GNL911

Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

Szűrtreáll 41.

November közepén álmaim olyan zavarosak lettek, hogy ébredés után még én magam sem tudtam őket kibobozni. Lehet, hogy a csapott formájú növekvő hold volt az oka. Vagy a túl sűrű ébredések. Aztán meg a nyugtató tea. Mi lesz egyik legfontosabb kreatív ihletőmmel?

Fiatalok rugdostak meg egy hajléktalant a Lánchídnál. Biztosan Kicsi Alex és drugjai voltak, akik nem bírják a koszos, részeg csöveseket. Vagy csak érvényt akartak szerezni az új fővárosi törvényeknek.

A Nő megrémült, hogy elveszti fogait. Mi lesz csodás kacagásával? A Férfi megrémült, hogy egyre rosszabb a hallása. Mi lesz, ha nem jut el többé hozzá éltető eleme, a Zene? Aztán, mielőtt kétségbe estek volna, a Férfi meghallotta távolról a Nő utánozhatatlan, füstösen csengő kacagását.

Dunai hajón utazom, amikor váratlanul kikötünk, mert a fedélzeten egy narancshéjba forgatott pokolgép gurul, de senki nem vállalja. Hirtelen felkapom minden holmimat és kiszállok a többiekkel. Átkutatják a hajót, az embereket, de semmi nyom. Közben megérkezik a parton barátom, M., aki elújságolja, hogy egy téren egyszerre akartak felavatni két szobrot az egykori országgyarapító-nemzetvesztő főméltóságú vezérről, de a két csoport egymásnak esett, ledöntötték egymás szobrát, majd tűzpárbaj tört ki közöttük, a rendőrség most számolja a hullákat. Ezen úgy felvidulunk, hogy nem is vesszük észre: a hajó továbbindult nélkülem. Nem jut eszembe, hogy mit hagytam a fedélzeten, de biztosan nem is lehet fontos, ha nem jut eszembe….

Megszólít egy rövid, barna hajú, eddig soha nem látott lány egy zsinagóga előtt, amelynek csak az ajtaja látszik sok-sok sűrűn beépített ház között, hogy térjek be. A lány, aki a nevemen szólít, ugyanolyan olcsó, turkálóban talált Bogey-esőkabátot visel, mint én és egy fehér porcelán csészealjon fényes piros-sárga almát nyújt felém. Bár nem látom, érzem, hogy a lány az esőkabát alatt teljesen meztelen, és én is az vagyok a saját esőkabátom alatt. Azon az éjjelen nagyon fáztam…

Egy kirakatban még megdobogtatta a szívemet egy Fender Telecaster gitár. Akkor nagy baj még nincsen.

A Horgásztanya étlapján már nem szerepel a rántott borjúláb, amiért Gyugyóval idejártunk 15 évvel ezelőtt életmű-interjú címén. Egy időben már eltüntették, de a törzsvendégek, köztük Gyugyó kérésére visszakerült. Úgy látszik, már ő sem jár ide. Végül is Horgásztanya. De akkor a sült csülöknek és a bugaci pecsenyének miért kegyelmeztek meg?

Feldolgozták, meghangszerelték Cseh Tamás dalait. Nem volt elég szegénynek, hogy felfalta a rák és balkezes szobrot kapott?

A HÉV hangosbeszélője türelmet és megértést kér. Csak azt nem értjük, hogy mire.

Egy szűkebbnél is szűkebb panelkonyhában egy tálca alól fekete rágcsáló mászik ki, egérnél nagyobb, patkánynál kisebb. Valami irtó eszköz után nézek, közben a lény egyre nagyobb lesz, és már olyan, mintha egyszerre lenne macska és egér. Nem tudom, hogy egymást kergetik-e vagy engem.

