GNL911

Első élményeim vele kapcsolatban ahhoz kötődtek, hogy ha a rádióban megszólaltak jellegzetes, nyögdécselő üvöltései, szüleim rögtön kikapcsolták a rádiót. Aztán úgy 14 éves lehettem, amikor a finn televízióban leadták egy koncertjét – elképesztően dinamikus, izgalmasan lüktető előadás volt, amelyen az énekes, nagy létszámú csapata között is egyedül betöltötte a színpadot. Aztán jött első budapesti fellépése, az 1987-es BS-koncert, amelyről annak idején „Robbanásveszély” címmel írtam tudósítást a Magyar Ifjúságban. Aztán 2006 karácsonyán nekem jutott az a szomorú kötelesség a Magyar Távirati Iroda ügyeleteseként, hogy megírjam James Brown nekrológját.

Az "első számú Soul-Testvér", "Mr. Dinamit", "Őrosszasága", "a show-biznisz legkeményebb dolgozó embere", a "Soul Keresztapja" - mindezekkel a jelzőkkel James Brownt illették, illetve illette saját magát. Nem tartozott az ibolyák családjához, de végül is nem akármilyen énekes-előadóművész volt, akitől feketék, fehérek egyaránt tanultak. Ötven évet töltött a pályán, és ötvenegy éve annak, hogy soul-történelmet írt egy koncertlemezével.

Amilyen kézzelfogható volt élete, munkássága, olyan rejtély övezte születési dátumát és helyszínét. Brown „hivatalosan” 1933. május 3-án született a Dél-Karolina állambeli Barnwellben, más források 1932-re, sőt, 1928-ra is teszik születési évét, helyszínét pedig valahol Georgia államba. Az viszont tény, hogy a Georgia-i Augustában nőtt fel és énekesi pályáját az 1950-es évek közepén kezdte, miután gyerekkorában gyapotszedőként kereste kenyerét, később bokszolással, majd baseballozással is próbálkozott, közben pedig fegyveres rablásért három évet töltött fiatalkorúak börtönében. Éppen ez idő alatt ismerkedett meg Bobby Byrddel, akivel szabadulása után közös rhythm-and-blues együttest alakítottak The Famous Flames néven, amely másfél évtizeden át Brown állandó csapata lett.

A „Híres Lángok” 1956-ban jelentették meg első kislemezüket a Please, Please, Please-t, amely rögtön R&B sláger lett. Bár az azonnali további siker elmaradt, 1958-ban a Try Me már a Billboard 100-as listájára is felkerült, a következő két évben pedig az I,ll Go Crazyés a Bewildered már teljes elismerést hoztak Brownnak, a dalok többsége szerzőjének, aki ekkorra már társait "kísérő együttesnek" fokozta le. Ezek a dalok még erősen táplálkoztak a gospel-hagyományokból, de Brown merített az általa istenített Little Richard és Ray Charles stílusából is, és hamarosan kialakította saját összetéveszthetetlen zenéjét, a feszes, kemény, szaggatott ritmusokkal, fúvósokkal súlyosbított hangszerelésekkel.

1962-ben, tehát 51 éve (!) készítette el a soul egyik mérföldkövét jelentő albumát, a harlemi Apollo színházban, a fekete muzsika egyik szentélyében tartott koncertjének élő felvételét. Innentől kezdve nem volt megállás, a 60-as években ontotta a R&B örökzöldeket, amelyek az általános listákon is arattak: It,s Man,s Man,s Man,s World (talán minden idők legszebb James Brown-dala), Papa,s Got A Brand New Bag, Cold Sweat, I Got The Feeling, I Got You (I Feel Good) a Mother Popcorn, a Get Up (I Feel Like Being A) Sex Machine, amelyből a manapság népszerű "gerappa" kifejezés származik, és az amerikai fekete polgárjogi egyenlőség egyik himnuszának tekinthető Say It Loud: I’m Black and I’m Proud. Nem véletlen, hogy Brown referenciának számított akkortájt a radikális Fekete Párducok körében is.

1966, amely amúgy a Fekete Párduc Párt születését hozta egy évvel a watts-i véres zavargások után, az egyik legjobb éve volt James Brown-nak. Nem kevesebb, mint hét (!) lemeze jelent meg abban az évben – volt köztük gyűjteményes, instrumentális, koncert, és egy karácsonyi dalokat tartalmazó album – és két olyan stúdiófelvétel, amelyek a leghíresebb Brown-klasszikusok közé tartozik: Az I Got You (I Feel Good), és az It’s Man, Man’s Man’s, Man’s World.

