Két nem-harcikutyás hölgy forradalmat vizionál az októberi ködben.  A fél-orosz, mélymagyar egykori tv-s őshaza-kutató, aki megpróbált egykor sikertelenül bevinni egy mélymagyar szervezet kurultájára, egyben botcsinálta lakásfoglaló, már felvette 44-es mintájú katonasapkáját.

Hosszú ezüsthajú, indián jóságú, szakállas öreg cigány nagy ezüstkereszttel és széles ezüstláncon függő Nagy-Magyarország medállal. Vértolulásos, véreres szemű kopasz férfi, krumpli orral, aki mindig velem szemben ül le. tíz év múlva így néz majd ki az angyalbőrös őrmester, ha már kihúzták alóla utolsó gárdáját is. Nemes arcélű, szomorú asszony, aki riadtan kapja el tekintetét, amikor rájön, hogy olvasni próbálom a vonásait. Pedig nem akarok tőle semmi mást.

Egy ismeretlen Mozart-opera főszerepére kérnek fel. Nem kapok sem librettót, sem kottát, bíznak a memóriámban és a muzikalitásomban. Azt pedig nem árulom el nekik, hogy nem tudok kottát olvasni.

Johnny Winter Mean Town Blues-ával, a Guess Who American Womanjével (teljes változat, lassú blues-os előjáték) és a Canned Heat On The Road Againjével (teljes változat, szitárhangos előjáték) kezdtem el taposógépes regenerációmat. Az ötletet amúgy az American Woman adta, ami felcsendül az Amerikai szépségben, amelyben Kevin Spacey ráhajt lánya nagy tapasztalatokkal dicsekvő, ám 100%-os szűz barátnőjére. Én csupán Életemnek akarok imponálni, ahogy ő is napról napra szebb lesz az én kedvemért, és kettőnk egészségéért.

Arcpirító blues-zenész barátom, esküvői tanúnk, Z., egy árnyas utca végén, fején az Életem által horgolt csíkos sapkában, dzsellabában egy földre terített keleti imaszőnyegen hajlong. „Filmben játszom, egy  muftit alakítok” – mondja meglepetésemre. Végül is az arabokat és a zsidókat csak egy hajszál választja el egymástól. Kár, hogy egy részük ezt nem hajlandó tudomásul venni.

Egy felmérés szerint a franciák 85%-a nem szereti nemzeti futball-válogatottjukat és nem is bíznak benne. És még mi magyarok vagyunk a pesszimisták…

Filmet nézünk barátaimmal, amely különböző zenei klubokban játszódik, de végül krimiben végződik, amelynek csúcspontja egy hajsza a Dunán. Az egyik legizgalmasabb jelenetnél én is megjelenek a filmben, partnerem hol a csupabongyor színésznő, hol pedig a csodahangú riporternő, akik egyetlen dologban hasonlítanak: mindketten erősen szeplősek. A sztori végén sikerül kiúsznom egy elsüllyesztett hajóból és a parton hatalmas üdvrivalgás fogad. Azok kapnak a vállukra, akikkel az előbb még együtt néztem a filmet. A legnyomasztóbb az, hogy halvány fogalmam sincsen, mikor forgattam ezt a mozit, hogy forgattam-e egyáltalán, mert egyetlen apró mozzanatra sem emlékszem, pedig egy ilyen élményt nyilván nem felejthet el az ember. Lehet, hogy első lépésem az amnézia felé, vagy valakik kimosták az agyamat?

Megszabadítsuk minden rontásától? Első lépésként adja meg bankszámla-számát!

A 70-es években az Ifjú Gárdát csak „hitlerjugendként” emlegettük és a legnagyobb dicsőségnek számított, ha időnként megverték őket. Előfordult, és akkor egy ideig nagyon kisfiúk voltak, még az egyenruhájukat is alig merték felvenni. Talán egy nap ez a sors vár a közterületesekre is.