Mostanában aszerint hallgatok zenét, hogy mi szólal meg az agyamban és olyankor előveszem gyűjteményemből a megfelelő lemezt. A minap, Szent Cecília napján Muszorgszkij: Egy kiállítás képeire szottyant kedvem. És fájdalommal tapasztaltam, hogy a több mint 30 éve meglévő lemez mintha nyávogna. Alig észrevehetően, de nyávog. Gyerekkoromban még sírtam is, ha ilyen torz hangokat hallottam. Most nem sírok, de úgy még mindig úgy érzem, mintha az idegeimen táncolnak, és lekapom a lemezt. Az is lehet, hogy csak áramingadozás volt, vagy kicsit meggörbült a lemez, ki tudja. Azért örülök, hogy még mindig ennyire érzékeny a hallásom. Néhány nap múlva feltettem egy másik lemezt, az szépen megszólalt. Az elgörbültet betettem néhány doboz közé, hogy kiegyenesedjen és megnyugodtam.

Tizenkét órán belül kétszer álmodtam halottakkal. Először néhai Apósom és Anyósom jelentek meg, Afrika utaztam velük és Életemmel. Már nem volt sok idő az újabb repülőútig, amikor Anyósom a fejébe vette, hogy neki feltétlenül látnia kell egy „kék házat”, amiről olvasott. Mivel semmilyen tömegközlekedés nem volt, stoppolni kezdett, vele mentem, mivel nem beszélt semmilyen idegen nyelvet. Egy gyarmatosító szerelésből lévő fickó állt meg katonai dzsipjével, elvitt bennünket a kék házhoz, ami szintén katonai objektum volt, de mire kigyönyörködtük magunkat benne, már ott is hagyott minket. Gyalog indultunk vissza, de Anyósom nem állta meg, hogy ne figyelmeztesse az árok partján kukoricacsutkákból tüzet rakó afrikaiakat, hogy a fokhagymafüzért ne dobják a tűzre, mert az, ha ég, állati büdös. Nem nagyon értették, ellenben a repülőgépet lekéstük…Aztán J., egykori kolléganőm jelent meg, akit ugyanakkor bocsátottak el a Cégtől, mint engem, de ő akkor már végső stádiumban volt és három hét múlva meg is halt. Most ereje teljében, dús szőke hajjal jelent meg, és átnyújtott nekem egy vastag köteg pénzt. Én pedig elindultam, hogy rendezzem tartozásaimat, de bárhová mentem, mindenhol közölték, hogy nem tartozom az ég világon senkinek…

Pótforgatásra hívnak ahhoz a tv-sorozathoz, amelyben egy kémiai laboratórium vezetőjét kellett alakítanom. Az egyik jelenetbe visszacsempésztek egy korábbi szövegrészt. A rendező, új ember, meg is erősíti, hogy ezt már tudtam egyszer, csak fel kell idézni, de a szöveg nem is hasonlít az eredetire, a nevek is mások, a történet is. Véletlenül a kezembe kerül a teljes forgatókönyv, és látom, hogy egy másik filmbe keveredtem bele. Közben forgatnak más jeleneteket, mert nem tudják kivárni, amíg megtanulom a három mondatomat, utcai lövöldözést vesznek fel, harmadszor, negyedszer. Mindegyik felvétel után megjelenik egy mentő és elviszi a hullákat. Engem is bele akarnak vonni, de inkább lemondok a remélt busás honoráriumról…

Nappalinkban vagyok, egyedül otthon, amikor arra leszek figyelmes, hogy két fiatalember leereszkedik az erkélyünkre, és az ablakpárkány alján fúrni kezdenek, mintha géppisztoly-sorozatot engednének bele. Hullanak a forgácsok rendesen, éppen szólnék nekik, hogy hagyják abba, amikor látom, hogy Életemnek az ablak előtt elhelyezett legalább öt festményébe nagy kerek lyukakat fúrtak. Sőt, ugyanígy szétfúrtak egy nagy készülő olajképét is, ami éppen az erkélyen szárad! Elkapom a két fickót, akik valami általam ismeretlen kft. megbízását emlegetik, és görög neveken mutatkoznak be. Közlöm velük, hogy itt legalább húszmilliós kárt okoztak, és a cégük fogja kifizetni, a nem vagyoni kárról nem is beszélve. Követelem, hogy hívják fel azonnal a főnöküket, az egyikük meg is teszi, de  hiába próbálok beszélni vele, valaki mással társalog. Közben megérkezik egy galambszürke ruhás alak, az ő ügyvédjük, és vitatkozni kezd velem a képek értékéről és nem hajlandó elismerni, hogy egy mű spirituális ihletésének is megvan a pénzben is kifejezhető értéke.

