GNL911

Felkente a zselés habot. Becsukta a tükrös szekrényt, hogy lássa magát, miközben borotválja arcát. A polcon lévő kis órára pillant: késésben van.

-A reggeli kávé a kedvesnek már a múlté mióta előléptettek. A szemetet már csak akkor viszem le, ha nem az ajtó, a lift előtt üldögél. Rohanok az utcán, amiben lakok, s amiből két üzlet nem sok, annyit sem tudnék felsorolni. Bár biztos van egy ABC… Ne mentegetőzz!

Tegnap a pékségben az eladón is felhúztam magam mert úgy viselkedett velem, mintha én lettem volna a hibás azért, hogy ott dolgozik. A főnök kikészít, s ez miatt fáradtan vetődök haza este hétkor. Nem rég született gyerekünk, akit olykor megfürdetek, ha nem alszom el a kanapén a vacsora után. A fejem száz felé áll és úgy érzem azokon az embereken spórolhatok időt, akik a legfontosabbak. De hát én dolgozom most egyedül, szükségünk van a pénzre. Bár ez lehet kifogás, hiszen a fix bér jön.

Szeretem a feleségem, de persze a minőségi együtt töltött idő és a „minden nap dolgozzunk a kapcsolatunkért” dolog már elmarad. Fáradtak vagyunk. Ő csak otthon van, s ezt egyszerűbbnek nevezem, de nem hiszem, hogy az is. Jól esik, hogy reggel én elindulhatok a felnőtt világba. Has-fájós a gyerek.

Hétvégén pihenni szeretek a legjobban. Olykor persze kitalálunk programokat, esetleg jönnek hozzánk. Olykor segítek, ha megkér, ilyenkor foglalkozom a gyerekkel is. Igazából jó dolog a kicsivel lenni. Édes. Bár múltkor is végig ordította a szombatot és csak az anyján nyugodott meg. Hihetetlen érzéke van a feleségemnek a gyerkőchöz, és türelme. Becsülöm? Becsülöm!

Kimutatom olykor. Ha boltban vagyok hozok neki a kedvencéből. Az epres szeletet imádja.

A szex, a szex végül is, az is jó. Még mindig. Bár van, hogy az én fejem is fáj…

Elvárok dolgokat, de most belegondolva talán túl sokat gondolok természetesnek.

Rend van otthon, szerintem a szőnyeg is új, de nem említettem meg neki, hogy tetszik.

Még mindig csinos. Nem szakadt/tejes pólóban vár otthon. Mindig ápolt, úgy érzem készül az érkezésemre. Próbálkozik, kezdeményez, kacéran viselkedik mert tudja, hogy férfi vagyok. Pedig biztosan fáradt. Új dologba csöppent a babával és a barátok, családtagok nem jöhetnek mindennap. Múltkor nem intéztem el a netet, attól is el volt vágva egy időre. Pedig ha nem gondolok bele így, egyszerűbbnek érzem az itthoni tengést.

Hajnalban? Talán az első, második hónapban keltem fel én is a síráskor. Nem tudom, így ez elég kevés emberileg, de sajnos az elvárások a „való életben” nem értik meg az emberi dolgokat. De nekem férfinak kell lennem és apának… Istenem, de bonyolult az élet.

Persze tudom, hogy segítene az a fél óra beszélgetés, amikor haza jövök. Hogy jól esne neki, ha felnőttel kommunikálna az egész napos „egy oldalú kommunikáció” után. És talán az előkészített vacsora után legalább leszedhetném az asztalt. Nem tudom. Lustának érzem magam, aki otthon akarja kiengedni a gőzt. Itthon már nem szeretnék olyan szabályokat, amivel a munkában is korlátoznak. De persze ha átérezném olykor, hogy neki sem könnyű talán újra fröccsöznénk esténként az erkélyen… Egy óra nem sok, heti három-négyszer bele kell, hogy férjen.

A fenti gondolatsor/jelenet fiktív. De várom, hogy megtörténjen azokkal, akik beszorultak a mókuskerékbe, s lehagyták szeretteiket, miközben egyhelyben futnak.