GNL911

A Yardbirds? Igen, az az angol banda, ahol a 60-as évek három legnagyobb gitárnyűvője is megfordult. A Yardbirds? Igen, akik a Nagyításban gitárt törnek. Ennyit a kezdő rajongók is tudnak. Talán még azt, hogy ez a londoni csapat, amely a brit blues boom első hullámának egy főszereplője volt, alighanem méltán pályázhat a rock-történet egyik legbalszerencsésebb bandája címére.

Jim McCarty (dob), Keith Relf (ének, szájharmonika), Paul Samwell-Smith (basszus), Chris Dreja (gitár), Andy Topham (gitár) Amerikából választott nevet – a „yardbird” a sínek mellett várakozó, potyautasként vonatozó hobókat jelenti – és a zenét is. Amikor 1963-ban az egy évvel később fiatalon elhunyt Cyril Davies szájharmonikást kísérő együttes átvette a londoni Richmond kerület legmenőbb klubjában, a Crawdaddy-ben a házi zenekar szerepét a Rolling Stones-tól, repertoárjukat az általuk nagyra becsült és azokban az időkben Angliában gyakran fellépő amerikai fekete blues-muzsikusok dalaiból állították össze. Ekkor már Topham helyét Eric Clapton vette át. Játékuk nyomán az egyik mester, II. Sonny Boy Williamson arra méltatta őket, hogy közös turnét ajánlott nekik. is. A koncertkörút a kiszámíthatatlan Williamson botrányai miatt rémálommá vált a fiúk számára, de legalább megismerték őket Anglia-szerte. Nem sok olyan bandát ismerünk, amelynek első albuma élő felvétel, a Yardbirds-szel pedig éppen ez történt. (Érdekes módon Angliában csupán egyetlen stúdió LP-jük jelent meg, szemben négy amerikaival…). A Five Live Yardbirds dalait 1964. márciusában vették fel a Marquee Klubban - ez már önmagában rangot jelentett – a lemez producere a Crawdaddy főnöke, grúziai születésű Giorgio Gomelsky volt, aki átvette a zenekar menedzselését.

Az album a maga teljes nyersességében mutatja be a korai Yardbirds-öt, egyben első korszakuk lezárását is jelezték ezzel. Csupa feldolgozást tartalmaz a korong, de köztük több olyan is hallható, amely a banda egész pályafutását meghatározta.  Ilyen Ellas McDaniel, azaz  Bo Diddley I’m A Man-je, Eddie Boyd Five Long Years-e – ez később Clapton életét is végigkísérte, még az 1994-es From The Cradle című, a mesterek előtt tisztelgő albumára is felvette – és valóságos védjegy lett a Smokestack Lightning, Howlin’ Wolf szerzeménye, Relf eszement szájharmonika-szólójával, és kemény gitárriffjével. Ez a koncert-őrületre szánt darab főleg Jimmy Page „gitár-országlása” alatt virágzott, olyannyira, hogy a Led Zeppelin első éveiben, amikor buli közben Robert Plant bemutatta a bandát, Page neve elhangzásakor a Smokestack Lightning riffjét játszotta.  Ugyancsak jól ismert Chuck Berry Too Muck Monkey Business-e, és főleg a Good Morning Little Schoolgirl, amelyet I. Sonny Boy Williamson tett híressé, de a nagy chicagóiak John Lee Hookertől Muddy Watersig mind játszották. Számtalan feldolgozása is ismert, köztük a Ten Years Afteré, a Grateful Dead-e és Johnny Winteré – Winter még Muddy Waters-szel közös felvételt is készített belőle 1977-ben. Maradjunk abban, hogy nem a Yardbirds-é a legjobb, viszont ez az első dal, amelyen Clapton énekel, Samwell-Smith-szel duóban.

Egy évvel később azonban Clapton távozott: „purista” felfogását nem tudta összeegyeztetni azzal, hogy társai „poposabb” irányba akarták vinni a Yardbirds zenéjét (For Your Love, Heart Full of Soul, Still I’m Said – ezek főleg Amerikában lettek slágerek), és hívta őt John Mayall. Ekkor kezdődött a gitáros-vándorlás, jött Jeff Beck, aki elismert session-zenész volt (Page ajánlotta őt..), majd jött maga a harmadik király is, előbb basszusgitárosnak, majd második gitárosnak, végül, Beck távozása után első gitárosnak. Félbehagyott lemezek, egyre kaotikusabb menedzselés jellemezte a Yardbirds-öt, míg nem 1968 nyarán jött az elkerülhetetlen feloszlás.

Közben azért beírták magukat a filmtörténetbe a Nagyítás már említett jelenetével: itt még Beck és Page együtt játszanak a Marquee fekete falai között, ahol a Yardbirds rezidensnek számított és Jeff az, aki a Train Kept-A-Rollin’ (Stroll On) közben darabokra töri a gitárját. Ez valójában nem volt szokása, de Michelangelo Antonioni rendező eredetileg a törő-zúzó The Who-t szerette volna megnyerni, de ők nem vállalták. Így aztán a stáb tanította meg Beck-et „Pete Townshend-módra” amortizálni a cuccot…Ebben a képsorban is van egy kis oldalvágás a show-biznisz bálványimádása felé: a főhős (David Hemmings) verekszik a többiekkel egy Beck által a közönség közé hajított gitárcsonkért, kirohan vele az utcára, majd amikor már senki sem üldözi, eldobja. Néhányan megnézik a földön heverő „szemetet”, de senkinek sem kell…

https://www.youtube.com/watch?v=cj8QQizmykY

1968 szeptemberében Jimmy Page New Yardbirds néven vitte skandináviai turnéra új zenekarát. Október 18-án léptek fel ezen a néven utoljára a Marquee-ban, és a bulit a Train Kept-A-Rollin’-nal kezdték… Jeff Beck a Beck-Ola együttesben vitte tovább a bluest, Relf és McCarty pedig a progresszív stílust képviselő Renaissance alapítói lettek. Ezekre a bandákra még visszatérünk…Samwell-Smith producer lett, Dreja pedig a fényképezésnek kezdett hódolni – ő készítette a Led Zeppelin első albumának fotóját.

1990 őszén egy kis londoni pubban egy számomra ismeretlen nevű zenekar lépett fel. Megkérdeztem a klubmenedzsertől, hogy kik ők, mire azt felelte: Jim McCarty bandája. „A Yardbirds dobosa?” – kérdeztem, mire a derék menedzser dobott egy hátast, hogy egy ilyen messziről jött ember tudja, hogy ki az a Jim McCarty. Tíz évvel később az öreg „sínmadárral” már Budapesten, a Darshan Caféban találkoztunk, itt lépett fel az újjáalakított Yardbirds-szel. A dobos azóta is viszi a régi bandát, új tagokkal, 2012. február 1-én amerikai turnéra indultak…

Track List:

Too Much Monkey Business (Chuck Berry)

Got Love If You Want It (Slim Harpo)

Smokestack Lightning (Howlin' Wolf)

Good Morning Little Schoolgirl (H. G. Demarais)

Respectable (O'Kelly Isley, Ronald Isley, Rudolph Isley)

Five Long Years (Eddie Boyd)

Pretty Girl (Ellas McDaniel)

Louise (John Lee Hooker)

I'm a Man (McDaniel)

Here 'Tis (McDaniel)