GNL911

Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

Szűrtreáll 52.

Két stratégiaijáték-függő cseréli ki tapasztalatait a HÉV-en. Mindkettő kiabál és hadar, nem csoda, hiszen szűkebb napokon 6-7 órát játszanak, így nincs idejük felesleges fecsegésre.

Százból 99-et le tudnak beszélni az öngyilkosságról a telefonos segélyszolgálaton. Honnan tudják, hogy az az egy tényleg végzett-e magával, és hogy hányan szórakoztak csak velük?

A legújabb frissen sült pékáru a grillezett paradicsomszósszal töltött párna.

Szembejön velem az utcán Titi, az egykori legendás újpesti irányító. Ilyen közelről utoljára 45 évvel ezelőtt láttam Firenzében, a magyar válogatott Marseille előtti edzőmérkőzésén. Nem szólítottam meg, nem is tudom, miért, de ránéztem, és tekintetéből kiolvastam, hogy tudja: felismertem. Nem úgy, mint néhány évvel ezelőtt az a Megyeri úti rendező, akinek nemcsak az arca, hanem a neve sem mondott semmit.

„Sábeszdekli” – zsűrizi néhány fiatal a sapkámat a szomszédos aluljáróban. „No de sárga-fekete csíkos?” – kérdezi az egyik. „Akkor is sábeszdekli. Salom!” – kiált utánam a másik. Nem tudom eldönteni a hangjából, hogy baráti-e vagy nem, így nem válaszolok neki. Egyébként pedig tényleg legyen csak sábeszdekli. Ömlik az eső, én pedig néhány perccel korábban olvastam a Varsói Gettó Jóbjának utolsó levelét Istenhez, mielőtt felrobbantott egy náci tankot és utolsó benzines palackjával felgyújtotta magát.

Egy fellegvárba igyekszem, amely egy gyönyörű tengeröbölre néz. A hegyoldal mentén vezet az út, alattam a mélység, lenézni nem lehet, bármilyen szép is a látvány. Mellém szegődik egy eléggé rossz arcú férfi, aki megmutatna egy sokkal biztonságosabb utat felfelé. Közben elmeséli, hogy beleszeretett a vár úrnője, a smaragdszemű énekesnő, hamarosan el fogja őt venni feleségül, de csak addig kell neki, amíg bevonulhat a palotába, utána azonnal meg is öli. Türelmesen végighallgatom, majd megköszönöm az útbaigazítást és sietek a várba. Az úrnő könnyen fogad, hiszen ismerjük egymást, elmondom neki, amit hallottam. „Már régen tudom, hogy csak erre kellek neki. De ő még nem tudja, hogy milyen csapda vár rá” – nevet fel hamisíthatatlan fátyolos hangján. Én pedig azzal a jó érzéssel távozom tőle egy virágos, ismét az öbölre néző úton, hogy aznapra megvolt a jócselekedetem.

Be kellene iratkoznom az egyetemre, de késlekedem, ami nem szokásom. Elindulok, de folyton eltérít valaki, vagy valami. Egy mellékutca kapualjába tévedek, amiről nem tudom, hogy Budán van-e, és az alagsorban ott lakik órásmester barátom, vagy pedig a Városban, és a második ajtó jobbra a fotó-, szobrász-, és festő műterem, a mindig feketében járó Arannal, akihez zenekarunk próbálni járt és akinél soha nem lehetett káromkodni, mert mélységesen hívő volt. Ehhez képest Besenyő Pista bácsi jön velem szembe és egy nagy csokor mezei virágot ad át nekem, hogy ajándékozzak meg vele valakit. Lassan megérkezem az egyetemre, amelynek udvarát benőtte a fű, és egyetlen, önfeledten napozó lányon kívül senkit sem látok. A kijárat mögött óriási piac, ahol malomkeréknyi kenyereket árulnak. Valaki megszólít, hogy az irodalomprof nagyon rossz néven vette a hiányzásomat, de azért beírt, mintha megjelentem volna, mert úgy is tudja, hogy én leszek a legjobb diákja. Csak azt nem tudom, hogy mit akar tőlem az irodalomprof, amikor én történelem-szakra jelentkeztem, csak azért, hogy tudjam, hogyan oktatják manapság a történelmet.

