GNL911

1.

Párizsban vagyunk Életemmel, utolsó délutánunkat töltjük, és végig járjuk a Boulevard Saint Michel kávéházait. Mindenütt a multikultúra számos képviselőját találjuk és mindenütt vitát kezdeményezünk a globálisan egyéni identitás problémáiról. Bár mindenütt békés a vita, annyira belemelegszünk, hogy lekéssük a repülőnket. Nem is gondolkodunk azon, hogy átírassuk a jegyünket – maradunk.

2.

Szerkesztőségünk a szabad ég alatt dolgozik Budapest belvárosában, félúton a Zsinagóga és a Bazilika között. Még régi zenei archívumomat is magammal viszem, hogy ha van szabadidőm, azzal foglalatoskodjam. Egyszer csak nagy zajra, zúgásra leszünk figyelmesek, és látjuk, hogy a Kiskörutat elözönlötte a tömeg, és a legmegosztóbb ellenpolitikust valaki vállra emelte, hogy szónokoljon, amíg az emelvényt felépítik. Hamarosan a színpadon megjelennek eddig soha nem látott figurák, akik dalba öntik a fennálló rezsim összes bűnét és a tömeg egyre dühödtebben énekel velük. Én ekkor fogom a régi zenei archívumomat és kukába dobom. „Végre elkezdődött!” – sóhajt egy nagyot egy régi kollégám, és nekilátunk, hogy azon melegében létrehozzuk az új idők sajtóügynökségét.

3.

Kineveznek egyetemi tanárnak a régi Bölcsészkarra (Pesti Barnabás utca 1), és ott összefutok egy régi, sztentori hangú kollégiumi tanárommal, akivel ugyan nem nagyon kedveltük egymást bunkó stílusa miatt, de őszinteségét mindig becsültem. Nagyon megörül nekem, és bejelenti, hogy munkacsoportot alakít, amelybe meghív engem, továbbá egykori gimnáziumi osztályomból a három legokosabb lányt, akik közül az egyik adószakértő, a másik egy keresztény közösség vezetője, a harmadik pedig, aki a legszebb volt, csak símán okos volt, mert a gyors férjhezmenetel miatt nem tudott már egyetemre menni. Míg érkezésükre várok, benézek egy felvételi bizottságba, ahol csupa huszonéves vizsgáztat, és mindenkinek, akinek sikerül a vizsga, egy nagy szelet olajos-fokhagymás „fehér pizzát” adnak, ami római gyerekkorom kedvence volt. Figyelmeztetem őket, hogy a jövőben ne csak a tudást kérjék számon, hanem a szakmai hozzáállást is, mert e téren, ha lehet, még nagyobb bajok vannak. Én is kapok egy szelet pizzát, ez aznap az ebédem. Megjelenik a tanár úr és a három lány és közli, hogy a munkacsoport célja egyszer s mindenkorra felszámolni a korrupciót Magyarországon, és ebben, hisz ismerjük őt, nem ismer pardont. Első megbeszélésünkre a belvárosi templomba vonulunk vissza, konspirációs célokból….

4.

Sajtóvetítésre hívnak, amelyet szigorúan kiválasztott közönségnek rendeznek. Amikor otthonról elindulok, még teljesen nyugodt a város, de ahogy haladok befelé, mindenütt különböző, azonosíthatatlan zászlókkal felvonuló embereket látok, aztán át kell vágnom egy forgatagon, amely egyszerre tűnik cirkusznak, és tüntetésnek. Az egyik tér közepén egy nő kötözi ki magát egy emelvényre és felszólítja a tömeget, hogy aki akarja, most szabadon, büntetlenül megerőszakolhatja őt. Valaki feléje lökdös, de nem kívánok ebben az orgiában részt venni. Vészesen fogy az idő, egyre nagyobb darab emberek állják utamat, már félek, hogy nem érek oda a vetítés kezdetére. Végül mégis sikerül, de nem akarnak a terembe beengedni, csak a meghívó nevének említésére tárul ki előttem az ajtó. Odabent a székek, asztalok, emelvények úgy vannak elrendezve, mint egy tárgyalóteremben, úgy is ülnek az emberek, mint bírák, esküdtszék, védők, vádlók és vádlottak, de minden szék és arc a nagy vetítővászon felé fordul. Elkezdődik a film, amelyen először egy felirat látható: 1958, majd szinte azonnal vált a kép egy 1967-es csehszlovákiai plakátra, utána pedig 1988-as képek jönnek, feltűnnek az elmúlt közel  30 év jól ismert figurái, torz lencsével fényképezve. Ugyanezek a torz alakok ülnek a teremben, ők a bírák, a vádlottak és a közönség is…