1.
Jég-tollú magasság
Rózsa-szőnyegen siklik belénk a
Súlytalan éj
2.
Néma hullám pálma-suhogásban
Égő ébredés hessent el
Henye álmokat
3.
Arany együttlét-merülés
Ölelkezik meglelt helyünkkel
Négy őselemünk
4.
Hallgatjuk egymást a kék mérhetetlennel
Amint lélegzéssé lassul a
Múlandóság
5.
Luna asszony árapály-akkordjaival
Bélelném ki a
Vitorlázó szelet
6.
Amikor elfáradtak a függeszkedő felhők és
Alászálltak fehér palástból húztak falat
A fényűzés köré
7.
Lecsendesült reggel
Arannyá olvasztja összeért horizontjainkat
Az Odafent
8.
Szétfújom fáradtságaimat
A forró légbe
Míg szemlélem keringő tudásszomjam ivókupáját
Földkörüli pályáján
9.
Gyermekien játszó asszonyomat nézem, amint felfedezi az úszás minden gyönyörét, amint barátságot köt a tenger hullámaival és mélységeivel.
Gyermekien játszó asszonyomat nézem, amint egy ezermozgású életképet fest. Ott van minden színben, beléjük sugározza tekintetét és gondolatait. A tengerre néző erkélyen ügyet sem vet a külvilágra és nem érzi, hogy nap-ég-hajnal kendője lassan lecsúszik róla és kitárja a mediterrán szélnek csodálatos keblét.
Gyermekien játszó asszonyomat nézem, amint élményekkel és felfedezésekkel jóllakottan kinyújtózik az ágyon és béke-mosollyal az arcán merül álomba egy szemvillanás alatt.
Néha csupán ennyi az idővégezetlen szerelem
10.
Szivárvány-szelíden áradó
Tükör igézetében
Szín-pillanatok vagyunk a Legfőbb Ragyogás
Íriszében
11.
Forr a lehajló éj pereme
Nesztelen karok eveznek
A meg nem érinthető felé
12.
Előbb Nyugaton vörös háromszöget szúrt le a vízbe a lepihenő Nagyúr
Majd Keleten halovány-szemérmesen bontakozott ki a Királyasszony narancs-köre
Míg kettejük nászcsúcspontjában úszott szerető szabadságunk
13.
Bekebelezte Hélioszt egy nagyravágyó fekete farkas
Hímzést is lopott tőle koldus rongyaira és szemével tetszelgett
De csak néhány percig tűrte rabságát a Szent Korong
Hogy újra láttassa a Fent-és-Lent csillogó Egységét
14.
Végsebesség-szívünk
Félúton
Két örökmozgó között
A Teljesség faltalan terében
Testünkön túl is eggyé zárva
15.
Ősbölcső-ágyunk az álom mezsgyéjén
A tenger ringató keze
Emlékeztet
16.
Hetvenhét felcsendült csend
Elül a nappal
Antracit-almon
17.
Borzongó fodrok múló zöld harag
Szélkendő-délután vizes
Vállunkon
18.
Beteljesült kikeletünkre néztek
A felséges eszmélet sugarai
Együtt a tökéletesség gyújtópontjában
Port El Kantaoui
Mint a Duna Holdfogyatkozáskor
Sötétkékbe bársonyul már a Nap a látóhatár alatt amikor érkezünk
mégis pirkad bennünk a korláttalan Közöskíváncsiság
amint belénk hatol az áradó megérkezés-felismerés
Tunézia üdvözöl minket
Afrika most átkeresztel bennünk
karjaiban said és saida átmeneti nevünk
tudjuk a név kötelez
tétlen-szabadon hagyjuk hát hogy
nyitott Közösszívünkbe áradjon
a Fény
a Víz
a Hő
a delelésben reszkető Levegő
és átérezzük amint a forró homok-szilícium talpunkon át Közöslelkünkbe rezgi át
spirituális orgazmusát
Ég az ég
déli tüzét Közössejtjeid nedve hűti
hogy fehér bőröm bimbó pórusai
pirulva kitárulhassanak
tízezer gyémánttal villog Közösbőrünk
féktelen-csillámló spirál kúpgúlák aranyozzák
Közöskedvünk amint
Kéktükör kristályokban osztódunk sötétkéken
és Közöslelkünk táguló meridiánjain
felmeredő fényoszlopok ígérnek
anyagtalan-meszkalin élményeket
Közöshajnalunk giccsgyanús fények közt
madárdallal köszönt
Halványsárgán fakul
És rózsásra pirul
Narancsvörössel vérző fényverés
Délfehér-arany tündöklés
Afrika Napja ontja fényét Közösfölénk
Közösébredésünkkel a megingathatatlan Közösringatónk
vizes-zöld ölében végre
az Egységgel eggyé leszünk mikor
a Vízben felkelő Közösnapunk fényeivel szemérmetlen szerelmeskedünk
Megéreztük már Közösmindenségünket Közöskörülöttünk
Közösmagunkban majd
Közösmagunkból kívülre áradva
Közösmegbonthatatlansággal ismét
Közösmagunkba hatolva
*
talpaimon szétterülő
szenvedély szentély
a csókod akár a fény
áthatolása a víz tömegén
kezed kerüli közelítő körben
hideglelősen meredő mellem
vállam bőrére simul szád
dédelgető nyelved
láthatatlan jelek
szerelem-bélyegek
és az én igenem
magam adom magam neked
tiéd-középpontomba
karma-útjelző vezet
mint háromszögek a körben
legyen békeáhítat benned
*
hírt hintett szét a szél mikor ernyő emelte
fel a felhők fölé Egytestünket
mi tudtuk és már mindenki látja
ahogy Egyként repülünk egy aurában
hírt hullámzott a tenger amint karjaimat
(mintha fohászra tárva)
hullámmal együttlebegve
magam kozmoszom-rád Vízlényedre bíztam
hírt hoz univerzum-másunk amikor
mentőmellénytelen testem
gőzsistergését benned elmerítem és
katlanom téged hamvatlan gyémánttá érlel
*
a Kétegy-Hírnök észrevette
velejében megérezte
a vénákhoz hasonló faág
a köztük zengő Szél
a vérhasonlón sustorgó Víz
egységkezdetét
és a tüdő Erdőnek
a magtüz a magmalángnak
a csontszilárdság a Sziklának
a szerelem a Teremtésnek mása
hogy lénye válasz a Telényednek
a milényünk sejtmása a Világmindenségnek
2009. szeptember-október
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
