GNL911

Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

Szutor Ferenc: A semmi...

Sokat gondolkoztam rajta, hogy miről írjam dolgozatomat. Gyakran az a legnehezebb, ha az embernek teljes a döntési szabadsága, hiszen kevés dolog közül választani mindig könnyebb, mint ha végtelen számú lehetőség adott.

Gondolkoztam gondolkoztam, aztán arra jutottam, hogy a „semmiről” fogok írni. Miért? Azért mert egy valamire való kommunikációs pályára készülő tanoncnak bizony kell tudnia írni a semmiről ötezer karaktert. Persze nem ám egymás után fércelt mondatok sorával, hogy miközben a kedves olvasó tevékenysége közben hirtelen arra ébred, hogy reggel van. Nem ám. Úgy kellene tudni írni a semmiről, hogy az bizony izgalmas, érdekfeszítő, uram bocsá humoros is legyen. Szoktam mondani, hogy szeretek a semmiről beszélgetni, hiszen ez az a dolog amihez legalább értek egy kicsit. Ennek ellenére sosem csináltam ilyet, így itt az ideje hogy együtt fedezzük fel a semmiben rejlő kommunikációs lehetőségeket.

Nézzük.

Mi a semmi? A kérdést több oldalról közelíthetjük meg. Ha megkérdezzük a Google keresőmotorját, azt a választ kapjuk, hogy a semmi egy igen népszerű dolog. Per pillanat 28,200,000 találatot kapunk, ami elég sok. Ha megnézzük az első találatokat, rögtön látszik, hogy ez a misztikus fogalom igen sok embert megihletett már. Ott van pl a Tankcsapda, „Nem kell semmi” című száma, megaztán a Lokomotív GT, „A semmi kertje” (ez utóbbi alkotás hiányzott a zenei alap műveltségemből, így gyorsan kaptam az alkalmon és befoltoztam ez a tátongó űrt). Megtalálhatjuk továbbá az „Egy csók és más semmi” című darabot, melyet a Vígszínházban játszanak, és itt van a kedvencem, a „best of semmi” blog! Bizony az ember kreativitása határtalan, egyfelől. Másfelől viszont nincs új a nap alatt. Amire felkaptam a fejem, az Schiller Ottó „A semmi esztétikája” című értekezése. Megmondom őszintén nem olvastam végig. Azt hiszem nem felel meg az általam támasztott követelményeknek, miszerint érdekfeszítő, izgalmas, esetleg humoros is legyen. Hogy a mozi se maradjon ki, érdemes megemlíteni az „Alul semmi” című filmet, ami viszont kifejezetten jól sikerült alkotás. Érdekes, hogy a semmi fogalmát ugyanakkor senkinek sem sikerült egzakt módon megfogalmaznia.

Tehát innen lehet megközelíteni a semmit egyik irányból, ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy a semmit egyáltalán mennyi irányból is lehet megközelíteni? Hol van a semmi? Mi a semmi?

Én magam eddig egy alkalommal kerültem a semmi közelébe. Létezett egy „csöndfürdő” nevű létesítmény. Ez egy teljesen hangszigetelt teljesen fekete kamra, aminek az alján testhőmérsékletű sós víz van. Ha az ember belefekszik, lebeg. Teljes csendben, és teljes sötétben. Na az már majdnem semmi. Elég furcsa állapot a majdnem semmiben lenni. Az ember agya kétségbeesetten kutat az érzékszerveivel valami kapaszkodó után, de nem talál.

Próbáltam közelebb kerülni a megoldáshoz, és beleástam magam a semmibe. Ha tudatosan szeretnénk átgondolni akkor arra jutunk, hogy köznapi fogalmaink között talán a legközelebb a vákum állhat hozzá. Mondjuk hogy nagyon nagyon nagy vákum, ahol már egyetlen atom sincsen. Ezt a jelenséget eddig csak nagyon kis számban tudták megfigyelni, viszont örömteli, hogy több megfigyelés is hazánkhoz köthető. Ezt a fajta koponyaüregi elváltozást leginkább a budapesti Kossuth tér környékén figyelték meg nagy számban. A jelenséget napjainkban is vizsgálják.

