GNL911

Egy 34 éves férfit kell alakítanom egy filmben, aki két nő között őrlődik, de egyikkel sem akarna szakítani. Kösz, nem, ezt már eljátszottam az életben, 34 évesen, 23 évvel ezelőtt.  Végül mindkettővel szakítottam.

Felvonó a vérpadra, ha az elvonóhoz vér tapadna.

Kozmetikai szalon nyílt a környékünkön, átalakított hölgyek fotóival reklámozza magát. Előtte-utána felirat. Az „előtte” hölgyeinek, ha nem is túl trendik, de természetes bájuk van. Az „utána” hölgyeitől, akik állítólag ugyanazok némi fodrászi és kozmetikusi beavatkozás után, egy egészséges gyermek megállna a növésben. Vajon miért fizet borsos árat sok nő azért, hogy borzalmasan nézzen ki?

Két sorban nyitott, színes ernyők az aluljáró két oldalán nyitott, színes emberek előtt. Nemcsak eső, verők ellen is hasznosak.

Tavaly óta 10 forinttal lett drágább a hagymás bagett a metróállomáson. Legalább ugyanolyan friss és ugyanúgy össze tudom vele morzsázni a metrót.

Egy váratlanul felbukkanó ismerős-rajongótól ihletetten elővettem hosszú-hosszú évek után a The Cure csókos lemezét, amiről egykor áradozó elemzést írtam. Most hihetetlenül kaotikusnak és főleg zajosnak tűnt. Ennyire romlik a hallásom, vagy ennyire nem vágyom már a káoszra? Pedig csak 9 hangerőn hallgattam, régebben a 13-as meg se kottyant, legfeljebb a szomszédok kapták fel a vizet, egy öreg frontharcosnak pedig lövészárkos víziói támadtak. Ma is remek ez a zene, mégis örültem, amikor véget ért a közel 80 perc.

Lady Barbarát két kislány hozza be karon fogva a színpadra, ami inkább osztályteremre emlékeztet. Csak azért tért vissza betegágyából, hogy eljátssza nekem közös dalunkat, és hogy örökre búcsút vegyen tőlem. Haját egészen rövidre, fiúsra vágatta, így még inkább emlékeztet finn barátnőmre. Amikor szaxofonszólójának vége, átölel, és hosszan megcsókol. Életem közben Jon karjaiban, oltalmat keresnek egymásban, nem mást, és egyikünk sem bánja búcsúzásunkat. Felébredek, irány az Internet. Nincs új hír Lady Barbaráról. A legfrissebb hír is két éves. Talán hallunk még róla és nem a legrosszabbat.

A hatalom gonosz – hirdeti egy kis plakát alig észrevehetően a budai rakparton egy elektromos kapcsolótáblára ragasztva, szemben a parlamenttel. Rajta Goya képe: Kronosz felfalja gyermekeit. Már a szörnyisten szájában vagyunk, de még mindig nem hisszük, hogy elnyelhet minket.

Életemmel előfordul, hogy egy nagyszerű, de megrázó filmtől nem tud aludni. Nálam ezek lecsillapodnak „csak egy mozi” jeligére, még akkor is, ha sokáig megmaradnak bennem és éber állapotban, netán álmomban foglalkoztatnak. Az én álmomat inkább az olyan rossz filmek tudják elvenni, mint az a borzalom, amely a Szerelmesfilm és a Jövőre veled, ugyanitt kombinációjából az egyik főszereplő halálos balesetével végződő giccset volt képes kihozni.

Éjszakai TV-show. A színpadon középen a műsorvezető, kezében egy kilenc ágú korbáccsal. Körülötte félkörben különböző korú és alkatú, csupasz mellű nők, önként jelentkező nézők. Az viszi el az egymillió forintos díjat, aki a legtöbb ütést kibírja hangos jajszó nélkül, de az is kiesik, aki elájul. A műsorvezető egymás után sújt le a nőkre, a közönség minden csapást óriási üdvrivalgással fogad. A versenyzők pedig összeszorított fogakkal tűrnek a végtelenségig.

Össznépi sport a körbetartozás. Ennek egyik alágazata a körkörös hülyének nézés.

