Már a levegőnek, fôleg a tengerparton, ezerféle íze van a Costa Braván. Csodálatos illatok között válogathatunk a katalán sziklák tövében már ebéd elôtt is. A színek kavalkádjából kialakuló ízorgia pedig felejthetetlen.
Ha meleg van, ne hagyjuk ki a gazpachót, amelynek alapja uborka, fokhagyma, paradicsom és zöldpaprika. No meg a tejszín és a fûszerek. Ez utóbbiakat amúgy is nagy becsben tartják ezen a tájon, különösen a sáfrányt, amelynek ára a boltban is többszöröse a többi ízesítônek. Elvégre ettôl aranylik a nemzeti eledel, a paella, amelynek rízsalapjába húst, tengeri herkentyûket, zöldségeket egyaránt kevernek, de a sáfrány a koronája a nagy divatú rablóhúsnak is. Kicsit komornak tûnik a szintén rizses eledel, az arroz negro, amely fekete színét a szépialétôl kapja, ám íze ennek is mennyei.
A paellák között még rokon aromákat is felfedezhetünk, mert szívesen készítik e fogást némi lecsós mártással. Latinok közül egészen egyedülálló módon szeretik az ibériaiak a csípôs ételeket, nyilván a régi arab (mór) hatás miatt. Például a rendszerint kis agyagtálakban felszolgált marinírozott kagyló kissé pörköltes piros szószának is van némi foga (aki egy cseppet is hagy kitunkolatlanul, nem tudja, mi a jó!), meg az olyan mártásoknak, amelyben uborkát, hagymát és gombát párolnak össze csirkehús mellé.
Mivel tengeri hatalomról van szó, az örök elem uralja a konyhát: a polipot, a tintahalat ezerféleképpen tudják, különösen kellemesen gumis és ropogós egyszerre a rántott kalamari. Ennek fô szezonja a tavasz és az ôsz, akkor jönnek ki e fejlábúak leginkább a partok közelébe. Szeretik a kissé savanykás apróhalat, de a roston pirosra sült naphalat sem ajánlatos kihagyni, természetesen jól megcitromozva. A roston sütésben mesterek, imádják a barbecue-partikat, és a vasakon izzított bárányborda is fenséges. Köretnek fôleg a nyers zöldségeket kedvelik - bár nagyon gyakori a párolt zöldbab - de a jól összekutyult saláta sem idegen tôlük: a katalán salátában randevút ad egymásnak a fôtt krumpli, a hagyma, a zöld és piros paprika, a tonhal, a paradicsom és az olajbogyó. Az olajban sült padlizsán előételnek és köretnek egyaránt igen finom.
E vidéken, mint általában ott, ahol sok derûs ember él, szeretik az édességet. Különösen fagylaltjaik remekek: a dama blanca (azaz fehér hölgy) nevû csokis-vaniliás hôsköltemény fôételnek is beillik. De uzsonnára meg lehet kóstolni a csokis fánkot is.
Ami az italokat illeti, természetesen meg kell kóstolni a Sangríát, a fûszeres, bólészerû vörösbort. Csak vigyázni kell vele, mert ez az édes nedû rendesen fejbe tudja kólintani az embert. Van bikavér is, méregdrágán, viszont olcsóbbak és kellemesek a rozé borok. A sörivók sem halnak szomjan: alig 5 fokos, igen finom sört készítenek a spanyolok, fôleg az Estrella vagy a Cruzcampo csúszik jól. Ami a legjobb a katalán konyhában: az ember rengeteget ehet, még sincsen “degesz” érzése, mert nem dobálják ki egymás után a vendégeket az étteremben, másrészt pedig igen könnyû olajjal fôznek és a túl zsíros ételeket is kerülik. Hacsak az ember nem egy közép-európaiakra ráállt szállodában fizet teljes panziót....
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