Papír-cilinderes, rasztahajú fiatalember biciklizik, hátán kartondobozból készült, újságkivágásokkal díszített hátizsákkal. Nem reklámoz semmit és senkit, kizárólag saját alanyi jogán bolond. Jó neki.

Dollármamák vonszolják frissen mázolt szendvicseiket. És ők még haza sem mehetnek megtakarított pénzükkel, mert otthon vannak.

Susan Sontag fekete-fehér puli-fejével árasztja auráját az óbudai zsinagóga előtt.

Hallásvizsgálónak feltettem a Led Zeppelin IV-et (ZOSO, Four Symbols, ahogy tetszik), miként ezt szobaakusztikai kísérleteimnél szoktam. Ugyanis az előző napokban minden lemezt halknak hallottam, és komoly hangerőre kellett tennem, hogy igazán durranjanak. Ennél a lemeznél a 10-es (1/4-e a totálnak) bőségesen elég volt már a Black Dogtól kezdve. És mintha a hangjai tisztábban szólaltak volna meg, mint valaha! Lehetséges, hogy több mint 40 évi hallgatás után ugyanazon a fél Európát bejárt bakeliten még kihallottam a Stairway To Heavenben egy új tercelő hangot Jonesy mellotronjából? Talán ezzel is jelezni akarta nekem, hogy ő életem legfontosabb lemeze, minden karcolásával, méltóságteljesen rongyolódó borítójával, és meg akart nyugtatni, hogy még sokáig hallgathatom minden rettegésem ellenére?

Egy vidéki templomban az adománypersely mellett az imakönyvek, szentképeslapok mellett videókat is árulnak. Szent Ferenc Mickey Rourke-kel, Máté Evangéliuma Pasolinitól, Legyetek jók, ha tudtok. És közöttük ott van a Koldus és királyfi, Mark Lesterrel és Oliver Reed-del. A maga nemében parádés, de vajon melyik nemes erény magasztosul fel benne? Hacsak arra nem gondolunk, hogy az „utolsókból lesznek az elsők”, és persze fordítva.

Szent Péter és Freud Zsigmond utaznak a vonaton, és feltámadási naptárukat egyeztetik.

Egyetlen napon sikerült szétszórnom a darálatlan mákot és beleönteni a szemetesbe egy nagy kanálnyi sót. A csúcsteljesítményem azonban az volt, hogy vaníliás cukor helyett sütőport tettem a kávémba. Így jár, aki 58 évesen is azt hiszi, hogy szemüveg nélkül is rendesen lát. De a következő napon ezt is túlteljesítettem: vietnami neveknek néztem a naptárban a napok különböző nevű rövidítéseit.

Felszáll a HÉV-re egy bordó zakós, finom arcú, finom kezű fiatalember, egy válláig érő, farostra festett olajképpel. Egy arctalan női portré pszichedelikus színekkel, vonalakkal és mintákkal, amelyen a vörös és az ezüst-kék dominál. A fiatalember egy füzetbe rajzol a letámasztott festmény mellett. Újabb női portré, de igazi arca ennek sincsen. Talán az igazit keresi?

Láttam egy filmet, amelyben egy halálos beteg embert fogadnak fel bérgyilkosnak: neki már úgy is mindegy, de legalább gondoskodik a családjáról. Ha biztosan tudnám, közel a vég, én is megölhetnék néhány embert. Kérdés, hogy ki fizetne értük.

Egy csigalépcsőn mélybe vonuló menetet vezetek, előttem egy bevásárló kocsival. Mégis olyan zökkenőmentesen haladok, mintha nem is lennének a lépcsőnek fokai.

Felfedezik, hogy a gyáva oroszlán nem csupán az Ózban létezik, hanem a valóságban is, egy eddig ismeretlen rovar csípésétől száll inába a bátorsága az állatok királyának. Erről kellene egy tudományos cikket írnom, de miután a szerkesztők, kiadók, tulajdonosok és olvasók körülülnek, képtelen vagyok egyetlen sort is leírni. Túlságosan megszoktam az alkotás magányát…