Még alig lézengtek reggel 9 óra tájban Amélie kávézójában. Én érkeztem előbb. nem beszéltük ugyan meg, hogy találkozunk, mégis biztos voltam benne, hogy idejön. Utoljára 23 évvel ezelőtt futottunk össze, néhány száz méterrel lejjebb a Montmartre-on, egy zsúfolt, füstös kocsmában, lepusztult alakok, transzvesztiták és elhasznált kurvák között.
Rendeltem egy forró teát. Mikor legutóbb itt jártam, akkor Pernod-t ittam. Most nem illett az alkalomhoz.
Még gőzölgött előttem a tea, amikor belépett. Körül sem nézett, egyenesen az asztalomhoz jött. Barna szarvasbőr dzsekit viselt, mint évtizedekkel ezelőtt és farmernadrágot. Dús, hófehér haj, ápolt szakáll övezte öregen is szép arcát. Kezet nyújtott, leült velem szemben, és ő rendelt egy teát.
- Örülök, hogy látlak – mondta – jól nézel ki. Nem hittem volna…
- Te is – feleltem – most már mindketten jó úton járunk.
- Igen. Önmagunk lettünk. Csend és nyugalom van körülöttünk – mondta elmélázva – elvégre a szívünk mélyén mindketten erre vágytunk, nem?
Figyeltem a kezét. Kemény munkát aligha végezhetett. De nem is remegett. A tekintete is teljesen tiszta volt.
- Mit csinálsz mostanában? – kérdeztem.
- Élek. Írok. Van már vagy négy-öt kötet. Néha franciául is írok. De nem publikálom. Most már meghagyom a világot a hitében.
- Pedig sokan nem hitték el. Én sem. Meg szegény Ray sem…
- Ti tudtátok. Már Te vagy az egyetlen életben lévő, aki mindig is tudta. Azt hiszed, nem hallottam, hogy valahányszor írtál rólam, mindig csak azt írtad, hogy „eltűnt”?
- Tudod, hogy Ray és Robbie évekkel ezelőtt jártak Magyarországon? De nem találkoztam velük. Szándékosan. Akkor kénytelen lettem volna feltenni nekik a kérdést…
- Jobb ez így…látod, Ray-nek sem hittek. Amikor megírta a Száműzött költőt, mindenki fikciónak vélte…De azért még olvasol engem?
- Hát persze. Meg hallgatlak is. A Lizardot képtelen vagyok megunni. No meg az összes többit. Azért kurva jó zenét csináltatok, egyszerűen nem porosodik. Ja, és képzeld el, hogy még a legújabb könyvembe is belekerültél. A 20. század hírhedt gyilkosairól írtam, és Zodiac kapcsán megnéztem a HWY-t. Arcpirító, mit mondjak, nem tudtam kihagyni belőle.
Elmosolyodott.
- „Killer on the road..” – dudolgatta – de azért kigyógyultál belőlem. Már nem is hasonlítasz rám.
- És már Pamelákat sem keresek – tettem hozzá sietve – megtaláltam az igazi Kozmikus Szerelmemet. Aki senkire sem emlékeztet. Már 13 éve együtt vagyunk.
Rá akartam kérdezni, hogy neki van-e párja, de aztán elharaptam a kérdést. Végül is mindegy. Egy pillanatra csend lett, amit aztán ő tört meg.
- Ma délután megint lesz kis csődület a temetőben. Tudod, 70 év azért mégis csak 70 év. Lehet, hogy kinézek. Érdekelnek az arcok. Egy ideje rendszeresen fotózom is ezen a napon. Már egy szép fotóalbumot gyűjtöttem össze látogatóimból. Néha nézegetem őket és történeteket találok ki róluk.
- Egyszer olvastam, hogy egy fickót és egy lányt kitiltottak a temetőből, mert a sírodon szeretkeztek, beteljesítve a Graveyard Poemet. Azt írták, hogy a fickó a Te hasonmásod volt.
Jóízű kacagás tört ki belőle.
- Az a fickó én voltam. Igazoltattak utána. Amikor megnézték az igazolványomat, közölték, hogy szórakozzak a jó édesanyámmal, és örüljek, hogy nem indítanak eljárást okirat-hamisításért. De ennek már nem ment híre…
Hirtelen elkomorult.
- Ha ezt megírod, letagadom. Úgyis tudom, hogy ezt a mai találkozást is megírod. Mint a 23 évvel ezelőttit. Oké, szakmai ártalom. No meg, a mitomániád: írnod kell valamit a születésnapomon. Ennél rosszabb szokásod ne legyen…
Lassan felállt, a pulthoz ment, kifizette az én teámat is.
- Amúgy én is mitomán vagyok. Minden december 8-án bekapcsolok egy diktafont és rámondok néhány szöveget. Őrzöm nemes hagyományaimat…
Könnyed, fiatalos léptekkel távozott, majd visszanézett azzal a fintoros mosollyal, amit egy régi dokumentumban elengedett, amikor bemutatkozást kértek tőle.
Utána néztem. Közben éreztem, hogy a pincérlány mellém lépett.
- Mondjam uram, a barátja csak nem….?
- Nem, Mademoiselle, de igaza van, hasonlít rá…- feleltem, és ránéztem.
Azok az óriási, fekete szemek, az a tündéri mosoly…mintha már láttam volna valahol…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