Egykori gimnáziumi osztálytermünkben maga Őszentsége Ferenc pápa tart sajtókonferenciát. A hírügynökséget ketten képviseljük kollégámmal, aki tavaly dobta el magától az életet. A terem tele van újságírókkal, de a pápa kizárólag a mi kérdéseinkre felel, pedig olyan nehéz kérdéseket teszünk fel neki, hogy hol kezdődik a végtelen, mi volt a Teremtés előtt és mi lesz a Végítélet után. Mert az nem létezik, hogy semmi nem legyen. Hogy mit válaszolt Őszentsége? Ébredésem pillanatában elfelejtettem. Lehet, hogy ezek nem is fontos kérdések?

Paul atya és Simonetta váratlanul meglátogatnak minket és felajánlják, hogy segítenek felépíteni tengerparti házunkat. Paul neki is lát, de hiányzik neki egy különleges szerszám. Javaslom, keressük fel a Szabad Embert, ő már több házat épített, neki biztosan van. Szűk libegő székekben jutunk fel a fennsíkra, ahol a Szabad Ember él, ott hozott létre egy kommunát olyan emberekkel, akiket másutt őrülteknek, vagy legalábbis antiszociálisoknak minősítettek. Itt találkozunk a Szép Riporternővel, aki csendes révületben bolyong a téren, amelyet egy mindenütt nyitott, kapukkal teli várfal vesz körül. Odajön hozzánk, egyenként megölel minket. „Holnap eljön a Világvége. De nektek nem kell félnetek, mind igaz emberek vagytok” – súgja oda kellemes althangján, mielőtt tovatűnik az egyik kapun.

A lottómilliárdos négy napon át ivott, amikor megtudta, hogy ő vitte el a csúcsnyereményt. Közben fűnek-fának elmesélte, hogy mi az oka határtalan örömének. Amikor kijózanodott, nem találta nyertes szelvényét, mert kirabolták. Feltehetően részegen azt is kifecsegte, hogy hol tartja a szelvényt. Közben a Szerencsejáték Zrt. bejelentette, hogy felvették a nyereményt. A (volt) lottómilliárdosnak így nem maradt más, mint felkutatni a potenciális tolvajokat és bosszút állni rajtuk.

Esküvőre vagyunk hivatalosak, de még azt sem tudjuk, hogy örömszülőkként, tanúként, vagy csak a násznép egyszerű tagjaként. Egy tanyán van a gyülekező, ahol nyolc éve halott joviális apósom szánt egy hatalmas földterületet faekével, is dicsekszik, hogy még mindig eljár másokhoz dolgozni, pénzt nem fogad el, de elhalmozzák hússal, tejjel, tojással, borral, pálinkával. Közben én is bokáig járok a sáros földben. Életem figyelmeztet, hogy hamarosan indulni kell az esküvőre, nekem viszont meg kellene még fürdenem, ezért visszaindulok a házunkba. Egy soha nem látott falun megyek keresztül, valaki figyelmeztet, hogy éppen ellenkező irányban haladok. Az idő közben egyre fogy. Végül rájövök, hogy át kell menni egy autósztráda felüljárója alatt, hogy hazajussak. Otthon azonban ismeretlenek foglalták el a fürdőszobát. És már csak öt percem lenne, hogy odaérjek az esküvőre, és szerepemet még mindig nem tudom.

Befogadunk ideiglenesen egy meghatározatlan korú nőt, aki elmenekült egy szomszédos országból, de csak azért, hogy amint lehet, továbbálljon. Elmesélem neki a viccet az egyszeri orosz zsidóról, aki hol kivándorol, hol visszavándorol, és amikor megkérdezik tőle Moszkvában, hogy mikor dönti már el, hol akar élni, azt feleli: itt se jó, ott se jó – de az átszállás Párizsban…A nő hatalmas nevetésben tör ki, feláll az asztal tetejére, vetkőzni kezd, majd magához szorít, és nekem olyan érzésem támad, hogy egy polip csápjai közé kerültem és képtelen vagyok tőle szabadulni.

Apám Indiába zarándokol, egy szent hely után várja a terepjárót, amely már elviszi ezer kilométerre, de közlik vele, hogy a kocsi mégsem jön. Erre Apám úgy dönt, elindul gyalog, mert neki mindenképpen el kell oda jutnia. Előtte azonban bemegy egy angol típusú pubba és magát kanalakkal kísérve elénekli a That’s Alright Mamát, és a végén már kezd is Elvisre hasonlítani. Pedig stílszerűbb lett volna a When My Blue Moon Turns To Gold Again, ami Apám első magnószalagjának első száma volt, nyomában a Blue Xmassal. El sem tudom képzelni, hogy e kettő ne egymás után következzen..