De térjünk inkább át az emocionális oldalára a kérdésnek. A semmit érezni is lehet. Például az előbb még fogtuk a borosüveget, de hopp, egyszer csak eltűnt a kezünkből és valami recseg a talpunk alatt. Ilyenkor ha nagyon koncentrálunk, egy pillanatra érezni tudjuk a semmit. A kutatást megnehezíti, hogy általában ilyenkor a vizsgált alanyok jellemzően nem tudják értelmezni a „koncentrálni” szót, sőt, leginkább egyetlen szót sem. A semminek hangja is van. Ez a hang általában a délutáni órákban gyomortájék felől hallható. Bizonyos emberek abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy az élet minden pillanatában érzik a semmit. Sajnos azonban ezek az emberek nem tudják mekkora szerencséjük van, és depresszióba esnek.

A semmit persze sokan nem tudják felfogni, ezért aztán vicceket költenek róla. Ilyen például az, hogy: Kezdetben nem volt semmi. Erre szólá Isten: legyen világosság! És lőn világosság. Még mindig nem volt semmi, de már látni is lehetett azt.

A tudományos megközelítés ellenben elég száraz. A semmi az lehetett, ami a nagy robbanás a „big bumm” előtt volt. Persze felmerül a kérdés, hogy akkor vajon mi robbant fel? Hiszen valaminek fel kellett robbannia, és ha a tudomány mai állása szerint elnézzük az ismert világegyetemet, az a valami nem is lehetett olyan nagyon pici dolog. De a tudomány felvértezett harcosai erre azt válaszolják, hogy nem lehet értelmezni a nagy robbanás előtti bármit, hiszen akkor még idő sem volt, ebből fakad, hogy előtte nem volt semmi. Vagyis megfogalmazhatjuk, hogy az idő is valami. Azt mondjuk tudjuk már egy ideje, hogy „Az idő relatív, az ebédidő pedig kétszeresen az” (Douglas Adams). De hogy a semmivel összefüggésbe hozzuk, az érdekes gondolat.

Azt hiszem én magam sem gondoltam volna, hogy a semmi ilyen tartalmas, filozofikus, már már romantikus téma. Csak bízni tudok benne, hogy a dolgozat felkelteti a semmi iránti érdeklődést, és hamarosan sikerül megfogalmazni a semmit.

Ha ez így lesz, akkor azt hiszem legközelebb valamiről fogok írni.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr478111184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

occurcisync 2013.04.10. 04:15:44

cheap levitra - order cheap levitra , http://genericlevitranowonline.com/#didzt levitra 10 mg

GNL911

Irodalmi, műfordítói, publicisztikai írások, esszék, filmes próbálkozások, bölcsességek és eszmefuttatások.

