Szóval a Szürke 50 árnyalata című alkotás akárcsak Európában, itthon is bankot robbantott.
A kiadó így ajánlja a regényt: „Ha könyvet kellene ajánlanom azoknak az olvasóknak, akik szeretik az Ötven árnyalat trilógiát, elsőként ezt a perzselő szerelmi jelenetekkel teli művet ajánlanám.”
A fenti sorokat persze nem a mű szerzője írta, hanem egy általam gyakorta olvasott blogger, Jane megjegyzése. Túl azon, hogy követem őt a témák miatt, sok új kedvenc romantikusomat köszönhetem az írásainak, nagyon jól szemmel tartja az elektronikus könyvpiacot is, rendszeresen jelentet meg mindenféle tippeket amik segítenek például az eolvasó minél jobb kihasználásához.
Amúgy azért írtam ezt a kis szösszenetet, mert bár nekem nem asztalom az erotika, vagyis nem olvasom igazán a direkt erotikus könyveket, ahol a szex dominál és nem annyira az érzelmek, nem szeretem, ha valami félreérthető. Márpedig az Ulpius idézet az.
Sokan feltették már a kérdést, hogy vajon mi tette ezt a könyvet olyan népszerűvé, hogy ilyen rövid idő alatt ekkora eladott példányszámot tudott produkálni. Ezt a kérdést én is nagyon hamar feltettem magamnak olvasás közben, de még a könyv végeztével sem sikerült rájönnöm, hogy mi emelte ezt a regényt a könyvek élvonalába szinte megjelenése pillanatában. Túlságosan elkeserítő válasz lenne, hogyha a regény titka pusztán abban rejlene, hogy szexszel még mindig mindent el lehet adni. Pedig ötszáz oldal, egy hónapnyi történés és körülbelül harminc kimerítő részletességgel bemutatott szexuális aktus után erősen tartja bennem magát ez a feltevés.
E. L. James pedig rendkívül hatékonyan épít erre az örök igazságnak tűnő tézisre, ugyanis könyve gyakorlatilag csak szexből áll.
A regény egyetlen újszerű vonása, hogy a szexről olyan részletesen számol be, ahogy az ma még mindig ritkaságnak számít, de annyiban maradéktalanul csatlakozik a hagyományokhoz, hogy nem szeret dolgokat a nevükön nevezni. Ezt az apró hiányosságát pedig a mindennapi beszédtől elrugaszkodott idegesítő modorossággal vagy épp áltudományos latinsággal helyettesíti. Így válik a könyv egy újabb Tiffany-regénnyé, amit nem mentegethetünk sem azzal, hogy ismeretterjesztő lenne, sem azzal, hogy bármiben is áttörést hozna, hiszen a történet és az eszköz a régi, csak itt most minden egy kicsit keményebb.
Én többet vártam ettől a műtől.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
