A madridi Filmotecában szerveztek egy vetítés-sorozatot, amely a cenzúrázott filmekkel foglalkozik.
Mint a La Vanguardia emlékeztet, 1977-ben hivatalosan megszüntették Spanyolországban a francoista cenzúrát, de problémák ezen a területen később is bőven akadtak.
Franco uralma idején sokszor egész filmeket tiltottak be – ilyen volt például Bunuel Viridiana című, „istenkáromlónak” minősített alkotása, amely után a spanyol film egyik legnagyobb mestere soha többé nem forgatott hazájában – de gyakoribb volt, hogy az egyes jeleneteket megvágták, vagy pedig szinkronnal manipulálták. A szinkronizálás, amelyet ma úgy ismerünk, mint az idegen nyelvű filmek szélesebb körben érthetővé tételének eszközét, eredetileg Benito Mussolini találmánya volt, amelyet a fasiszta Olaszországban „az olasz nyelv védelme” ürügyén vezettek be – valójában azért, hogy manipulálhassák a filmeket. Joseph Goebbels náci propaganda-miniszter 1934-ben vette át a módszert, amelyet később más országokban is alkalmaztak ilyen céllal.
A szexualitás mindig kedvelt témája volt a cenzúrának. Ilyen volt például 1974-ben Walerian Borowczik Erkölcstelen mesék című filmje, amelynek egyik epizódja a Paloma Picasso által alakított Báthory Erzsébet szadista vérengzéseiről szól. Ennek a filmnek végül azért kegyelmeztek meg Spanyolországban, mert „intellektuális megközelítése” volt, és úgy ítélték meg, hogy több szabadosságot engedhet meg, mint egy kommersz film, amely milliókhoz jut el. Rosszabb sorsra jutott a spanyol témájú, de amerikai produkciójú El Cid (1961), amelyben megrövidítették és ártalmatlanná tették Charlton Heston és Sophia Loren csókjait, vagy a még korábbi időkből A test ördöge (1947), Micheline Presle-lel és Gérard Philipe-vel a főszerepben, ahol az okozott problémát, hogy a személy, aki kinyilvánította szexuális vágyát, nő volt, ráadásul egy I. világháborús frontharcos menyasszony, aki mindennek tetejébe beleszeretett egy szinte kamasz fiatalemberbe. (A film egyébként Franciaországban is nagy botrányt okozott a maga idejében). A Casablancát (1942) a szinkronnal torzították el. Az eredetiben Rick (Humphrey Bogart) elmondja, hogy harcolt a nemzetközi brigádokban, helyette valami afrikai háborúra utaltattak vele a „spanyol változatban.”
A 60-as években erősen megvágták Juan Antonio Bardem Egy kerékpáros halála című filmjét, valamint Luis Garcia Berlanga Hóhérját, amelyet Franco azzal indokolt, hogy a főhős „nem kommunista, hanem rosszabb: rossz spanyol”. A Caudillo ragaszkodott ahhoz, hogy a homoszexualitás nem jelenhet meg filmen, ezért az Arábiai Lawrence-et (1962) úgy vágták meg és úgy szinkronizálták, hogy abból nem derült ki: a főhősnek nem tetszenek a nők. Ezekből a manpulációkból néha egészen abszurd dolgok sűltek ki: a Mogambóban (1953) Clark Gable és Grace Kelly szeretőkként házasságtörést követnek el. A cenzúra azonban úgy alakította át a filmet, hogy testvérek lett – így viszont vérfertőzést követtek el.
De nemcsak Spanyolországban szóltak bele kívülről a filmekbe. Voltak olyan híres esetek is, amikor a hadsereg kifogásolt valamit. Ilyen volt például Stanley Kubrick filmje, A dicsőség ösvényei (1957), amelyet a francia hadsereg nyomása alatt tiltottak be, mert a végén azt mutatja be, hogy néhány, a háborúba belefáradt katonát a példa statuálása miatt végeztek az I. világháború idején. Ezt a hivatalos állásfoglalást csak 1997-ben bírálta felül Lionel Jospin kormánya. Olaszországban Pier Paolo Pasolini ellen többször indítottak „istenkáromlási” pert, az Élet trilógiáját (Decameron, Canterbury mesék, az 1001 éjszaka virága) már-már pornográfnak tekintették, utolsó filmjét, a halála után bemutatott Saló avagy Sodoma 120 napját pedig évtizedekig csak a legszűkebb körökben vetítették, csak tavaly, halálának 40. évfordulója kapcsán oldották fel a tilalmat. Több mint 20 évig az olasz kalózvideósok legjobb bevételi forrása volt Bernardo Bertolucci Az utolsó tangó Párizsban (1972) című nagyszerű filmje, amelyet csak a 90-es években szabadítottak fel. A 80-as évek leghangosabb mozibotránya viszont Japánból érkezett Európába, Oszima Nagasza filmjével, Az érzékek birodalmával. A rendezőt hazájában perbe is fogták, az NSZK-ban és Nagy-Britanniában kivágták belőle a legbrutálisabb jeleneteket.
Kicsit hasonlóan járt Stanley Kubrick a Mechanikus naranccsal (1971): a film először a legszigorúbb kategóriába (X) került, majd, miután Nagy-Britanniában több, a filmbeliekhez hasonló erőszakos cselekményt követtek el, a rendező maga vonta ki a forgalomból zseniális, ám sokkoló alkotását. Egészen 2000-ig a szigetországban nem is láthatták a nézők. Ugyanakkor az Elbától keletre további súlyosbító körülmény volt a Mechanikus naranccsal szemben, hogy a főhős által használt orosz-angol-jiddis keveréknyelv miatt „szovjetellenességet” véltek benne felfedezni. Ugyanilyen okból nem lehetett látni 1989 előtt a szocialista országokban a Borisz Paszternak regényéből készült Doktor Zsivagót (1965), valamint a James Bond-filmeket sem…
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Fotósképző · fotoskepzo.hu 2016.09.06. 18:56:12
(Ja, kedves bloggazda: ez a negatív szövegmegjelenítés/layout nagyon szemkifolyató és olvasóellenes! Ha sok olvasót akarsz, akkor állítsd át normálisra!)
Göbölyös N. László 2016.09.06. 18:58:06
chocco channel 2016.09.06. 19:19:49
Salo es Sodoma. Ezt a filmet divat szeretni, es talan ezert (sem) szeretem, masreszt faiszmus ide vagy oda, most minek nezzek egy filmet amiben szart esznek? Ilyenkor a filmkritikus altalaban bedob 20 ervet hogy mitol kulonleges es zsenialis a mozi.....szamomra kicsit sem az.