Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

2017. december 11. 06:29 - Göbölyös N. László

Gyilkosságok az erdőben (Álom-kor 7.)

1.

Közel harminc évvel ezelőtt történt és G. már azt hitte, hogy régen elfelejtette az egészet, élete egyik legszörnyűbb tettét. De elég volt egy váratlan megjelölés a Facebookon, hogy felidéződjön benne az a csaknem tragédiával végződő eset.

Az ismeretlen éppen a tett előidézőjének, B.-nek a születésnapján jelölte meg őt, és éppen annak a legendás rock-bandának a kapcsán, amely egykor az első közös nevezőjük volt. L. visszajelölte az ismeretlent – elutasításának általában komoly oka szokott lenni – és várt tőle, róla valami bővebb információt, de nem kapott. Még egy hitelt érdemlő fotót sem.

Néhány hónappal később aztán B. váratlanul levelet írt neki. Valamikor az 50, 100 oldalas kézzel írt levél sem volt ritka közöttük, most viszont egyik pillanatról a másikra alakult ki egy e-mail párbeszéd, ami ugyan kizárólag szakmai életükről szólt, de G.-ben végig ott motoszkált, hogy vajon mi lehetett az oka B. jelentkezésének. Mert B. szinte soha nem csinált semmit sem véletlenül. Talán újra akart kezdeni valamit, aminek közel harminc éve végérvényesen vége lett, erre utalt, hogy a Nő megdöbbent, amikor megtudta: G. megtalálta az Igazit, Élete Párját. Aztán néhány levél után lezárták a társalgást, anélkül, hogy a múltat, néhány apró, ártalmatlannak tűnő utalást leszámítva, felidézték volna és B. újra eltűnt G. látóköréből.

Egyik éjjel, egy nyugtalan nap után G.-nek különös álma volt. Elment a legendás rock-banda két pillérének, az Aranyhajúnak és a Macskaszeműnek akusztikus koncertjére, amelyet az azóta lebontott csarnokban tartottak, de most háromszor tágasabbnak tűnt, mint valójában, és természetesen telt ház fogadta két félistent, akik mintha semmit sem öregedtek volna fénykoruk óta. G.-t néhány kollégája kísérte el, ráadásul olyanok, akik eddig gondosan titkolták, hogy ezt a zenét szeretik, most azonban úgy viselkedtek, mintha ősrajongók lennének és egy-egy bevezető hang után megmondták, hogy melyik dal következik.

A leghíresebb spirituális balladába kezdtek bele éppen, amikor G. észrevett egy nagy szőke hajkoronájú, negyvesen nőt, aki narancs színű nadrágkosztümjében kirítt a közönségből. Ismerősnek tűnt neki, megpróbált észrevétlenül közelebb hajolni hozzá, hátha meglátja az arcát. Nem volt szüksége rá. Az illata elárulta. Ezt a parfümöt G. azóta sem érezte senki máson, csak B.-n. Megszédült és önkéntelenül belecsókolt a Nő hajába, aki hátra sem fordult, csak kezével a vállához szorította G. fejét. Igen, ez a hosszú, hűvös kéz, mindig nedves tenyér, nem lehetett többé semmi kétsége G.-nek. B. eljött ide, erre a számára szent rock-rítusra kísérteni.

G. kitépte magát és kirohant a teremből, miközben az Aranyhajú és a Macskaszemű kedvenc dalait játszották. Szaggatta le magáról a ruhákat, hogy véletlenül se ivódjon bele a bőrébe B. illata. Aztán, amikor beért egy öltözőbe, ahol csupa régi haverja, rajongótársa és tanítványa várakozott, elszégyellte magát. Az egyik cimbora, kortársa, megnyugtatta, hogy már intézkedett: az egész koncertet felveszik neki DVD-re, a zenészek még dedikálják is neki. Ő azonban mindenképpen vissza akart lopózni a koncertre, legalább a ráadásra, és a nagy tumultusban megpróbálta összeszedni a ruháit. Mikor már mindegyik ruhadarab a kezében volt, akkor vette észre, hogy teljesen fel van öltözve, és B. sem hagyott rajta nyomot. Állva tombolta végig a befejező dalt, majd megvárta, amíg az utolsó néző is távozik, figyelte, hogy nincs-e közöttük B. De a Nőnek már nyoma sem volt.