Velem szemben ült a gyönyörű balettművésznő a gyerekkori szexuális zaklatásról szóló könyvbemutatón. Ő maga is elmondta mindazokat a traumákat, amelyeket csak úgy tudott feldolgozni, hogy előadásainak nagy részének középpontjába állította a szexualitást. Ahogyan haladt előre az idő, és már csak hallgatta mások történeteit, úgy vált egyre komorabbá, egyre összetörtebbé, mintha éveket öregedett volna ott szemünk láttára. Ki lehet-e irtani magunkból egyáltalán a minden porcikánkba beleivódott szörnyűségeket? E drámai felhívást alig hétszázan olvasták el, a szilikon szépség nem kevésbé tragikus gyermekkorának történetét tízszer annyian. A sok látens perverz biztosan át akarta élni a liliomtiprás örömeit.

Megérkezett a korlátlan beletörődések ideje.

Egy ősz úr minden nap megköszöni a 7-es busz sofőrnőjének a kellemes utat. Aznap is, amikor egy vicsorgó öregember leszálláskor átgázolt egy szintén leszállni készülő fiatal fiún, majd utána kiabált: „Szarházi!”.

 

„Ki mondja meg, hogy miért ragyognak a csillagok az égen? Isten nem elég. Én nem azért vagyok itt, hogy szórakoztassalak benneteket” – deklamál az aluljáróban a rettenetes dalnok. Már csak ő hiányzott.

 

Katonasapkás ferences szerzetes imádkozik egy plakát alatt, amely angyalokat toboroz egy telefonszolgáltató számára. A harangok Rómában, Lucifer kómában.

 

Babaarcú, szeplős fiatal nő ugrik a nyakamba egy szálloda halljában és lelkendezik, hogy mennyire örül nekem. Fogalmam sincs, hogy ki ő, és hamarosan kiderül a szavaiból, hogy ő sem tudja, hogy én ki vagyok. Néhány órával később egy szerkesztőségi értekezleten egy filmforgatásról szóló tudósítást kapok feladatul, mire azt felelem, hogy a produkcióban benne van a barátnőm, tán még szerepet is kapok. És erre a lányra gondolok, akiről csak annyit tudok, hogy valóban a filmszakmában dolgozik.

Roberto Baggio virágpalántákat árul az óbudai piacon, és két vevő között kék szeme a múltba réved, hátha sikerül belőnie a 20 éve kihagyott 11-est.

Tojásokat verek fel egy nevenincs süteményhez. A tojások héja olyan, mintha folyékony üvegből lenne, a sárgájuk viszont gyémántként ragyog.

Életem egy szobányi képet fest a padlón. A fő motívuma egyik legutóbbi tavasz-metaforája, de ezúttal az aranyló nap minden színében tündököl a központi alak.

Író-olvasó találkozóra hívnak, ahol a moderátor fiatal hölgy Pauer Virágként mutatkozik be, és hozzáteszi, hogy ezt a nevet könnyen lehet angolosítani. Persze, hogy értem, Flower Power. Mire odaérünk a találkozóra, már úgy viselkedik, mintha mindig is hozzám tartozott volna, pedig legalább harminc évvel fiatalabb nálam. Azzal nyugtatom magamat, hogy nem hús-vér nő, csupán egy megtestesült allegória.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr128112868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

GNL911

Irodalmi, műfordítói, publicisztikai írások, esszék, filmes próbálkozások, bölcsességek és eszmefuttatások.

Friss topikok

Címkék

18+ (39) 1945 (1) 1968 (1) 1969 (1) 1970 (1) 1989 (2) 1991 (1) 1992 (1) 1995 (1) 1996 (1) 1997 (1) 1998 (2) 20.század (4) 20. század (2) 2000 (1) 2018 (1) 21.század (1) 70-es évek (1) 80-as évek (1) 9/11 (1) 90-es évek (1) A.A.Milne (1) abszurd (1) abszurd-szocio (1) afro-amerikai nők (1) Agatha Christie (1) Agrippina (1) agy (1) Alanis Morrisette (1) Alberto Sordi (1) Albert Einstein (2) Alfred Hitchcock (1) Algéria (1) Allen Ginsberg (7) álmok (6) Álmok (3) Álom (1) álom (128) Amedeo Modligliani (1) Amerika (2) amerikai feketék (1) Amosz Oz (1) André Malraux (1) Angelo Roncalli (1) Anglia (13) animáció (1) Anne Frank (1) antiszemitizmus (5) Antoine de Saint-Exupéry (1) Antonio Porta (1) Apocalyptica (1) Arisztotelész (1) arte (1) Art Garfunkel (1) atombomba (2) Auschwitz (5) Ausztrália (4) Ausztria (4) aztékok (1) Balaton (2) ballada (1) Barta Dóra (1) Bartók Béla (1) beat (2) beat-nemzedék (2) Beatles (1) Bécs (1) béke (1) Belgium (1) Belvárosi Színház (1) Berlin (1) Bernáth Zsolt (1) Bessie Smith (1) betegség (1) Billie Holiday (1) Billy Wilder (1) biológia (1) bíró (1) blogregény (1) blues (3) Bob Dylan (11) bölcsesség (1) Bölcsességek (5) Bolero (1) Bonaparte Napóleon (1) bordélyház (1) Boris Vian (3) börleszk (1) Brazília (2) Bródy János (1) Budapest (10) bűntény (1) bűnügy (12) Buster Keaton (1) Carhartt (1) cenzúra (1) Chaplin (1) Charles Baudelaire (1) Charles De Gaulle (1) Charlie Chaplin (1) Christies (1) Cikkek a nagyvilágból (4) cirkusz (1) Clara Royer (1) Cranberries (1) Creed (1) Csehszlovákia (2) Cseh Tamás (1) csendélet (1) csillagászat (1) Damanhur (1) Def Leppard (1) Dél-Amerika (1) diktatúra (1) Dinnyés József (1) divat (2) Djabe (8) Donovan (1) Dream Theater (2) drog (2) Duna (1) e.e.cummings (2) ég (1) Egészség (1) Egon Schiele (1) egyenjogúság (1) élet (2) Élet (2) életkép (1) életmód (1) életrajz (1) Elmeél (10) élmény (8) Élmény (7) élmények (2) élő (1) első világháború (1) El Chapo (1) El Cid (1) emberiség temploma (1) emberi intelligencia (1) emberi kapcsolatok (1) embermentés (3) emlékek (22) Emlékek (1) emlékezés (1) emlékezet (1) én (2) Enya (1) Eric Clapton (1) erkölcs (1) Ernest Hemingway (1) erőszak (1) erotika (6) esszé (17) esszék (8) Észak-Írország (3) Észtország (1) etno-jazz (1) Európa (1) évforduló (16) fák (1) fantázia (4) farkas (1) Federico Fellini (1) fegyverszünet (1) félelem (4) félelmek (2) felfedezések (2) feltalálók (1) féltékenység (1) Ferrari Violetta (1) festészet (3) Fesztbaum Béla (1) film (11) filmzene (1) film noir (1) filoszemitizmus (4) filozófia (5) Finnország (1) fizika (1) földrajz (1) földrengés (1) fotó (12) Fotó (11) Fotók (1) fotóművészet (1) Franciaország (44) Francisco Franco (1) Frankenstein (1) Franz Renggli (1) Frida Kahlo (1) futball (1) Gala (1) Garri Kaszparov (1) gasztró (4) Gasztronómia (1) gasztronómia (1) gazdaság (2) Georges Méliés (1) GGöbölyös N. László (1) Gianluigi Buffon (1) Gideon Greif (1) Göbölyös N. László (336) Godot (1) gondkolkodom (4) gondolatok (3) gondolkodom (42) Gondolkodom (17) Görögország (2) Grateful Dead (1) Greg Lake (1) Grönland (1) Groucho Marx (1) Guillaume Apollinaire (1) Gulli Briem (1) Gustav Klimt (1) gyász (1) gyermek (1) gyilkosok (1) gyilkosság (3) gyógyítás (2) gyógyszer (1) Győr (1) Győri Balett (1) háború (3) Habsburg-birodalom (1) haiku (5) haiku-fűzér (12) haikuk (1) Hair (1) hajléktalanok (2) halak (1) halál (7) Halper László (1) hangosfilm (1) Hanuka (1) harcore punk (1) Hasfelmetsző Jack (1) használati eszközök (1) Hedy Lamarr (1) Henry Rollins (1) Híresség (1) híresség (2) hírességek (4) hírszerzés (1) hírügynökség (1) hit (2) Hitler (3) (1) Hobo (1) Hódmezővásárhely (3) Hofi Géza (1) Holokauszt (6) holokauszt (12) Horn-fok (1) horror (5) Horvátország (1) hősök (1) humor (2) Humphrey Bogart (1) Ian Anderson (1) Ian Curtis (5) II.világháború (9) Illés (1) indián (1) indiánok (2) információ (1) Ingmar Bergman (1) internet. (1) ipar (2) Irak (1) írás (2) Irena Sendler (1) irodalom (259) Írország (4) iskola (1) iszlám (1) Izrael (2) jack bruce (1) Jack Bruce (1) Jack Kerouac (1) Jacques Prévert (1) Jancsó Miklós (1) Jane Austen (1) Janis Joplin (1) Japán (2) járvány (1) jazz (4) Jean Cocteau (1) Jeff Baron (1) Jeruzsálem (1) jezsuiták (1) Jézus Krisztus (1) Jimi Hendrix (5) Jim Morrison (7) Joan Fontaine (1) Joe Cocker (1) jóga (1) Johannes Kepler (1) Johnny Winter (1) John Lennon (5) joint (1) Jom Kipúr (1) Joni Mitchell (1) Joseph Stiglitz (1) jövő (1) Joy Division (1) juke-box (1) Jules Isaac (1) Kanada (52) káosz (1) Karácsony (3) Karthagó (1) kémkedés (1) Kennedy-család (1) Kennedy-gyilkosság (1) Képzelt Riport... (1) képzőművészet (7) kereszténység (4) Kern András (1) kiállítás (3) Kína (4) kincs (1) King Crimson (2) kísértések (1) kocsma (1) kollaboráció (1) Kollázs (6) kollázs (13) kollázsregény (5) kollégium (1) költészet (16) Kolumbia (2) Kolumbusz (1) koncert (3) Kondor Béla (1) Konrád György (4) könyv (12) könyvkiadás (1) Korábbi verseim (9) környezetvédelem (2) koronavirus (1) Koyaanisqatsi (1) közélet (5) középkor (1) közérzet (1) közgazdaságtan (1) közlekedés (1) Közvéleményem (10) krimi (15) kritika (3) kultúra (2) kultúrtörténet (48) Kultúrtörténet (1) Kurír (5) Kurt Gödel (1) kutlúrtörténet (3) kutya (1) Laura Nyro (1) Lawrence Ferlighnetti (2) Lawrence Ferlinghetti (3) lázadás (1) lelkiismeret (1) lemez (6) Lengyelország (3) leonard Cohen (2) Leonard Cohen (34) Leonard Cohen versei és dalai (28) levelek (1) Lev Trockij (1) Litvánia (1) London (2) Loreena McKennit (1) Lou Reed (2) LP (2) Lumiére-fivérek (1) Madách Színház (1) maffia (2) Magellán (2) Magyarorszag (2) Magyarország (96) Magyar Nemzeti Galéria (1) Majnik László (1) Mama képei (21) Mao Ce-tung (1) Marc Chagall (1) Margitsziget (2) Margitsziget. (1) Maria Casarés (1) Mark Sandman (1) Martin Luther King (1) Mary Shelley (1) Másutt (1) matematika (1) Mattei-ügy (1) Matuscsák Tamás (1) Maurice Ravel (1) Mauthausen (1) Max Linder (1) média (20) meditáció (1) Meditációk (1) medve (1) memoár (1) merénylet (2) mese (1) mesterséges intelligencia (1) Metallica (1) Mexikó (1) Michael Caine (1) Michelangelo Antonioni (1) Micimackó (1) mítosz (1) Moby Dick (1) Morphine (1) morpho (1) mozi (52) MTI (3) Müller Péter (1) múlt (2) munkaruha (1) Mussolini (1) Művészet (1) művészet (3) nácizmus (14) nácizmus holokauszt (1) Nagy-Britannia (17) nagy proletár kulturális forradalom (1) napló (4) némafilm (4) Németország (7) New Age (1) New ÍYork (1) New Model Army (1) Nick Cave (5) Nick Drake (1) Nico (1) Nikola Tesla (1) Nirvana (1) nők (2) Normandiai partraszállás (1) Nostradamus (1) novella (2) novellafüzér (3) NSZK (1) nukleáris konfliktus (1) Óbuda (6) Óbudai Társaskör (2) ókor (6) olaj (1) Olaszország (16) olasz konyha (1) olasz western (2) Olivia de Havilland (1) Olof Palme (1) önéletrajz (1) Orbán Viktor (1) ördög (1) Oroszország (3) őrület (1) Oscar Wilde (1) összeesküvés-elmélet (1) Osztrák-Magyar Monarchia (1) P.J.Harvey (1) Palme-gyilkosság (1) pápaság (1) Parma (1) Pasolini (1) Patti Smith (7) Paul Éluard (1) Pészach (1) pete brown (1) Pete Sinfield (1) Philip Glass (2) Pierre Reverdy (3) Pier Paolo Pasolini (1) pillanatok (15) Pillanatok (5) Pink Floyd (1) platánok (1) polgárháború (1) polgárjogi mozgalom (1) politika (6) Portugália (1) Primo Levi (2) Prince (1) próféciák (1) progresszív (1) protest (1) próza (3) pszicho (1) pszichológia (6) Pulp (1) punk (3) Purim (1) purim (1) Putyin (1) R.E.M. (1) Radiohead (1) Ragályi Elemér (1) Ramon Mercader (1) rasszizmus (3) reconquista (1) regény (3) régészet (2) Rejtő Jenő (1) remake (1) rémek (1) rémképek (1) Rettegett Iván (1) Richard Palmer-James (1) Rita-nap (1) Roberto Saviano (2) Robert Desnos (1) Robert Fripp (1) Robert Hunter (1) Rock (18) rock (55) rock-történet (4) rock and roll (1) Rolling Stones (1) Római birodalom (1) Római Birodalom (3) rombolás (1) Roy Harper (3) Rubin Eszter (1) Rudolf Péter (3) Rudolph Valentino (1) sajtó (4) sakk (1) Salinger (1) Salvador Dalí (1) Sándor Pál (1) Saul fia (1) sci-fi (4) Scorpions (1) Seattle (1) Seress Rezső (2) Sergio Leone (2) Séták a sötét oldalon (1) Shakespeare (1) Sidney Lumet (1) Simone Veil (1) Sinéad OConnor (2) sorozatgyilkos (1) Soundgarden (1) Spanyolország (13) spirituálé (1) spirituális (12) sport (4) Sri Lanka (1) Stanley Kubrick (3) Stan és Pan (1) Stefan Zweig (1) Steve Hackett (2) Steve MCurry (1) Stieg Larsson (2) Sting (1) Suzanne Vega (1) Svédország (2) szabadság (2) Szabó Elvira. (1) szado-mazo (3) szakrális zene (1) Szántó T.Gábor (1) szecesszió (1) Székhelyi József (1) szekta (1) Szent Efrém Férfikar (1) szerelem (50) szeretet (1) Szergej Ejzenstejn (1) szeszgyár (1) szex (11) Szicília (1) színek (1) színház (9) Szlovákia (1) szoci (2) szocio (60) szoció (3) szorongás (1) Szovjetunió (4) Sztálin (2) sztárlét (1) sztárvilág (1) Sztehlo Gábor (1) születés (1) születésnap (1) szürreál (2) szűrreális (1) szürreális (11) szürrealizmus (1) SZűrtreáll (2) szűrtreáll (1) Szűrtreáll (9) táj (1) tájkép (10) tánc (3) Táncolnak a kazlak (1) társadalom (15) tea (1) technika (6) tél (1) természet (4) terrorizmus (1) testvérek (1) theme for an imaginary western (1) Therapy? (1) The Cure (1) The Mission (1) Thomas Mann (1) Titanic (1) tojás (1) tömegkultúra (1) Tom Waits (4) Török Ferenc (1) történelem (72) Történelem (5) Tóth Krisztina (1) Totth Benedek (1) Trainspotting (1) Tudomány (1) tudomány (12) túlélő (1) tv (1) Újév (1) újságírás (7) Ulrich Gábor (1) Underground Kiadó (1) ünnep (3) urbanizáció (1) USA (89) utazás (3) üzlet (1) vadászat (1) vallás (7) Van Morrison (1) város (1) Városliget (1) varsói gettó (1) Vas Zoltán (1) Vatikán (2) vers (1) versek (3) Versek 2015 (2) versek 2016 (12) versek 2017 (22) Versek 2018 (12) versek 2019 (8) versek 2020 (10) vészkorszak (1) Victor Hugo (1) vihar (1) vikingek (1) világ (1) világpoénzis (2) Világpoézis (57) világpoézis (73) világzene (2) vilápoézis (1) Vilnius (1) virág (1) vízió (1) world music (3) Yes (1) Zabhegyező (1) zene (7) Zene (68) zsidóság (15) Címkefelhő

https://www.facebook.com/elmehunyor/

süti beállítások módosítása