GNL911

Macskajajra macskazenét, vízbefojtott gitárt, a körhintába farsangi cápát, kormosra égett szendvicset kordokumentumnak, bakancs-bugit a kivégző Fal mindkét oldalára, kegyelem a kegyeleti ünneppereknek. Illetlenül illékony találékonyságunk anyánk tanyáján. A Zene a Legjobb, a Múzsa a Bestia.

A Ház, amelyben élünk. A  Babaháztól a Halottasházig. A kettő között a Dologház, a Nyilvánosház, a Zálogház, a Vámház. A legritkább esetben a Fehér Ház. És személyre szabott házszabályainkon mi magunk sem igazodunk el.

Egy Ben Lee nevű fickó 15 hangot játszik le hegedűn egy másodperc alatt, és ezzel gyorsasági rekordot állított fel. Még nem mondták meg neki, hogy alkalmanként egy perc alatt három hang is elég. Csak tudni kell, hogy melyik az a három.

Egy avantgárd zenészből lett ballada-énekessé vált művész koncertjén szakadtam el végleg zenész-múltamtól. Honnan tudom? Még egyszer sem fordult elő velem, hogy hogyha megláttam a színpadon egy gyönyörű, piros-sárga klasszikus Fender basszusgitárt, egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy felmenjek és legalább néhány rövid futamot ne játsszam le rajta.

Egy galériában tévelygek, és egy nagy portréteremben szembejön velem egy gyönyörű idős hölgy, akivel egykor nem kicsit vonzottuk egymást. Mivel csak mi ketten vagyunk ott, egy, elfáradt látogatóknak elhelyezett kanapén őrült szeretkezésbe kezdünk, de rémülten tapasztalom, hogy neki 16 éves a teste, én pedig megmaradtam olyannak, amilyen vagyok. A valóságban pedig ő az idősebb.

Osztálytalálkozót kell szerveznem, huszonöten voltunk, tudomásom szerint mindenki életben van közülünk. Heten mégis hiányoznak. Elhatározom, hogy az életben egyszer, a 40. érettségi találkozóra mindenkit odacsábítok. Utazni kezdek a világban, mert többen külföldön élnek, a cél érdekében még olyan konferenciákon is részt veszek, amelyeknek még a nyelvét sem értem, de tudom, hogy az egyik osztálytárs ott van. Végre sikerül mindenkit összeszednem, de a szokásos osztályfőnöki óráig már csak fél órám maradt. Egy nagy repülőtéri váróteremben bóklászom, végignézek magamon és teljesen meztelen vagyok, és elfelejtettem, hová tettem le a nadrágomat, amelynek zsebében ott a szobám kulcsa.

„Férfi támasztja a pultot zárórához közel, de már ott van órák óta, időnként újabb pohárral rendel. Pultosnő megadóan hallgatja, egy idő után már nem bánja, mert nincs több vendég, de nem zárhat be előbb. Végre eljön a záróra, nem akarok hazamenni, sóhajtja a Férfi, jelentőségteljesen szemlélve Pultosnőt. Feljöhet hozzám, ha akar, a nappaliban van egy kanapé, azon elalhat, de figyelmeztetem: szó sem lehet arról, hogy hozzám bújik, mondja a Pultosnő. Másnap reggel Férfi arra ébred, hogy Pultosnő mellette alszik. Azt mondta, szó sem lehet arról, hogy magához bújok, mondja tettetett meglepetéssel. Nem is, feleli Pultosnő, de azt nem mondtam, hogy én nem bújhatok magához.” Szinte nincs olyan kortárs magyar író, akinek ne lenne valamilyen pincérnő vagy inkább pultosnő hőse, jelenben vagy emlékekben. Tényleg ennyire fontosak az írástudóknak? Ők-e az értelmiségi kocsmatöltelékek legfőbb gyóntatói, múzsái, vigasztalói, és többnyire elérhetetlen szerelmei, mámoros fantáziák vágyai?

„Amikor azt mondod, egy nőnek vagy egy férfinak: "Szeretlek", egyszerűen azt mondod, hogy: "A tested nem téveszthet meg. Látlak. A tested megöregedhet, de én látlak testetlen valódban. Látom a legbensőbb magodat, a magot, amely isteni” – tanítja az indiai bölcs. Én még nem tudom és nem is akarom felfogni azt a pillanatot, amikor egyszer s mindenkorra megszűnik szerelmünk húsvérisége, amikor már úgy leszünk egymáséi, úgy leszünk egymás mellett, hogy egymásba csakis lelkünk ér. Lehet, hogy az lesz az a pillanat, amikor többé semmilyen formában nem veszek húst magamhoz és elindulunk a teljes megtisztulás felé?

Hetven évvel azután, hogy bemutatták a Casablancát, egy törvényesen megválasztott magyar országgyűlési képviselő a közel-keleti konfliktusról szóló interpelláció címén lista állítását indítványozta a kormány, a parlament és az ország zsidóiról. Mindezt a „ház” némán tűrte. Victor Laszlo hiába élt volna? Másnap, Jimi Hendrix 70. születésnapján oldalam először eltüntette, majd rosszul vette be a House Burning Down szövegét. Lehet, hogy a rendszer önkéntelenül le akart beszélni róla. Aznap, amikor bementem a kenyérboltba és utánam jött egy fekete simlis sapkás, kockás kendős fickó, hevesebben kezdett verni a szívem.

