Man-jével, és Merle Travis Sixteen Tonsával. Ezek közül az első a legsikerültebb, a Dylan-dalt a The Byrds feldolgozásából kiindulva adja elő, a Sixteen Tons a legsoulosabb, talán az a baj vele, hogy e kemény munkadalhoz Stevie még nem elég kemény, és ismerjük a Platters, Johnny Cash vagy Tom Jones verzióját is, de azért a jellegzetes hajlításos magas hangjai már ott vannak…
A Down to Earth-ben tehát csírájában halljuk azt az „igazi” Stevie Wondert, aki hamarosan meglepi a világot feszes R&B dalokkal, majd néhány év múlva a funky első számú referenciája lesz, és olyan 70-es éveket produkál, amelynek mindenki a csodájára jár, még a más műfajbeliek is.
Az a bizonyos olasz nyelvű kislemez pedig ma is ott van lemezgyűjteményemben.
Track Listing:
A Place in the Sun (Ron Miller, Bryan Wells)
Bang Bang (Sonny Bono)
Down to Earth (Ron Miller, Avery Vanderberg)
Thank You Love (Henry Cosby, Sylvia Moy, Wonder)
Be Cool, Be Calm (And Keep Yourself Together) (Cosby, Moy, Wonder)
Sylvia (Cosby, Moy, Wonder)
My World Is Empty Without You (Holland-Dozier-Holland)
The Lonesome Road" (Gene Austin, Nat Shilkret)
Angel Baby (Don't You Ever Leave Me) (Cosby, Moy)
Mr. Tambourine Man (Bob Dylan)
Sixteen Tons (Merle Travis)
Hey Love (Morris Broadnax, Clarence Paul, Wonder)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
