GNL911

James Joyce testőrként használta Hemingway-t

Az Ulysses írója az 1920-as években találkozott Ernest Hemingway-el Párizsban. Mindketten híresen kemény italozók voltak és együtt kezdték látogatni a bárokat és a kávéházakat. Míg Joyce nem volt atletikus alkat és gyengén is látott, addig ivótársa magas és erőteljes volt és hajlamos erőszakos kitörésekre. Amikor Joyce verekedésbe keveredett, Hemingway mögé bujt. A videoklip kommentátora szerint: „amikor az ivászatok során bármilyen összetűzésbe került, erős barátja mögé ugrott, és azt kiabálta: bánj el vele, Hemingway, bánj el vele”.

Bram Stoker Drakulája egy ír mondán alapult

Mig sokan azt hiszik, hogy Bram Stoker 1897-ben irt regényét a középkori erdélyi herceg, - akit Vlad Cepesnek, a „karóba húzónak” ismertek- inspirálta, addig mások sokkal hétköznapibb elmélettel álltak elő. Észak-Íroszág Londonderry megyéjében lévő Slaghtaverty városában, amelyet a befolyásos író jól ismert, keletkezett egy mítosz, egy Abhartach nevű gonosz uralkodóról, aki egy halottból nőtt ki és véráldozatot kért áldozatai csuklójából. Ez teljesen hasonló volt Stoker meséjével. Az 1634-ben publikált „General History of Ireland  és az 1880-ban megjelent History of Ireland könyvekben a mítosz széleskörűen ismert volt. A két legkorábbi és leghatásosabb vámpír regényt írek írták.- Sheridan Le Fanu a Carmilla-t, és Stoker a Drakulát, – mintegy sugallva, hogy a helyi legendákat úgy lehet átalakítani, mintha európai mítoszok lennének.

Oscar Wilde női divatmagazin kiadója volt

A keserű szellemességéről ismert drámaíró és esztéta 1887 és 88 között kevéssé volt ismert. Röviddel a „Dorian Gray képe” című regényének megjelenése előtt, átvette a Lady’s World című viktoriánus magazint, amelynek a címlapján egy női alak a bal kezében egy könyvet tart, miközben a tükörben nézegeti saját arcképét. Miután átkeresztelte a magazint The Woman’s World-re, az új kiadó a címlapot, és a pletyka rovatot Wilde’s Literary Notes-ra váltotta fel. Arthur Fish, kiadói helyettese azt nyilatkozta, hogy Wilde nyomasztónak, tekintette az irodai munkát, a negyedik szám után megszűnt ez a rendszeres tevékenysége, és új formátumot vezetett be, amely egyenlőnek kezelte a nőket. Egy a kiadóhoz intézett levelében, amelyben felvázolta terveit, Wilde a következőket írta: „úgy tűnik nekem, hogy a nők világa a kalapszalonok és díszítések világa, amelyet olyan lapok, mint a The Queen és a Lady’s Pictorial már nagy terjedelemben elfoglaltak. Nekünk szélesebb választékot és magasabb szempontot kell képviselni, és nem csupán azzal foglalkozni, hogy a nők mit viselnek, hanem hogy mit gondolnak, és mit éreznek”.

Samuel Beckett  és a  Broadway-i musical

A dublini születésű dráma- és regényíró számára, aki 1969-ben elnyerte az irodalmi Nobel díjat, nem nyilvánvaló választás volt a Broadway musical. Néhány olyan darab megírását követően, mint a Godot-ra várva, 1969-ben Beckett közreműködött Kenneth Tynan Ó, Calcutta című musicaljéban, amelynek előadásai a Broadway történetének egyik leghosszabb show-ja volt. Bár Beckett később visszavonta vázlata felhasználásának engedélyét, azt az eredeti bemutató prológusaként használták fel. Lélegzetnek nevezték el, és az utolsó 25 másodperc Beckett instrukciói szerint egy vajúdási jajgatást tartalmaz, amelyet egy hosszú be- és kilélegzés felerősített felvétele követ. Damien Hirst filmet készített ebből, amelyben Keith Allen színész alakította a lélegzetet.

Seamus Heaney félt a békáktól

A Nobel díjas Heaney, aki Észak-Írországban County Derryben egy farmon nőtt fel, egy interjúban, amelyet a Brick magazinnak adott, egy szokatlan gyengeségét árulta el. Annak ellenére, hogy idillikus falusi környezetben töltötte gyermekkorát, amely szerepelt műveiben is, mégis tele volt szorongással.  „Tulajdonképpen minden félelmem egy elemi félelmen alapult.  Wordsworth félt a hegyekben, én pedig a békáktól és a patkányoktól féltem, valamint a békák szaporodásától, amelyről az első versemben a Death of a Naturalist-ban is írtam”

A látványuk és a hangjuk is kiváltotta a félelmét. „Brekegtek és ez valamiféle baljós brekegés volt, egy brekegő kórus,.A békák fizikai ormótlansága és a hangjuk is, amit kiadtak, volt az ijesztő a számomra,”