Az 1966. január 1-én megjelent, régebbi és újabb dalokat tartalmazó I Got You (I Feel Good) címadó dala, James Brown saját szerzeménye, a táncbulik abszolút örökzöldje, azt szokták mondani rá, hogy aki ezt nem hallotta még, valószínűleg őserdőben él. Nemcsak Brown éneke, hanem a rezesek riffjei is fogalommá váltak belőle. Emlékezetes belőle Maceo Parker altszaxofon-játéka is. Parker kulcsember volt Brown zenekarában, igazi sztár egy kísérő bandában, közel két évtizedet töltött el a „Superbad” szolgálatában. Nem véletlen, hogy az I Got You (I Feel Good) bekerült 20 évvel később a Jó reggelt, Vietnam című filmbe, felhasználták több Eddie Murphy-filmben (A szórakozott professzor, Dr. Doolittle), sokan ismerhetik üdítőreklámból és Amerikában gyakran csendül fel sporteseményeken, például amerikaifutball-mérkőzések gólörömeként.

https://www.youtube.com/watch?v=PV_gycC2MI4

A Night Train eredetileg Jimmy Forrest 1951-ben írt instrumentális blues-a volt, ezt alakította át Brown, „nevesítve” az állomásokat. Már 1962 óta műsoron tartotta, és több változatban is megjelent a darab különböző koncertlemezein.

Ugyancsak többször visszatérő darab Brown pályáján a Think, Lowman Pauling dala, amelynek első átiratát már 1960-ban elkészítette – ez volt az első igazi „dance” felvétele a maga „támadó jellegű” ritmikájával – majd később újabb verziókat vett fel belőle, többek között 1967-ben egy duettet Vicky Andersonnal. Ugyanebből az időből származik a You Got The Power lassú soul-felvétele és a Lost Someone keserű blues-a, amelyből könnyen kihallhatjuk a Rolling Stones Heart of Stone-ját…

https://www.youtube.com/watch?v=wDNIm-5Ik20

A Love Don’t Love Nobody-ban Brown megmutatja, hogy a rock and roll sem fog ki rajta. Visszafogottabb az I Can’t Help It, amely az I Got You B-oldala volt kislemezen, az I Got Money viszont megint hurrikánként söpör végig a Lángok rézviharával. Az ember szinte látja maga előtt a folyamatos mozgásban lévő muzsikusokat, akik nem hagynak szusszanásnyi időt sem a táncolóknak.

https://www.youtube.com/watch?v=bCLMFxQRn_w

Az apró termetű, színpadon is félelmetes energiát árasztó, önmagát nem kímélő és "nem szalonképesnek" nevező énekes óriási hatást gyakorolt az egész soul és funky műfajra. Egyenesen az ő köpenyéből nőttek ki olyan fekete énekesek, mint Sly Stone, George Clinton vagy Terence Trent d’Arby, nagy tisztelője volt Jimi Hendrix, Miles Davis és Prince. Michael Jackson kezdetben az ő mozgását utánozta, de a fehér énekesek közül is sokan mondhatnak köszönetet neki Mick Jaggertől David Clayton-Thomasig, Edgar Wintertől Chris Farlowe-ig. Nem is beszélve a rapperekről: a "gettó-szövegelést" ő vezette be a soul-zenébe, így joggal nevezték őt a műfaj "keresztapjának". Utódai nemegyszer "samplereket" vettek át az ő szövegeiből és építették be azokat saját dalaikba.

Bár a lemezsikerek az 1970-es évek közepétől ritkultak – az egyik utolsó nagy robbanás az 1974-es dupla album, a Hell volt - James Brown mégis mindig az érdeklődés középpontjában maradt: 1974-ben egyik sztárja volt az "évszázad bokszmérkőzésének", a Kinshasában rendezett Muhammad Ali - George Foreman összecsapásnak, 1980-ban mint éneklő-táncoló tiszteletes szerepelt a Blues Brothers című filmben, négy évvel később pedig a Rocky IV. főcímdalával, a Living In Americával ismét világslágert adott elő. Nem törték meg a hatóságokkal való összeütközései sem, pedig 1988-ban hat évi börtönre ítélték fegyver- és kábítószer-birtoklás címén, igaz, három év után, jó magaviseletének köszönhetően szabadon engedték.

Koncertjei továbbra is élményszámba mentek, 1998-ban újra nagy sikerrel lépett fel Budapesten, ezúttal a Petőfi Csarnokban. 2005 júliusában Edinburgh-ben a Live8 záró koncertjén 50 ezren tapsoltak neki. 2006 júliusában kezdte el Seven Decades of Funk World elnevezésű turnéját, amelyet utolsó nagy koncertkörútjának szánt. 2003-ban Augustában utcát neveztek el, 2005-ben bronzszobrot kapott, az 2006-tól pedig egy helyi sportcsarnok is az ő nevét viseli. Abban a városban, ahonnan első börtönbüntetése után "örökre kitiltották".

Track List:

I Got You (I Feel Good) (Brown)

Good Good Lovin (Brown, Shubert)

Lost Someone (Brown, Byrd, Stallworth)

I Can't Help It

You've Got the Power (Brown, Terry)

Night Train (Forrest, Simpkins, Washington)

I've Got Money (Brown)

Dancin' Little Thing (Ballard)

Think (Pauling)

Three Hearts in a Tangle (Pennington, Starr, Thompson)

Suds (Kendrick)

Love Don't Love Nobody (Brown)