 2.

 Hetek teltek el, és G. nem is gondolt B.-re, hallgatta újra Aranyhajúékat, sőt, meg is kapta az ígért felvételt, amelyre egy közönség-pásztázás közben a Nő is rákerült egy pillanatra, de nem tulajdonított neki jelentőséget, talán észre sem vette.

Aztán kapott egy meghívást egy filmfesztiválra, amelynek díszvendégei olyan művészek voltak, akik már régóta szerepelnek az ő bakancslistáján. Bár már régóta nem szeretett több napra távol lenni Élete Párjától, most mégis vállalta, és már előre örült, hogy milyen nagyszerű interjúkat fog készíteni, miközben izgult is, hogy a várva várt találkozások valóban azt az élményt nyújtsák neki, amit elképzelt.

A fesztivál B. városában volt.

Bár a Nő a levélváltásban írt egy mondatot, hogy ha G. arra jár, fussanak össze, de ezt a Férfi amolyan kötelező udvariasságnak érezte. Pedig sejthette volna, hogy B., aki szinte soha nem csinál, vagy nem mond semmit véletlenül, ezt komolyan is gondolta.

A vasútállomásról egyenesen G. egyenesen a fesztivál színhelyére sietett, hogy elintézze a regisztrációt és átvegye a szálloda voucherét, amelyet a szervezők foglaltak neki. Már indult volna, hogy letegye bőröndjét a szállásán, mielőtt elkezdődik a program, amikor a bejáratnál feltűnt B. összetéveszthetetlen alakja. Kikerülni sem lehetett.

„Dehogy is mész szállodába, nálunk alszol” – közölte a Nő ellentmondást nem tűrő hangon. G. jól ismerte B.-nek ezt a hangsúlyát, de maga sem tudta, miért, megadóan követte őt. Pedig amikor utoljára náluk járt, nem éppen barátságosan váltak el, G. alaposan összeverte az őt zsarolni próbáló B.-t, egy korábbi alkalommal pedig közösen menekültek el onnan, mivel G.-t B. apja egész egyszerűen meg akarta ölni. Most azonban az öreg, aki kint ült a ház teraszán a szokásos söre előtt, a Férfit meglátva széles mosolyra nyílt, és elé sietett, hogy megölelje, itallal kínálta, és úgy kezdett társalogni vele, mintha előző nap találkoztak volna. B. közben rendezkedett, bepakolta G. minden holmiját saját szobájába, kivéve laptopját, amitől a Férfi nem vált meg.

G.akkor ébredt rá, hogy mekkora csapdába került, amikor elindult vissza a fesztivál színházába. Arra gondolt, hogy megnézi a megnyitót, gyorsan készít egy-két interjút, aztán az utolsó vonattal hazamegy, és veszni hagyja a cuccát. Csakhogy B. nem hagyta magára innentől kezdve egy pillanatra sem.

A vetítések késő éjjelig tartottak. B. apja ennek ellenére ébren várta őket, és folytatták a délutáni beszélgetést, miközben az öreg folyamatosan itatta vendégüket. G. egyáltalán nem bánta, ha csontrészegre issza magát, nem látott más kiutat arra, hogy legalább reggelig kiszabaduljon B. hálójából.

Eljött azonban a reggel. G. felhívta Élete Párját, hogy minden rendben, szenzációsak voltak a riportalanyok, de azért rossz volt az éjszaka nélküle. Így is gondolta, azt viszont nem árulta el, hogy nem a szállodájában aludt, hanem B.-nél. Rohadtul érezte magát, mert együttlétük másfél évtizede alatt még soha nem hazudott Szerelmének.

Alig hogy befejezte a beszélgetést és felnézett, érezte, hogy B. ott áll vele szemben, és a Nő tekintetében ott lángol a régi kegyetlen birtoklásvágy. 

„Most hívd fel újra, és mondd meg neki, hogy nálam vagy és itt is maradsz. Már mindent elintéztem, lakásra nincsen gondod, munkád lesz és holnap beadod a válópert…”.

G.azt hitte, hogy csupán egy rémálom űz vele tréfát. Legszívesebben darabokra zúzta volna a telefont. Nézte az üveget a terasz asztalán, még maradt benne némi ital, de ahhoz sem volt ereje, hogy magába öntse. B. medúza-szemei valósággal megbénították. Végül mégis sikerült valódi ébrenlétet magára eröltetnie kábultságából.

