GNL911

Már régen túltettem magamat azon, hogy a kéretlen külvilág beavatkozik az életembe. Leráztam magamról, mint kutya a vizet, legyen az feltételezett lehallgatás, termékbemutató, felmérés, vagy hiteltelen politikusok előre felvett kampányszövegei. Egy áprilisi napon mégis megállt bennem az ütő.

Egy linket ajánlottak mindenféle izgalmas zenékhez, levelező rendszerem sem jelezte, hogy becsapós lehet, még a bővítményeket sem blokkolta, amit megtesz, ha kell, ha nem. Én pedig gyanútlanul rámentem. Meg is jelent az oldal azon nyomban, és már ki is választottam volna magamnak a megfelelő muzsikát, amikor egyszer csak egy rendőrségi közlemény jelent meg.

Soha nem volt semmilyen hatósági ügyem, ha leszámítom, hogy egyszer behívtak tanúskodni egy étteremben részegen randalírozó tiszt ügyében a katonai ügyészségre. Most pedig, első látásra több százezer forintos bírsággal fenyegettek, amiből akár 2-8 évi börtön is lehet. A legrémisztőbb azonban az volt benne, hogy megjelent a felső sarokban egy kis képernyő, ahol önmagamat láttam, rémült arcom minden mozdulatát.

Próbáltam eltüntetni a képet, lehetetlen volt, kikapcsoltam a gépemet, újraindítottam, és akkor rémültem meg igazán.

A képernyőmön semmi más nem látszott, csupán a szép háttérkép, egyetlen program sem jelent meg. Újabb újraindítás, feltűntek a programok, de csak egy pillanatra, utána megint előjött ez a rendőrségi közlemény.

Összeszedtem megmaradt bátorságomat, higgadtságomat és beleolvastam a szövegbe. Ekkor jöttem rá, hogy a bolondját járatják velem. A közleményből ugyanis kiderült, hogy a „hatóság” azt sem tudja pontosan mit követtem el: szerzői jogot sértettem, plágiumot követtem el, esetleg pornográf tartalmat terjesztettem. Mindegyik esetében különböző törvénycikkelyekre hivatkozott. És mindegyiknél más és más volt a kiszabadható bírság, vagy büntetés. A legvégén pedig a mindent megvilágosító felszólítás: 72 órán belül fizessek 25 ezer forintot, vagy 100 eurót és akkor nem indítanak ellenem eljárást. Mindezt olyan magyarsággal közölték, hogy az még Google fordító programjának is becsületére vált volna.

Oké, hackerek szórakoznak velem. Ettől azonban még nem nyugodtam meg, hiszen minden, ami a gépemen volt, hozzáférhetetlenné vált. Ráadásul éppen aznap kezdtem el hosszú hónapok után egy tartósnak ígérkező munkát. Kezdjem mindjárt úgy, hogy nem tudok dolgozni? Szerencsére akadt ismeretségi körömben egy kiváló számítógépbubus, aki még rá is ért, és röpke egy óra alatt megszabadított a támadóktól. Közben éveket öregedtem, de minden megmaradt hiánytalanul.

A nyugtalanság azonban bennem maradt. Vajon mi lesz 72 óra múlva? Nem jön-e újra vissza a „tilalom”? Közben a telefonom is elkezdett recsegni, hangkihagyásokat produkálni. Valóban behálóztak?

Aztán eltelt a 72 óra és nem történt semmi. Azaz mégis. Megérdemelt ebéd utáni sziesztámat töltöttem, és azt álmodtam, hogy valaki erőnek erejével be akar jönni lakásunkba. Az ajtóhoz rohantam, és az összes létező zárat bezártam. Az ajtót mégis belökték ismeretlenek, és szenvtelenül áradni kezdtek befelé, hogy mindent elvigyenek.

Felriadtam, percekig tartott, amíg szívverésem lecsillapult. Csak akkor tértem magamhoz, amikor megláttam, hogy az ajtó sértetlen, Életem Párja pedig a nappaliban néz valami bolond vígjátékot. Második gondolatom rögtön a számítógép volt, ott is működött minden.

Talán végleg elmentek. Szeretném elhinni. Csak éppen a világháló járatlan útjaira rakták ki egyszer s mindenkorra a tilalomtáblát a Nagy Testvér kisöccsei.