GNL911

Szeretnék ott lenni, amikor a hasonmások és a hasonszőrűek dobnak egy hátast tőlem.

Legutóbbi születésnapomon először valaki a 18.-nak 39. évfordulóján köszöntött. Pedig nem is látott 18 évesen, ellenben én őt igen, mert már akkor is 15 év volt a javamra, már ha ez ennek számít. Aztán Valaki a 17.-en. Valaki, aki pontosan tudja, hogy boldogságom mércéje a 17. életévem és ma már csak ritkán rezeg az a bizonyos léc, ha boldogságról van szó. Akkor is többnyire én magam vagyok az oka.

Harminc év késéssel lettem kíváncsi a Monty Python életértelmére. Néhol idegesítő, néhol undorító, de mindig nagyon kegyetlen. Mint az élet, aminek értelmét keressük. De azért vannak néha jobb megoldásaink is.

Párbajra hívnak, de ellenfelem csak röhög rajtam és ez lesz a veszte, mert közben elfelejt védekezni és azt sem veszi észre, hogy balkezes vagyok, így legnagyobb röhögése közben szívem szúrom. Legalább legközelebb mások majd komolyabban vesznek.

Zenebolond barátom felköszönt a születésnapomon, butykossal zsebében. De nemhogy nem hajléktalan, hanem nagyon is menő vállalkozó. Eldicsekszik vele, hogy csodálatos lányokat futtat, és szívesen bevesz engem az üzletbe. Jön a bemutató és csupa ronda, hájas seggű, kövér nő érkezik. Hiába próbál meggyőzni, hogy ezekre van a legnagyobb kelet, nem hiszek neki. Egyetlen egy van, aki finomabb alkatú, de ő sajnos szabadnapos, és őt a legdagadtabb rüfke helyettesíti aznap…

Gázrobbanás volt tőlünk két sarokra Óbudán. A hírek szerint a robbanást még Újpesten is hallották. A mi belső békénket még ez sem kezdi ki, kellemesen átaludtuk a detonációt. Mint ahogy az utóbbi időkben a földrengésekre sem ébredtünk fel. Este megnéztük a romokat, és még akkor is nyeltük a robbanás porait. Mi lehetett New York-ban 9/11-én…Az idén ez már a második katasztrófa-turista utunk a környéken az árvíz után. A robbanás helyszínéről most is a Duna-partra igyekeztünk, és megdöbbentünk, hogy a meder kövein állva horgásztak és még a kánikulában fürdőző kutyák is sekély vízben rohangáltak. Kedvenc fánk alá álltunk, amelynek alsó ágai, amelyek két hónappal korábban vízben álltak, most több mint fél méterrel voltak fejünk felett.

Magyar módi: miután az első levélben nem kapsz választ, rákérdezel egy munka anyagi vonzatára. Válaszképpen megismétlik az első levelet. Még egyszer rákérdezel, és akkor már nem is válaszolnak, mit akadékoskodik az ilyen?

A Dollárpapa lokáljeleneteiben játszó előtáncos, mosolygós hölgy nem sokkal az októberi sajnálatos események (forradalom, népfelkelés, ellenforradalom, szabadságharc, felfordulás – nem kíván törlendő) idején éppen svédországi turnén volt az operett tánckarával. Ott is maradt mindenki, ő is, pedig szerelme Amerikába ment, de a csapatérdek szent és sérthetetlen. Később ment ő is az Újvilágba, majd mégis Svédországban telepedett le, közben megjárta Érecet is. Aztán úgy húsz évvel ezelőtt – ó, a mesüge! – hazajött. A kedves mosolya, életszeretete azért megmaradt.

Vajon miért nem készítettek még soha katasztrófa-filmet szúnyog-invázióról?

Negyven évig rejtőzött a vietnami dzsungelben apa és fia, akik számára nem akart véget érni a háború. Házukat bombatalálat érte, akkor halt meg az öreg felesége, és két másik gyermeke.  Minden kapcsolatot megszakítottak a külvilággal, és vadászatból éltek, rizst és szezámmagot ettek, gyökereket szedtek, bambuszkunyhóban éltek. Még gyerek voltam, amikor bejárta a világot a hír a japán Onodáról, aki még 1971-ben is egy elhagyott szigetet védett egy maga, mert nem szóltak neki, hogy 26 éve befejeződött a második világháború. A történelem megint ismétlésbe bocsátkozik.

Gyorsétterem egy plázában. Az egyik rekeszben gyönyörű, ínycsiklandó, sűrű babgulyás. Már éppen rámozdulnánk, amikor érkezik egy alkalmazott egy palackból legalább egy liter vizet önt bele. A 21. században is vannak még csodás szaporítók.

Anyám zsigerből utálja a Szigetet, azért minden cikket elolvas róla, ami a sajtóban megjelenik. Mennyire fontosak számunkra azok a dolgok, amelyeket imádunk gyűlölni!

Dame Maggie Smith beköltözött óbudai panelünkbe. Igazából már legalább 20 éve itt lakik. Elegáns, sovány alakja, brit-kék szeme összetéveszthetetlen. Amióta Párommal összeköltöztünk, már mosolyogni is tud ránk, mert Életem, mint nagy kommunikátor, közvetve engem is közelebb hozott a ház lakóihoz. Sokakkal tegeződik is, vele talán nem, de hogy is venné ki magát egy Dame-ot letegezni?

Biztonsági gyufa, rajta a szentnek mondott koronával. Abszolút biztonságos, tekintettel arra, hogy minden ötödik gyullad meg, mert vagy a feje törik le a dobozon, vagy az ember kezében törik kettő, mielőtt tüzet csiholna vele. Még szerencse, hogy Szent István királyunknak nem ezzel kellett lángra lobbantania a magyarok (férfiak és asszonyok) lelkét.

Egy erdőben járunk Anyámmal és Életemmel, amelyben minden bokron fehér színű virágok nyílnak, és ahogy valamelyikhez közeledünk, mindjárt elkezdik formájukat változtatni. Éppen ezért csak gyönyörködünk bennük, egyiket sem szedjük le.

Egy kórházban várakozunk Kisfiammal, valamilyen kontrollra kellett neki jönnie, de minden orvos össze-vissza rohangál, az egyik kezében már ott a negatív lelet, de nem lehet elgáncsolni sem. Közben Kisfiam gratulál, hogy milyen szépen lejöttem az italról, pedig már annyi mindenki mondott rólam rosszat, és van, aki azóta is – és felsorolja legkedvesebb barátaimat és barátnőimet, akikről fel sem tételezném. Egy hegytetőn vagyunk, ahonnan rá lehet látni egy nagy folyó kanyarulatára, de a folyót nem ismerem fel. A kórház mellett egy elkerített grundon vallási szekta zsoltárokat énekel, körbe forognak egymás kezét fogva, a szemközti ház erkélyeiről bekapcsolódnak több tucatnyian, de az ő énekük hamarosan a miniszterelnök szidalmazásába csap át. A szekta ezt is beépíti a zsoltárjába. Amint bámészkodom a téren, egyre többen szólítanak meg, mindenki úgy, mintha ismernének, de egyikük arca, hangja sem rémlik. Rájövök, hogy elhagytam a táskámat a kórházban, visszamenni nem lehet, zsebeim üresek, ahogyan azonban eluralkodik rajtam a kétségbeesés, minden fontos tárgy belekerül rövidnadrágomba, csak éppen kihúzni nem tudom őket, mert annyira beszorultak egymástól.

Az elmúlt 80 évben szeptember többször is háborút, terrort hozott az emberiségnek. 1939, 1972, 1973, 1980, 2001. Nekem a szeptember 45 éve a szerelemről szól. És ez már így is marad.