Mivel a fesztivál programjai csak kora délután kezdődtek, G. azt javasolta B.-nek, hogy ebben a gyönyörű időben sétáljanak egyet a közeli erdőben. Hajdan szakításuk napján B.-nek volt hasonló ötlete, de G. akkor elutasította, mert attól tartott, hogy a Nő az erdőben akarja újra elcsábítani, ő pedig mindenáron le akarta a rendezni a nyomasztó kapcsolatot. Nem is sejtette, hogy B. valójában meg akarta őt ölni. Nem viselte el, hogy zsákmányán bárkivel is osztozni kelljen, és úgy gondolta, hogy ha nem lehet egészen az övé, akkor ne legyen senkié.

Most viszont G. fejében fordult meg, hogy végez a Nővel. És B. igent mondott a sétára.

 3.

G.egy kórházi ágyon tért magához. Mindene fájt, de örömmel állapította meg, hogy egyben van, lát, hall, beszélni is tud, sőt, memóriazavara sincsen. Egyszer találkozott egy fiatalemberrel, akit úgy megvertek, hogy még a saját nevét is újra kellett tanulnia. Egy fiatal orvos hajolt föléje, együtt örültek, hogy G. ismét eszméleténél van és ennyivel megúszta, nem úgy, mint a vele lévő hölgy, aki még mindig kómában van.

A következő napon az orvosok közölték a helyi hatóságokkal, hogy G. kihallgatható állapotban van. A Férfi azonban szinte semmire sem emlékezett onnantól kezdve, hogy kimentek az erdőbe. A nyomozóktól tudta meg, hogy féltucatnyian támadtak rájuk, esélyük sem volt, bár a Nő szétszórt ruháiban megtaláltak egy rugós kést, amit vélhetően nem volt ideje előkapni. G.-t eszméletlenre rugdosták, majd otthagyták egy árokban, B.-t viszont nemcsak félholtra verték, hanem végül meztelenül egy fához kötözték. Az ostoba támadók szerencsére elkövették azt a hibát, hogy áldozatukat lefilmezték, és feltették egy videómegosztó portálra „Bosszút álltunk” címmel. Innen már gyorsan sikerült beazonosítani és elfogni a támadókat, csak még azt nem tudták kideríteni, hogy kik lehettek a megbízóik. A gyanúsítottak köre ugyanis elég széles, tekintettel arra, hogy B. oknyomozó riportjai miatt igen sok ellenséget szerzett magának a városban és környékén, és már korábban is többször megfenyegették.

G.néhány nap múlva elhagyhatta a kórházat – B. is magához tért, de a Férfit nem engedték be hozzá – valaki elhozta a házból a bőröndjét, így végre hazaindulhatott. Megfogadta magában, hogy soha többé semmilyen kapcsolatba nem lép B.-vel. A balul elsült kalandnál azonban sokkal jobban bántotta, hogy visszaélt Élete Párja bizalmával, és csak reménykedett, hogy az Asszony megbocsát neki.

A vonat késett, G. bement a restibe egy újságért és földbe gyökerezett a lába. Az egyik bulvárlap címoldalán ott látta B.-t és a saját fotóját, valamint a tetthelyen készült, kissé elhomályosított képeket, és felette a nagy szalagcímet: „Egykori szeretője bérelte fel a riporternő támadóit”. A lap azt is tudni vélte, hogy G. alibiből verette magát össze, hogy elterelje magáról a gyanút, csak a verőlegényeket elkapta a hév…

G.gyorsan körülnézett, hogy nem követi-e valaki. Aztán villámgyorsan otthagyta a pályaudvart, és kiment az országútra, hogy stoppal utazzon haza, mint azon a csaknem harminc évvel ezelőtti napon.

4.

G.felkapta a fejét a párnáról. Hajnali fél 2 volt. Élete Párja a legnagyobb békében aludt mellette. A Férfi nesztelenül felkelt, átosont a dolgozószobába, hogy kiírja magából ezt a történetet.

Az ismeretlent pedig, akiről még mindig tudott semmit, törölte Facebook-ismerősei közül. 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr5113451779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai