GNL911

Gyerekkoromban sokat foglalkoztatott, hogy a tárgyak vajon, miket mondanának,  ha emberi élethelyzetekben lennének, emberi tulajdonságokkal.

-Láttad? -kérdezte Tomi a lányt.

-Nem, nem. Mutasd meg még egyszer. -mondta szelíden a lány valós kíváncsisággal.

Tomi lenézett a földre és megfelelő kavics után kutatott. Mikor megtalálta a tökéletes követ, amit a folyó pont jó laposra csiszolt, és aminek mély szürke színe volt, felvette és a lány felé mutatta.

-Ez lesz az! Ezzel aztán még a rekordomat is megdönthetem. Tudod, múltkor a Botiékkal is itt kacsáztunk és akkor is én kacsáztam a legjobban. Ötöt pattogott a tavon. Ötöt. -mondta büszkén Tomi, majd beállt a kikísérletezett legjobb állásba.

A lány csodálattal nézte a fiút, hosszú szőke haja a vállára omlott, piros ruhájának alját a szél kapdosta fölfelé. Tomi kétszer-háromszor gyakorolta a dobómozdulatot, majd eldobta a követ olyan laposan, amilyen laposan csak tudta. A kő gyönyörűen repült a levegőben, majd mikor vízfelszínt ért pattant egyet tovább, majd még egyet, majd még egyet, majd még egyet, még egyet és végül egy utolsót pattant, majd elsüllyed a vízben.

-Húúú - mondta a lány – ez nagyon jó volt, és még az ötös rekordodat is megdöntötted, ez igen!

A fiú mellkasa csak úgy dagadt a büszkeségtől. Bár a legszívesebben ugrált volna örömében és Botiék házához szaladt volna, csak ott állt, a homokot túrta lábával és annyit mondott:

-Ment volna ez messzebbre is szerintem, csak a szél szemből fújt.

E közben a tó alján Kő csak úgy bosszankodott:

-Ezt nem hiszem el, már megint. Épphogy kiértem a tóból, észrevétlenül ténferegtem kintebb és kintebb, amikor az a kölyök hirtelen felkap, meghintáztat és visszadob.

A bosszankodást Kis Szikla is meghallotta:

-Kő! Te már megint itt? Ha így haladsz nem érsz haza a Sóder Klubra. -mondta nevetve Szikla.

-Nagyon vicces vagy Szikla, örülök, hogy ez neked ennyire tetszik de az asszony nem fog örülni, hogy már megint kések.

-Azt hiszi majd, hogy megint borba merültél- mondta Szikla szórakozottan

-Áh, nem szoktam! Befogtak hétvégi melóra egy kis kertbe. Papírnehezékként dolgozom. Nem fárasztó meló, csak olykor, (főleg nyáron) későn érek haza. Tudod sokáig maradnak kint a hétvégi háznál, mert jó idő van. És te?

-Én most munkanélküli vagyok. Olykor egy két gyerek kicipel a partra, és sárral kennek be, meg lapáttal ütögetnek, de bírom, megvagyok. -mondta Szikla egyhangúan.

-Gyerekek! Ne is mondd! Nálunk is a kicsi már majdnem két éves.

-Ejha! És terveztek újabbat? Azt hallottam az asszonyodról, hogy nemsokára újra lepattan róla egy kis kavics.

-Áááá, nem. Egyelőre nem szeretnénk újabb kavicsot, talán pár év múlva. Az egész csak kacsa!     -válaszolta Kő, s közben bosszankodva elindult kifelé, ismét a partra.

-Ki tudja!? Addig még sok víz lefolyik a Dunán- kiáltott utána Szikla kuncogva.