Álmomban nálunk járt Marguerite néném. Ő Anyám féltestvére, Nagyanyámnak az első világháború idején félárván született lánya, aki élete nagy részét Franciaországban élte le. Bár soha nem tanult meg tisztességesen franciául, magát leveleiben csak Marguerite-nek nevezte.
Most itt járt nálunk, pontosabban Anyáméknál. Mégsem találkoztunk vele, csupán egy, a külső ajtókilincsre akasztott, magyaros mintákkal hímzett terítőt hagyott maga után, amelyekre Braille-írással a következőt szőtte bele: boldog születésnapot, Valérie, szeretettel Marguerite.
Utoljára 1968-ban találkoztunk, de ennek e kiemelkedő évhez semmi köze nem volt. Akkor még Nagyanyám is élt. Lens mellett laktak, férjével, Vendel bátyámmal egy fekete Peugeot-val érkeztek, a rendszám végére ma is emlékszem: FD 62. Anyámmal később évekig leveleztek, aztán a levelek ritkulni kezdtek. Nem tudjuk, él-e még. Ha igen, akkor már 97 éves. Van rá esély, mivel Nagyanyám vonalán minden nő igen hosszú életű volt. Vendel bátyám, már 35 éve nem él. Bányász volt, mint Nagyapám, akit nyolc hónapos koromban vesztettem el.
Marguerite egyszerre nővére és sógornője Anyámnak, mivel férje Nagyapám első házasságából született idősebbik fia volt. Nagyapám is a Nagy Háború során özvegyült meg, amíg ő orosz fogságban volt, gyermekeinek anyját elvitte a spanyolnátha. Anyám így lett 3 évesen nagynéni, nekem pedig így lett egy unokaöcsém, aki fél évvel idősebb nálam. Annak idején ő is eljött Magyarországra nagyszüleivel, de magyarul már nem tudott. Patrick-nak hívják. Azóta semmi hírem róla.
Vajon találkozhatunk-e még? Ahogyan egykori római iskolatársaimra rábukkantam a Facebook-on, úgy vele is összehozhat a sors. Csakhogy ott legalább megvolt a Lycée Chateaubriand, mint biztos referencia, a közös ismerősök. Patrick esetében a néven kívül semmi sincsen. Még azt sem tudom, hol él, mert apja dolgozott Algériában, Kanadában, néha Franciaországban. Eddig két azonos nevűt találtam: az egyik egy amerikai hokis, a Dallas Stars svéd óriása, mindössze 20 éves, legfeljebb a fia lehetne. A másik szintén Amerikában él, de ő kiesik, mert 1981-ben fejezte be a középiskolát, akkor pedig már 25 éves volt. Lehet, hogy valami egészen hihetetlen helyről bukkan egyszer fel…
Egyébként Marguerite néném nem volt vak. Amikor láttam, még szemüveget sem hordott. Igaz, akkor még mindössze 53 éves volt, hárommal kevesebb, mint most én….
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
