GNL911

Apámmal úszni megyünk, és szokásommal ellentétben magammal viszem hátizsákomat is. Kapok egy telefont, hogy sürgősen várnak valahol, ezért megkérem Apámat, hogy vigye haza a cuccomat.

Amikor hazaérek, látom, hogy egy ismeretlen, régi típusú, de teljesen új, fekete bőr aktatáska hever a kanapén, egy vászon oldaltáskával együtt, amilyent legutóbb legidősebb fiúnknál láttunk. Kinyitom, látom, benne van az összes kulcsa, telefonja. Gyorsan felhívom, a telefon azonban nem a táskában csörög, hanem kicseng, a Fiú fel is veszi, és azt állítja, nem hiányzik semmije.

A nappalink dohányzó asztalán felfedezek egy másik hátizsákot, ami nem is hasonlít az enyémre. Kinyitom, két özönvíz előtti kazettás magnó van benne, hozzá kapcsolódó mikrofonok, amelyekkel egykor még felvételeket is lehetett csinálni, ha nem volt összekötő kábel. Bár sem cím, sem névjegy nincsen a csomagban, megérzés alapján elindulok, hogy elvigyem a tulajdonosához.

Egy két méter körüli fickó nyit ajtót, aki nagyon megörül nekem, hogy visszakapja kincseit, mögüle azonban előugrik a felesége, aki nekitámad, hogy biztosan megint a szeretőjénél hagyta a holmiját. A férfi úgy tesz, mintha nem is hallaná az asszony szidalmait, és hangosan álmodozni kezd ifjúkoráról, amikor a zenék, a szalagok kézről kézre jártak, az volt az igazi közösségi életforma, ha megoszthatták egymással a nehezen elérhető rockot.  Azt állítja, hogy vannak olyan zenéi, amelyekről még nem is hallottam, és felsorolásában valóban vannak számomra teljesen ismeretlenek.  Én ugyan már néhány éve leálltam az újabb zenék beszerzésével, de lehet, hogy most kivételt teszek. Elindulunk együtt felvételkészítésre és egy használaton kívüli gőzfürdőben kötünk ki.

Amikor hazatérek, mondom Apámnak, hogy mindent elrendeztem, már csak az én hátizsákom hiányzik és jó lenne, ha visszamennénk érte az uszodába. Apám felhívja a figyelmemet, hogy a hátizsákom végig ott lógott a vállamon.