Friss topikok

Címkék

18+ (39) 1945 (1) 1968 (1) 1969 (1) 1970 (1) 1989 (2) 1991 (1) 1992 (1) 1995 (1) 1996 (1) 1997 (1) 1998 (2) 20.század (4) 20. század (2) 2000 (1) 2018 (1) 21.század (1) 70-es évek (1) 80-as évek (1) 9/11 (1) 90-es évek (1) A.A.Milne (1) abszurd (1) abszurd-szocio (1) afro-amerikai nők (1) Agatha Christie (1) Agrippina (1) agy (1) Alanis Morrisette (1) Alberto Sordi (1) Albert Einstein (2) Alfred Hitchcock (1) Algéria (1) Allen Ginsberg (7) álmok (6) Álmok (3) álom (128) Álom (1) Amedeo Modligliani (1) Amerika (2) amerikai feketék (1) Amosz Oz (1) André Malraux (1) Angelo Roncalli (1) Anglia (13) animáció (1) Anne Frank (1) antiszemitizmus (5) Antoine de Saint-Exupéry (1) Antonio Porta (1) Apocalyptica (1) Arisztotelész (1) arte (1) Art Garfunkel (1) atombomba (2) Auschwitz (5) Ausztrália (4) Ausztria (4) aztékok (1) Balaton (2) ballada (1) Barta Dóra (1) Bartók Béla (1) beat (2) beat-nemzedék (2) Beatles (1) Bécs (1) béke (1) Belgium (1) Belvárosi Színház (1) Berlin (1) Bernáth Zsolt (1) Bessie Smith (1) betegség (1) Billie Holiday (1) Billy Wilder (1) biológia (1) bíró (1) blogregény (1) blues (3) Bob Dylan (11) bölcsesség (1) Bölcsességek (5) Bolero (1) Bonaparte Napóleon (1) bordélyház (1) Boris Vian (3) börleszk (1) Brazília (2) Bródy János (1) Budapest (10) bűntény (1) bűnügy (12) Buster Keaton (1) Carhartt (1) cenzúra (1) Chaplin (1) Charles Baudelaire (1) Charles De Gaulle (1) Charlie Chaplin (1) Christies (1) Cikkek a nagyvilágból (4) cirkusz (1) Clara Royer (1) Cranberries (1) Creed (1) Csehszlovákia (2) Cseh Tamás (1) csendélet (1) csillagászat (1) Damanhur (1) Def Leppard (1) Dél-Amerika (1) diktatúra (1) Dinnyés József (1) divat (2) Djabe (8) Donovan (1) Dream Theater (2) drog (2) Duna (1) e.e.cummings (2) ég (1) Egészség (1) Egon Schiele (1) egyenjogúság (1) élet (2) Élet (2) életkép (1) életmód (1) életrajz (1) Elmeél (10) Élmény (7) élmény (8) élmények (2) élő (1) első világháború (1) El Chapo (1) El Cid (1) emberiség temploma (1) emberi intelligencia (1) emberi kapcsolatok (1) embermentés (3) emlékek (22) Emlékek (1) emlékezés (1) emlékezet (1) én (2) Enya (1) Eric Clapton (1) erkölcs (1) Ernest Hemingway (1) erőszak (1) erotika (6) esszé (17) esszék (8) Észak-Írország (3) Észtország (1) etno-jazz (1) Európa (1) évforduló (16) fák (1) fantázia (4) farkas (1) Federico Fellini (1) fegyverszünet (1) félelem (4) félelmek (2) felfedezések (2) feltalálók (1) féltékenység (1) Ferrari Violetta (1) festészet (3) Fesztbaum Béla (1) film (11) filmzene (1) film noir (1) filoszemitizmus (4) filozófia (5) Finnország (1) fizika (1) földrajz (1) földrengés (1) fotó (12) Fotó (11) Fotók (1) fotóművészet (1) Franciaország (44) Francisco Franco (1) Frankenstein (1) Franz Renggli (1) Frida Kahlo (1) futball (1) Gala (1) Garri Kaszparov (1) gasztró (4) gasztronómia (1) Gasztronómia (1) gazdaság (2) Georges Méliés (1) GGöbölyös N. László (1) Gianluigi Buffon (1) Gideon Greif (1) Göbölyös N. László (336) Godot (1) gondkolkodom (4) gondolatok (3) gondolkodom (42) Gondolkodom (17) Görögország (2) Grateful Dead (1) Greg Lake (1) Grönland (1) Groucho Marx (1) Guillaume Apollinaire (1) Gulli Briem (1) Gustav Klimt (1) gyász (1) gyermek (1) gyilkosok (1) gyilkosság (3) gyógyítás (2) gyógyszer (1) Győr (1) Győri Balett (1) háború (3) Habsburg-birodalom (1) haiku (5) haiku-fűzér (12) haikuk (1) Hair (1) hajléktalanok (2) halak (1) halál (7) Halper László (1) hangosfilm (1) Hanuka (1) harcore punk (1) Hasfelmetsző Jack (1) használati eszközök (1) Hedy Lamarr (1) Henry Rollins (1) Híresség (1) híresség (2) hírességek (4) hírszerzés (1) hírügynökség (1) hit (2) Hitler (3) (1) Hobo (1) Hódmezővásárhely (3) Hofi Géza (1) Holokauszt (6) holokauszt (12) Horn-fok (1) horror (5) Horvátország (1) hősök (1) humor (2) Humphrey Bogart (1) Ian Anderson (1) Ian Curtis (5) II.világháború (9) Illés (1) indián (1) indiánok (2) információ (1) Ingmar Bergman (1) internet. (1) ipar (2) Irak (1) írás (2) Irena Sendler (1) irodalom (259) Írország (4) iskola (1) iszlám (1) Izrael (2) jack bruce (1) Jack Bruce (1) Jack Kerouac (1) Jacques Prévert (1) Jancsó Miklós (1) Jane Austen (1) Janis Joplin (1) Japán (2) járvány (1) jazz (4) Jean Cocteau (1) Jeff Baron (1) Jeruzsálem (1) jezsuiták (1) Jézus Krisztus (1) Jimi Hendrix (5) Jim Morrison (7) Joan Fontaine (1) Joe Cocker (1) jóga (1) Johannes Kepler (1) Johnny Winter (1) John Lennon (5) joint (1) Jom Kipúr (1) Joni Mitchell (1) Joseph Stiglitz (1) jövő (1) Joy Division (1) juke-box (1) Jules Isaac (1) Kanada (52) káosz (1) Karácsony (3) Karthagó (1) kémkedés (1) Kennedy-család (1) Kennedy-gyilkosság (1) Képzelt Riport... (1) képzőművészet (7) kereszténység (4) Kern András (1) kiállítás (3) Kína (4) kincs (1) King Crimson (2) kísértések (1) kocsma (1) kollaboráció (1) Kollázs (6) kollázs (13) kollázsregény (5) kollégium (1) költészet (16) Kolumbia (2) Kolumbusz (1) koncert (3) Kondor Béla (1) Konrád György (4) könyv (12) könyvkiadás (1) Korábbi verseim (9) környezetvédelem (2) koronavirus (1) Koyaanisqatsi (1) közélet (5) középkor (1) közérzet (1) közgazdaságtan (1) közlekedés (1) Közvéleményem (10) krimi (15) kritika (3) kultúra (2) Kultúrtörténet (1) kultúrtörténet (48) Kurír (5) Kurt Gödel (1) kutlúrtörténet (3) kutya (1) Laura Nyro (1) Lawrence Ferlighnetti (2) Lawrence Ferlinghetti (3) lázadás (1) lelkiismeret (1) lemez (6) Lengyelország (3) leonard Cohen (2) Leonard Cohen (34) Leonard Cohen versei és dalai (28) levelek (1) Lev Trockij (1) Litvánia (1) London (2) Loreena McKennit (1) Lou Reed (2) LP (2) Lumiére-fivérek (1) Madách Színház (1) maffia (2) Magellán (2) Magyarország (96) Magyarorszag (2) Magyar Nemzeti Galéria (1) Majnik László (1) Mama képei (21) Mao Ce-tung (1) Marc Chagall (1) Margitsziget (2) Margitsziget. (1) Maria Casarés (1) Mark Sandman (1) Martin Luther King (1) Mary Shelley (1) Másutt (1) matematika (1) Mattei-ügy (1) Matuscsák Tamás (1) Maurice Ravel (1) Mauthausen (1) Max Linder (1) média (20) meditáció (1) Meditációk (1) medve (1) memoár (1) merénylet (2) mese (1) mesterséges intelligencia (1) Metallica (1) Mexikó (1) Michael Caine (1) Michelangelo Antonioni (1) Micimackó (1) mítosz (1) Moby Dick (1) Morphine (1) morpho (1) mozi (52) MTI (3) Müller Péter (1) múlt (2) munkaruha (1) Mussolini (1) művészet (3) Művészet (1) nácizmus (14) nácizmus holokauszt (1) Nagy-Britannia (17) nagy proletár kulturális forradalom (1) napló (4) némafilm (4) Németország (7) New Age (1) New ÍYork (1) New Model Army (1) Nick Cave (5) Nick Drake (1) Nico (1) Nikola Tesla (1) Nirvana (1) nők (2) Normandiai partraszállás (1) Nostradamus (1) novella (2) novellafüzér (3) NSZK (1) nukleáris konfliktus (1) Óbuda (6) Óbudai Társaskör (2) ókor (6) olaj (1) Olaszország (16) olasz konyha (1) olasz western (2) Olivia de Havilland (1) Olof Palme (1) önéletrajz (1) Orbán Viktor (1) ördög (1) Oroszország (3) őrület (1) Oscar Wilde (1) összeesküvés-elmélet (1) Osztrák-Magyar Monarchia (1) P.J.Harvey (1) Palme-gyilkosság (1) pápaság (1) Parma (1) Pasolini (1) Patti Smith (7) Paul Éluard (1) Pészach (1) pete brown (1) Pete Sinfield (1) Philip Glass (2) Pierre Reverdy (3) Pier Paolo Pasolini (1) Pillanatok (5) pillanatok (15) Pink Floyd (1) platánok (1) polgárháború (1) polgárjogi mozgalom (1) politika (6) Portugália (1) Primo Levi (2) Prince (1) próféciák (1) progresszív (1) protest (1) próza (3) pszicho (1) pszichológia (6) Pulp (1) punk (3) Purim (1) purim (1) Putyin (1) R.E.M. (1) Radiohead (1) Ragályi Elemér (1) Ramon Mercader (1) rasszizmus (3) reconquista (1) regény (3) régészet (2) Rejtő Jenő (1) remake (1) rémek (1) rémképek (1) Rettegett Iván (1) Richard Palmer-James (1) Rita-nap (1) Roberto Saviano (2) Robert Desnos (1) Robert Fripp (1) Robert Hunter (1) rock (55) Rock (18) rock-történet (4) rock and roll (1) Rolling Stones (1) Római Birodalom (3) Római birodalom (1) rombolás (1) Roy Harper (3) Rubin Eszter (1) Rudolf Péter (3) Rudolph Valentino (1) sajtó (4) sakk (1) Salinger (1) Salvador Dalí (1) Sándor Pál (1) Saul fia (1) sci-fi (4) Scorpions (1) Seattle (1) Seress Rezső (2) Sergio Leone (2) Séták a sötét oldalon (1) Shakespeare (1) Sidney Lumet (1) Simone Veil (1) Sinéad OConnor (2) sorozatgyilkos (1) Soundgarden (1) Spanyolország (13) spirituálé (1) spirituális (12) sport (4) Sri Lanka (1) Stanley Kubrick (3) Stan és Pan (1) Stefan Zweig (1) Steve Hackett (2) Steve MCurry (1) Stieg Larsson (2) Sting (1) Suzanne Vega (1) Svédország (2) szabadság (2) Szabó Elvira. (1) szado-mazo (3) szakrális zene (1) Szántó T.Gábor (1) szecesszió (1) Székhelyi József (1) szekta (1) Szent Efrém Férfikar (1) szerelem (50) szeretet (1) Szergej Ejzenstejn (1) szeszgyár (1) szex (11) Szicília (1) színek (1) színház (9) Szlovákia (1) szoci (2) szoció (3) szocio (60) szorongás (1) Szovjetunió (4) Sztálin (2) sztárlét (1) sztárvilág (1) Sztehlo Gábor (1) születés (1) születésnap (1) szürreál (2) szürreális (11) szűrreális (1) szürrealizmus (1) szűrtreáll (1) Szűrtreáll (9) SZűrtreáll (2) táj (1) tájkép (10) tánc (3) Táncolnak a kazlak (1) társadalom (15) tea (1) technika (6) tél (1) természet (4) terrorizmus (1) testvérek (1) theme for an imaginary western (1) Therapy? (1) The Cure (1) The Mission (1) Thomas Mann (1) Titanic (1) tojás (1) tömegkultúra (1) Tom Waits (4) Török Ferenc (1) Történelem (5) történelem (72) Tóth Krisztina (1) Totth Benedek (1) Trainspotting (1) tudomány (12) Tudomány (1) túlélő (1) tv (1) Újév (1) újságírás (7) Ulrich Gábor (1) Underground Kiadó (1) ünnep (3) urbanizáció (1) USA (89) utazás (3) üzlet (1) vadászat (1) vallás (7) Van Morrison (1) város (1) Városliget (1) varsói gettó (1) Vas Zoltán (1) Vatikán (2) vers (1) versek (3) Versek 2015 (2) versek 2016 (12) versek 2017 (22) Versek 2018 (12) versek 2019 (8) versek 2020 (10) vészkorszak (1) Victor Hugo (1) vihar (1) vikingek (1) világ (1) világpoénzis (2) Világpoézis (57) világpoézis (73) világzene (2) vilápoézis (1) Vilnius (1) virág (1) vízió (1) world music (3) Yes (1) Zabhegyező (1) Zene (68) zene (7) zsidóság (15) Címkefelhő

https://www.facebook.com/elmehunyor/

süti beállítások módosítása