Thomas Raufeisen évekig nosztalgiával gondolt 1979. november 22-ére, amikor 16 éves korában Hannoverben hazatért az iskolából, és apját, aki nem ment dolgozni, otthon találta. Az anyja azt mondta neki, hogy a nagymama beteg és el kell menni hozzá meglátogatni. Már délután elindultak a Balti tenger felé. Ahhoz, hogy az NDK-ban élő nagymamához jussanak, Berlinen kellett keresztül menniük. De Thomas, a bátyja, Michael és szüleik számára ez a megálló volt a tragédia kezdete.
Néhány különös esemény kapcsán Thomas nyugtalanul töltötte az éjszakát. Kezdődött azzal, hogy az állomáson három ember fogadta őket és egy lakást szereztek nekik egy éjszakára. Másnap Armin Reufesen behívta a fiait egy szobába, ahol, mint később kiderült egy Stasi ügynök is volt. „ Apám elmondta, hogy a nagymama egyáltalán nem beteg, hanem elmenekültünk Hannoverből, mivel attól félt, hogy letartóztatják. Egy Stasi ügynök elárult bennünket” - mondta. Mint kiderült egy NDK-s titkos ügynök menekült át Nyugatnémet-országba a nyugatra telepített ügynökök listájával, amin szerepelt Armin Raufeisen is.
„Azt mondta nekünk, hogy nem kell nyugtalankodni, mert egy hét múlva hazatérhetünk. Ekkor a Stasi embere durván félbeszakította: „Felejtsék el a visszatérést Nyugatra, onnan menekültek ide, és ott letartóztatnák magukat. Szokjanak hozzá a gondolathoz, hogy örökre az NDK-ban maradnak”.
Mindezt Thomas egy könyvben írta meg. „Azon a napon, amikor apánk bevallotta, hogy az NDK kéme volt, egy világ omlott össze bennünk. Én elkeseredetten sírtam, a 18 éves bátyám, akinek Hannoverben volt a menyasszonya, mint egy őrült kezdett üvöltözni, és azzal fenyegetőzött, hogy a villamos alá veti magát.”
„Az első sokk, ami villámcsapásként rombolta le az apám iránti tiszteletet akkor következett be, amikor felfedeztem, hogy ez a szelíd ember, aki alig érdeklődött a politika iránt, aki minden reggel pontosan megjelent a PreussenElectra üzemben, ahol geofizikusként dolgozott, kettős életet élt. Annak a titkos szolgálatnak az embere volt, amelyről Nyugat-Németországban rémisztő legendák terjedtek. Az 50-es évek óta lopta vállalatától a nyugati technológiákat az olajfeldolgozásról. Számomra a tény, hogy a Stasi ügynöke volt, nem jelentett semmi kalandosat, egyszerűen utáltam”
„A második sokk azzal ért, hogy ellopta az életemet” A család hat hónap után kapott egy lakást Berlin központjában. Az első hetek az iskolában rémálom volt: Thomas nem bízott senkiben, de ami rosszabb volt, amikor megtudták, hogy Nyugatról jöttek, „a többiek nem bíztak bennünk, mert Stasi-szagunk volt. Egyébként ki lehetett az az őrült, aki önként jött az NDK-ba?”
Néhány hét múlva Thomas apja rájött, hogy hibát követett el családjával szemben. Michaelt, aki már nagykorú volt, szerencsére visszaengedték Hannoverbe. „Mi azonban kénytelenek voltunk maradni. Apám végre megértette, hogy az NDK totalitárius rendszer” Armin Reufeisen elkezdte szervezni legális visszatérésüket Nyugatra, eredménytelenül. Azután a szökésen gondolkodott. A 80-as évek elején a család, egy később elterjedt akcióba fogott: menedékjogot kért az NSZK budapesti nagykövetségén és engedélyt a vasfüggöny átlépésére. Az első kísérlet nem sikerült és visszatértek Berlinbe, de azonnal új módszeren kezdtek gondolkodni az NDK elhagyása érdekében. Egy napon az apja egy amerikai katonához is fordult és felajánlotta szolgálatait a CIA-nek. De azok nem mutattak érdeklődést. A család abban az időben a Stasi éjjel nappali megfigyelése alatt állt.
Egy napon, miközben ismét a Magyarországon keresztüli menekülést szervezték, a Stasi ügynökei, az egész család elleni letartóztatási paranccsal jelentek meg. „18 éves voltam, teljesen elzárva a szüleimtől, akiket egy év alatt csak négyszer láttam. A kihallgató tiszt az első éjjel azt mondta, hogy beszélni fogok. A vér is megfagyott bennem, amikor rájöttem, hogy ezek képesek egész életemben ebben a lyukban tartani. Több órás kiabálás, megfélemlítés, hízelgés és fenyegetés után bevallottam, hogy szökni akartam az országból és elismertem a hibámat.”
Thomas azt gondolta, hogy ezzel az ügy befejeződött, azonban még egy egész évig börtönben tartották, majd ezt követően bíróság elé állították őket. Ő maga 3 évet kapott, az anyja 7 évet, míg az apját életfogytiglanra itélték. Armin Raufeisen rejtélyes körülmények között halt meg 1987-ben. Thomast 1984-ben kitoloncolták az NDK-ból. Ma nincsenek ellenségei, azt mondja, egy kicsit megbocsátott apjának is. De megveti azokat, akik siratják a régi rendszert,
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
