Térj vissza, szellem, erre az alázatos helyre. Gyere le. Nincs ösvény, ahol kivetülhetsz. Gyere le, innen feltekinthetsz az égre. Innen elkezdhetsz felfelé mászni. Hozd vissza dalodat a levegő közepéből, ahol nem tudod követni. Zárd be azokat a reszkető tornyokat, amelyeket szédülésed ellen építettél. Nem tudod, hogy szegezd szívedet a pacsirtára és szemedet a szikár kék hegyekre. Térj vissza bánatodhoz, amelybe elrejtetted igazságodat. Térdelj le, keresd meg két kezeddel parányi kínodnak macskabölcsőjét. Hallgasd meg azt, akit nem sebeztek meg, aki azt mondja, „nem jó, ha egy férfinak egyedül kell lennie.” Idézd fel a magány iránti vágyakozásodat ott, ahol megszületett, és amikor a nő megjelenik, ott áll majd előtted és nem veled szemben. Nemesítd ott vágyadat készülődésének kis ezüst zenéjében, a bűnbánat földszintes óvóhelyén.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