Miközben folyik a terméketlen alkudozás, Életem is hazaér, és nem tudom előtte letagadni a szomorú hírt. Lesújtva nézi végig összelyuggatott festményeit, de már látom rajta, hogy képes lesz emlékezetből is visszavarázsolni őket eredeti ragyogásukba…

Budapest szmogban fuldoklik, miközben Isztambult, Kairót és Jeruzsálemet belepte a hó. Merje ezek után tagadni valaki, hogy a Föld tengelye kibillent helyéből…

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr708112522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

GNL911

Irodalmi, műfordítói, publicisztikai írások, esszék, filmes próbálkozások, bölcsességek és eszmefuttatások.

Friss topikok

Címkék

18+ (39) 1945 (1) 1968 (1) 1969 (1) 1970 (1) 1989 (2) 1991 (1) 1992 (1) 1995 (1) 1996 (1) 1997 (1) 1998 (2) 20.század (4) 20. század (2) 2000 (1) 2018 (1) 21.század (1) 70-es évek (1) 80-as évek (1) 9/11 (1) 90-es évek (1) A.A.Milne (1) abszurd (1) abszurd-szocio (1) afro-amerikai nők (1) Agatha Christie (1) Agrippina (1) agy (1) Alanis Morrisette (1) Alberto Sordi (1) Albert Einstein (2) Alfred Hitchcock (1) Algéria (1) Allen Ginsberg (7) Álmok (3) álmok (6) álom (128) Álom (1) Amedeo Modligliani (1) Amerika (2) amerikai feketék (1) Amosz Oz (1) André Malraux (1) Angelo Roncalli (1) Anglia (13) animáció (1) Anne Frank (1) antiszemitizmus (5) Antoine de Saint-Exupéry (1) Antonio Porta (1) Apocalyptica (1) Arisztotelész (1) arte (1) Art Garfunkel (1) atombomba (2) Auschwitz (5) Ausztrália (4) Ausztria (4) aztékok (1) Balaton (2) ballada (1) Barta Dóra (1) Bartók Béla (1) beat (2) beat-nemzedék (2) Beatles (1) Bécs (1) béke (1) Belgium (1) Belvárosi Színház (1) Berlin (1) Bernáth Zsolt (1) Bessie Smith (1) betegség (1) Billie Holiday (1) Billy Wilder (1) biológia (1) bíró (1) blogregény (1) blues (3) Bob Dylan (11) bölcsesség (1) Bölcsességek (5) Bolero (1) Bonaparte Napóleon (1) bordélyház (1) Boris Vian (3) börleszk (1) Brazília (2) Bródy János (1) Budapest (10) bűntény (1) bűnügy (12) Buster Keaton (1) Carhartt (1) cenzúra (1) Chaplin (1) Charles Baudelaire (1) Charles De Gaulle (1) Charlie Chaplin (1) Christies (1) Cikkek a nagyvilágból (4) cirkusz (1) Clara Royer (1) Cranberries (1) Creed (1) Csehszlovákia (2) Cseh Tamás (1) csendélet (1) csillagászat (1) Damanhur (1) Def Leppard (1) Dél-Amerika (1) diktatúra (1) Dinnyés József (1) divat (2) Djabe (8) Donovan (1) Dream Theater (2) drog (2) Duna (1) e.e.cummings (2) ég (1) Egészség (1) Egon Schiele (1) egyenjogúság (1) élet (2) Élet (2) életkép (1) életmód (1) életrajz (1) Elmeél (10) Élmény (7) élmény (8) élmények (2) élő (1) első világháború (1) El Chapo (1) El Cid (1) emberiség temploma (1) emberi intelligencia (1) emberi