Fából készült hegyi szálloda, amelyet négyzet alakban építettek meg, közepén egy nagy nyitott udvarral, ahol utcai művészek játszanak. Életem egy szomszédos kastélyba hív kirándulni, én azonban nem tudok szabadulni a csepűrágóktól, megígérem neki, hogy hamarosan utána megyek.
Néhány zenészbe azonban annyira belefeledkezem, hogy el is felejtem a kastélyt és megrémülök, hogy Életem hová tűnt el.
Nem ismerem a környéket. Közben megszólít az egyik bohóc, aki mára már befejezte az előadást, hogy menjek le vele a városba. Azt sem tudtam, hogy a közelben van város. Hátha Életem ott van. Taxiba szállunk, és egy hegyes-völgyes úton száguldunk, a lelkünket majd kirázva, miközben mellettük mesés tájak suhannak el. Csakhogy egyik pillanatban verőfény, trópusi növényzet látszik, a következőben pedig hó borította fenyves lejtő.
Végre megérkezünk egy városba, a taxis nem kér pénzt. Középkori városfal mentén haladunk, házak nem látszanak, valaki a kezünkbe nyom két jegyet várjátékokra. Életem ekkor telefonál, és kérdezi, hol vagyok. Nem tudom megmondani és újdonsült barátom sem tudja. Szabadkozom, hogy teljesen kiment a fejemből a kirándulás, és ide is azért jöttünk, hogy megkeressük őt, de ha megmondja, hol van, azonnal odamegyek. Természetesen a kastélyban – mondja némi szemrehányással Életem, de azt ő sem tudja megmondani, hogy ez a kastély merre van.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
