GNL911

bronzárnyak
a mesélő selyemfalakon
hevült harcosok
zajongó
hírnökei
szárnyukra veszik a
vérző óceán felett
a dal méreggé vált
nyilait

balog banditák falják
a pajzskovács kövön sült kezét

a végtelen zérója
megadó pózban
poharam fenekén

a világ vén feje
lehanyatlott és
visszakuporodott
serdülőkorába

ránk támad a tátongás
öldöklése
a megfulladt hold
kipusztult bálna
pöffeszkedő pokol
vad arája

ólomvakság gyomrában
sínylődünk
elpusztult ingovány
eszméletünk
tétova fuvallat
sebláz-kedvünk
és a tisztítótűz viharában
szennyessé leszünk

a várakozás gyilkos szeretőm
egy ponthoz szögez
szerencsecsillagom
csiszolatlan tükörarcodban
idegenek leszünk a
láthatatlanban

vörös márvány szikrák
párnáiba fojt
füstjeink bombatölcsére

alászállok hozzád az
elátkozottak testéből
hogy mint ciklon a
szellőt elnyeljelek
talán özön-időkre

az óriások
lábnyomától
megizzadt
a fáradt kősivatag

vadlóháton dobognak
a vonzalom kedves
ostorcsípései
a végítélet-kórust
kettétörve
s ráborulok
oltalmat keresve
a katakomba
halgyűrűs keresztjére
mint delejes
Uralkodónőre

gégéinkből zuhognak föl
a sárkánytüzek
a szó porladó
aranymetszésében

talpig emberbe
öltözött
fehér hajunkból
a megkarcolt
ég

mélybe vetettek
bagzó balkonokról
az öngyilkos hírek
magányos merénylők
cserélik bennük a cuppogó
címeket

hiénákkal utazó
hörgő hentesek
röhögnek rajtunk néhány
Péter-fillérért
s légyfogót árulnak
bárányfejünkért

hagyj kivetkőzött
alabástrom emlőt
a huhogók háremének
a hibiszkusz-bokrok
között kutyává vált
leskelődőknek!

rabságot szomjazó
madarak
kiskorú légnemű
latrok
vájják a börtönök
falába büntetlen
életrajzukat
ők - a bölcsesség
szemtelen szántóvetői
királyi elefántok
huncut szóra bírói
fékevesztett
vétekhordozók
rebbenésnyi emléknek
bérelt bakók

ágyúlövések riasztják
fel szívünk szótlan
barlangjában
az eretnek örömöket
kik testetlen szétzúzva
a szenvedély szigonyába
dőlnek
és a megdermedt városban
futó borostyánindákba
öltöznek

hajóhadunk körülzárta önmagát
és bevonult szétdobolt birodalma
denevér-öblébe

s bár a kincset
rég kilopták az
elsüllyedt világok
frigyládájából
a kéretlen válaszok
évezredek óta az
egyetlen kérdésre
várnak

szeretkezz meztelen
kardommal
s áldozd fel
hamvas húsodat
smaragd-tálcán
hordozd körül
érett szőlő-magvaidat
a végtelen párhuzamosok
légyott-oltárán
jáspis macskaszemek
vérpados közszemléjére
kitéve
hol álnokul szembejöhet
veled az ajaknyalt
kárhozat

és az elpogányult
napfolt-templomok
korgó méhéből
mint alamizsna-lomok
hullnak ki a kegyosztó
bolondok oldozott
bűnei

mind ott hasalnak nyelvelve
az apadó szűzforrás partján
ahol a megbocsájtás felragyog
a Csillag korsaján

és leketyeg
négynegyedben
az emlékezet
félvállról vett
felezési ideje

hajléktalanná vált
egyetlen éjszakán
a szeretet

vizet fakasztottak
véréből a szerencse
mocskos pohárnokai
keresztbe feküdtek
oszló hullaként
utunkon
de sápadtarcú lámpásunk
izzón átlépett rajtunk
s tenyeréből etette meg
a másnapos meteorokat

megtörik keblünket
a letagadott képzelet
összegyűrt páncélingei
minden eszméletünk
egy megpattant ér
a külvilág csökött agyában
míg felöklelik egymást
az utolsó lépésért
a tolókocsis szellemek
a gazság márkaboltjai
előtt

kibuggyan a hókirálynők
eper-melléből
az ostoba hajnal
és friss kenyérszeleteket
ásunk el
álmatlan
akasztófáink tövében

élünk

míg a délibábok feslett bábája
nyársba hullva
viháncol felettünk

elsodor minket
a rókaszájú szél
mint lompos alomtakarót

és dörögnek felettünk
a sziklába írt mennyei
elemek
hogy ránk ne
dőljön még
koponyánk hegyéről
a halál lajtorjája

(1974-1998, és ami közötte elhangzott)