kapcsolatok (1) embermentés (3) Emlékek (1) emlékek (22) emlékezés (1) emlékezet (1) én (2) Enya (1) Eric Clapton (1) erkölcs (1) Ernest Hemingway (1) erőszak (1) erotika (6) esszé (17) esszék (8) Észak-Írország (3) Észtország (1) etno-jazz (1) Európa (1) évforduló (16) fák (1) fantázia (4) farkas (1) Federico Fellini (1) fegyverszünet (1) félelem (4) félelmek (2) felfedezések (2) feltalálók (1) féltékenység (1) Ferrari Violetta (1) festészet (3) Fesztbaum Béla (1) film (11) filmzene (1) film noir (1) filoszemitizmus (4) filozófia (5) Finnország (1) fizika (1) földrajz (1) földrengés (1) Fotó (11) fotó (12) Fotók (1) fotóművészet (1) Franciaország (44) Francisco Franco (1) Frankenstein (1) Franz Renggli (1) Frida Kahlo (1) futball (1) Gala (1) Garri Kaszparov (1) gasztró (4) Gasztronómia (1) gasztronómia (1) gazdaság (2) Georges Méliés (1) GGöbölyös N. László (1) Gianluigi Buffon (1) Gideon Greif (1) Göbölyös N. László (336) Godot (1) gondkolkodom (4) gondolatok (3) Gondolkodom (17) gondolkodom (42) Görögország (2) Grateful Dead (1) Greg Lake (1) Grönland (1) Groucho Marx (1) Guillaume Apollinaire (1) Gulli Briem (1) Gustav Klimt (1) gyász (1) gyermek (1) gyilkosok (1) gyilkosság (3) gyógyítás (2) gyógyszer (1) Győr (1) Győri Balett (1) háború (3) Habsburg-birodalom (1) haiku (5) haiku-fűzér (12) haikuk (1) Hair (1) hajléktalanok (2) halak (1) halál (7) Halper László (1) hangosfilm (1) Hanuka (1) harcore punk (1) Hasfelmetsző Jack (1) használati eszközök (1) Hedy Lamarr (1) Henry Rollins (1) híresség (2) Híresség (1) hírességek (4) hírszerzés (1) hírügynökség (1) hit (2) Hitler (3) (1) Hobo (1) Hódmezővásárhely (3) Hofi Géza (1) Holokauszt (6) holokauszt (12) Horn-fok (1) horror (5) Horvátország (1) hősök (1) humor (2) Humphrey Bogart (1) Ian Anderson (1) Ian Curtis (5) II.világháború (9) Illés (1) indián (1) indiánok (2) információ (1) Ingmar Bergman (1) internet. (1) ipar (2) Irak (1) írás (2) Irena Sendler (1) irodalom (259) Írország (4) iskola (1) iszlám (1) Izrael (2) Jack Bruce (1) jack bruce (1) Jack Kerouac (1) Jacques Prévert (1) Jancsó Miklós (1) Jane Austen (1) Janis Joplin (1) Japán (2) járvány (1) jazz (4) Jean Cocteau (1) Jeff Baron (1) Jeruzsálem (1) jezsuiták (1) Jézus Krisztus (1) Jimi Hendrix (5) Jim Morrison (7) Joan Fontaine (1) Joe Cocker (1) jóga (1) Johannes Kepler (1) Johnny Winter (1) John Lennon (5) joint (1) Jom Kipúr (1) Joni Mitchell (1) Joseph Stiglitz (1) jövő (1) Joy Division (1) juke-box (1) Jules Isaac (1) Kanada (52) káosz (1) Karácsony (3) Karthagó (1) kémkedés (1) Kennedy-család (1) Kennedy-gyilkosság (1) Képzelt Riport... (1) képzőművészet (7) kereszténység (4) Kern András (1) kiállítás (3) Kína (4) kincs (1) King Crimson (2) kísértések (1) kocsma (1) kollaboráció (1) Kollázs (6) kollázs (13) kollázsregény (5) kollégium (1) költészet (16) Kolumbia (2) Kolumbusz (1) koncert (3) Kondor Béla (1) Konrád György (4) könyv (12) könyvkiadás (1) Korábbi verseim (9) környezetvédelem (2) koronavirus (1) Koyaanisqatsi (1) közélet (5) középkor (1) közérzet (1) közgazdaságtan (1) közlekedés (1) Közvéleményem (10) krimi (15) kritika (3) kultúra (2) Kultúrtörténet (1) kultúrtörténet (48) Kurír (5) Kurt Gödel (1) kutlúrtörténet (3) kutya (1) Laura Nyro (1) Lawrence Ferlighnetti (2) Lawrence Ferlinghetti (3) lázadás (1) lelkiismeret (1) lemez (6) Lengyelország (3) leonard Cohen (2) Leonard Cohen (34) Leonard Cohen versei és dalai (28) levelek (1) Lev Trockij (1) Litvánia (1) London (2) Loreena McKennit (1) Lou Reed (2) LP (2) Lumiére-fivérek (1) Madách Színház (1) maffia (2) Magellán (2) Magyarorszag (2) Magyarország (96) Magyar Nemzeti Galéria (1) Majnik László (1) Mama képei (21) Mao Ce-tung (1) Marc Chagall (1) Margitsziget (2) Margitsziget. (1) Maria Casarés (1) Mark Sandman (1) Martin Luther King (1) Mary Shelley (1) Másutt (1) matematika (1) Mattei-ügy (1) Matuscsák Tamás (1) Maurice Ravel (1) Mauthausen (1) Max Linder (1) média (20) meditáció (1) Meditációk (1) medve (1) memoár (1) merénylet (2) mese (1) mesterséges intelligencia (1) Metallica (1) Mexikó (1) Michael Caine (1) Michelangelo Antonioni (1) Micimackó (1) mítosz (1) Moby Dick (1) Morphine (1) morpho (1) mozi (52) MTI (3) Müller Péter (1) múlt (2) munkaruha (1) Mussolini (1) Művészet (1) művészet (3) nácizmus (14) nácizmus holokauszt (1) Nagy-Britannia (17) nagy proletár kulturális forradalom (1) napló (4) némafilm (4) Németország (7) New Age (1) New ÍYork (1) New Model Army (1) Nick Cave (5) Nick Drake (1) Nico (1) Nikola Tesla (1) Nirvana (1) nők (2) Normandiai partraszállás (1) Nostradamus (1) novella (2) novellafüzér (3) NSZK (1) nukleáris konfliktus (1) Óbuda (6) Óbudai Társaskör (2) ókor (6) olaj (1) Olaszország (16) olasz konyha (1) olasz western (2) Olivia de Havilland (1) Olof Palme (1) önéletrajz (1) Orbán Viktor (1) ördög (1) Oroszország (3) őrület (1) Oscar Wilde (1) összeesküvés-elmélet (1) Osztrák-Magyar Monarchia (1) P.J.Harvey (1) Palme-gyilkosság (1) pápaság (1) Parma (1) Pasolini (1) Patti Smith (7) Paul Éluard (1) Pészach (1) pete brown (1) Pete Sinfield (1) Philip Glass (2) Pierre Reverdy (3) Pier Paolo Pasolini (1) pillanatok (15) Pillanatok (5) Pink Floyd (1) platánok (1) polgárháború (1) polgárjogi mozgalom (1) politika (6) Portugália (1) Primo Levi (2) Prince (1) próféciák (1) progresszív (1) protest (1) próza (3) pszicho (1) pszichológia (6) Pulp (1) punk (3) purim (1) Purim (1) Putyin (1) R.E.M. (1) Radiohead (1) Ragályi Elemér (1) Ramon Mercader (1) rasszizmus (3) reconquista (1) regény (3) régészet (2) Rejtő Jenő (1) remake (1) rémek (1) rémképek (1) Rettegett Iván (1) Richard Palmer-James (1) Rita-nap (1) Roberto Saviano (2) Robert Desnos (1) Robert Fripp (1) Robert Hunter (1) Rock (18) rock (55) rock-történet (4) rock and roll (1) Rolling Stones (1) Római Birodalom (3) Római birodalom (1) rombolás (1) Roy Harper (3) Rubin Eszter (1) Rudolf Péter (3) Rudolph Valentino (1) sajtó (4) sakk (1) Salinger (1) Salvador Dalí (1) Sándor Pál (1) Saul fia (1) sci-fi (4) Scorpions (1) Seattle (1) Seress Rezső (2) Sergio Leone (2) Séták a sötét oldalon (1) Shakespeare (1) Sidney Lumet (1) Simone Veil (1) Sinéad OConnor (2) sorozatgyilkos (1) Soundgarden (1) Spanyolország (13) spirituálé (1) spirituális (12) sport (4) Sri Lanka (1) Stanley Kubrick (3) Stan és Pan (1) Stefan Zweig (1) Steve Hackett (2) Steve MCurry (1) Stieg Larsson (2) Sting (1) Suzanne Vega (1) Svédország (2) szabadság (2) Szabó Elvira. (1) szado-mazo (3) szakrális zene (1) Szántó T.Gábor (1) szecesszió (1) Székhelyi József (1) szekta (1) Szent Efrém Férfikar (1) szerelem (50) szeretet (1) Szergej Ejzenstejn (1) szeszgyár (1) szex (11) Szicília (1) színek (1) színház (9) Szlovákia (1) szoci (2) szoció (3) szocio (60) szorongás (1) Szovjetunió (4) Sztálin (2) sztárlét (1) sztárvilág (1) Sztehlo Gábor (1) születés (1) születésnap (1) szürreál (2) szűrreális (1) szürreális (11) szürrealizmus (1) SZűrtreáll (2) szűrtreáll (1) Szűrtreáll (9) táj (1) tájkép (10) tánc (3) Táncolnak a kazlak (1) társadalom (15) tea (1) technika (6) tél (1) természet (4) terrorizmus (1) testvérek (1) theme for an imaginary western (1) Therapy? (1) The Cure (1) The Mission (1) Thomas Mann (1) Titanic (1) tojás (1) tömegkultúra (1) Tom Waits (4) Török Ferenc (1) történelem (72) Történelem (5) Tóth Krisztina (1) Totth Benedek (1) Trainspotting (1) Tudomány (1) tudomány (12) túlélő (1) tv (1) Újév (1) újságírás (7) Ulrich Gábor (1) Underground Kiadó (1) ünnep (3) urbanizáció (1) USA (89) utazás (3) üzlet (1) vadászat (1) vallás (7) Van Morrison (1) város (1) Városliget (1) varsói gettó (1) Vas Zoltán (1) Vatikán (2) vers (1) versek (3) Versek 2015 (2) versek 2016 (12) versek 2017 (22) Versek 2018 (12) versek 2019 (8) versek 2020 (10) vészkorszak (1) Victor Hugo (1) vihar (1) vikingek (1) világ (1) világpoénzis (2) Világpoézis (57) világpoézis (73) világzene (2) vilápoézis (1) Vilnius (1) virág (1) vízió (1) world music (3) Yes (1) Zabhegyező (1) zene (7) Zene (68) zsidóság (15) Címkefelhő

https://www.facebook.com/elmehunyor/

süti beállítások módosítása