Sápadt múmia-arc szólít meg a Körúton, miközben spontán négysorost fordítok római dialektusból. Valamikor övé volt Budapest legjobb progresszív lemezboltja. LP is, CD is. Még mindig nyomja, küszködik, de nem adja fel. És még örül is nekem. A mellékutcában bájos-büszke arcú, hatalmas meleg barna szemű nők. Biztos vagyok benne, hogy olaszok, bár angolul szólítanak meg. Gyorsan átváltok olaszra, meg sem lepődnek. A végén megtudom, hogy nápolyiak. De Sanctis, Maggio, Cannavaro, Cavani! – kiáltanám utánuk, de aztán mégse.

Visszakerültem a levendulaszemű lottóslány kegyeibe, miután leugattam egy részeg bunkót, aki először perverznek nevezte őt, majd ajánlatot tett neki. Gyorsan nyertem is egy ezrest kaparóson.

Csókák, varjak és sirályok csókoltatják a télbe csavarodott tavaszt.

Balkezes angyal beszél rá életem első szerencsecsekkjére. Nem hiszek benne, de olyan őszinte, kedves a mosolya, hogy elhiszem neki: ő már látott nyertest.  Tizenhárom ezer forint sem megvetendő pénz, néhány nullával több is lehetne. Percekkel később 1300-at nyerek kaparóson, és egy hajszállal maradok le az ötmilliósról. Pedig nincs is péntek, 13.  Holott az már egyszer szerencsét hozott nekem, az érettségim napján, 13 órakor, 13.-ként.

Hetek óta minden kiesik a kezünkből. Két gyönyörűen csengő borospohár szinte az ujjaink között törött darabokra. Megkérdezzük a másiktól, hogy nem zavarjuk-e. Rádöbbenünk, hogy imádottunknak is vannak idegesítő szokásai. Egyikünknek a koszképzés a konyhában, a másikunknak a TV-kapcsolgatás. Jogos félelmeinket felesleges fóbiákkal tetézzük. És hozzá még két oldalról fúrják egy hete a falunkat a panelben. Ma még képes mindezt elillantani egy reggel-illatú meztelen ölelés.

Dilibogyókat osztogatnak a gyógydrogéria dolgozóinak, mert velük szemben állították fel a dübörgő karácsonyi diszkó-színpadot.

SM – közlöm néhai Barátommal diagnózisomat, aki szokásos bölcs mosollyal nyugtázza, hogy többé-kevésbé sorstársa leszek, hiszen őt az ASL vitte el, de soha nem panaszkodott. Így jár az, aki egész életében látens S/M, abba viszont csak ritka esetekben lehet belehalni.

A kutyás osztrák krimiben egy pornókönyv szemérmes írónőjét üldözi egy beteges rajongó. Többszörösen dézsávü. Mennyivel izgalmasabb lenne, ha kiderülne egy rózsaszín, mélységesen erkölcsös regényeket író hölgyről, hogy valójában ő a megtestesült Szodoma és Gomorrha?

Lengyelországba akarunk utazni egy beteg ismerőst meglátogatni. Az utazási irodát azonban egy árvíz miatt csak repülőgéppel lehet megközelíteni. Kisgéppel megyünk, útközben nekirepülünk egy háztetőnek, de egyáltalán nem rémülök meg, mert a pilóta szépen lesiklik a vízre, majd begördül hibátlanul az iroda elé egy árkád alá. Amikor kiszállunk, akkor tudjuk meg, hogy nem is volt a gépen pilóta.

Öt centis lila műkörmöt viselő mísz nő szolgál ki a piacon. Túlzás, mert legfeljebb a pénzhez nyúl hozzá, és a tálhoz, amelybe némi zöldséget szedtem. Amikor visszaad, valósággal belekarmol a tenyerembe, de semmi kéjérzet nem fog el, ellenkezőleg.

Egy leüthetetlen ébresztőóra szólal meg percenként a tömött autóbuszon. Senki sem vállalja érte a felelősséget.

Fehér kesztyűs, fekete kapucnis alak hitszónokol a Margit-híd lábánál, a Fehér Ház oldalán. Felemelt mutatóujjal emlékeztet végzetünkre, majd egy súlylökő mozdulattal elhajítja bűneinket. Inkább, mintsem hogy meghaljon értünk.

Az év legvártabb könyvének (meg)jelenése elmarad, mert drasztikusan lecsökkentették a pecséttörő angyalok marketing-keretét.

A karácsonyi műmütyür árusok változatlan kivitelezésben vonultak át a Moszkva térről a Széll Kálmán térre. Egy kereskedelmi csatornán éjszaka elhadart történelmi műsorban megszólaltattak egy öregembert, aki még járt a Mussolini-téren, amit a budapestiek akkor is, később is, Oktogonnak neveztek. Azért ha nagy leszek, utcanévtábla-átfestő kisiparos leszek.