„Én csak a vászon vagyok, amelyre a nők az álmaikat festik” – mondta a némafilm egyik legnagyobb sztárja, Rudolph Valentino, aki 1921 és 1926 között forgatott romantikus filmjei nyomán először emlegettek „latin szeretőt” a hollywoodi sztárok között.
Volt sejk és matador, orosz tiszt, vakmerő lovas. A sorsa volt megszemélyesíteni nők millióinak álmát az egzotikus szeretőről. Mindössze 31 évet élt, 1926. augusztus 23-án halt meg, vakbél-perforáció és hashártyagyulladás következményeitől. Temetése napján 30 nő lett öngyilkos az Egyesült Államokban, belőle pedig legenda lett.
Kilencven év telt el azóta és a dél-olaszországi, Puglia tartománybeli Castellanetában az idén augusztus 21-től december 31-ig kiállításon emlékeznek rá a helyi Valentino-múzeumban, amelyet egy régi kolostor épületében hoztak létre. Fotók, magazinok, újságkivágások, könyvek, képregények, reklámanyagok, partitúrák alkotják a tárlatot, és levetítik három híres filmjét, A sejket (1921), a Vér és homokot (1922) és a Sast (1925). Ez utóbbiban, valamint Valentino utolsó filmjében, A sejk fiában (1926) partnere a magyar Bánky Vilma volt.
Valentino családja nem volt szegény. Apja jó módú földbirtokos volt, félig francia anyja pedig Castellaneta márkinőjének társalkodónője. Rodolfo, ahogy Olaszországban ma is emlegetik, nem volt mindig olyan vonzó férfi, ahogyan a filmvászon megörökítette őt. La Stampa felidézi, hogy olyan sovány volt, hogy nem vették fel pilótának a hadseregbe. Egy kicsit kancsal is volt, de ez a filmekben végül a hódítás eszközévé változott. Delejes tekintetet kölcsönzött neki, amely elrejti az ő titkait, miközben ő másokéit megfejti.
1913-ban érkezett meg Amerikába, itt próbált szerencsét először balett-táncosként, majd valószínűleg gigolóként is dolgozott, és hamarosan filmszerepekhez is jutott. A siker akkor ragyogott rá, amikor June Mathis, a Metro-Goldwyn-Mayer befolyásos forgatókönyvírónőja őt javasolta Rex Ingram rendezőnek Az apokalipszis négy lovasában (1921) Julio szerepére. Innentől kezdve hat éven keresztül egymás után kapta a parádés főszerepeket, összesen 15 filmben. Különösen nagy sikert aratott A sejk és a Vér és homok. Az elsőben egy arab herceget alakít, aki elrabol, majd meghódít egy angol hölgyet, a másodikban pedig egy tragikus sorsú büszke matadort. A divat is utánozta őt, az arabos kendő bekerült az amerikai öltözékek közé.
A United Artists mesés szerződést kötött vele 1925-ben a Sas főszerepére, amelyben egy törvényen kívülivé váló orosz tisztet alakít. Utolsó filmjének, A sejk fiának bemutatóját azonban már nem érte meg. A kollektív sokkról a kor jeles amerikai írója, John Dos Passos így írt:
„Míg ünnepélyesen feküdt egy arany szövettel fedett koporsóban, férfiak, nők, gyerekek tízezrei tülekedtek az utakon egy virágért, egy szövetdarabért…”
Valentino művelt volt, elegáns, nagy könyvfaló. Kígyóformájú karkötőket viselt, karórát, pomádézta a haját, festette a szemét, púderezte az arcát. Aki megvetette, „vazelinó”-nak nevezte. Szexualitását illetően különböző pletykák terjednek róla a mai napig. Az kétségtelen, hogy mind a nőknek, mind a férfiaknak tetszett. Kenneth Anger híres-hirhedt Hollywood Babylon című könyvében azt állítja róla, hogy Valentino intim kapcsolatban állt a mexikói-amerikai Ramón Novarróval, az 1925-ös Ben-Hur főhősével, aki halála után átvette „latin lover” szerepkörét. 1977-ben az excentrikus angol filmrendező, Ken Russell meleg ikont varázsolt a némafilmsztárból, alakját a nem kevésbé legendás orosz balett-táncos, Rudolf Nurejev keltette életre. Mindazonáltal Valentino sok nőt szeretett, főként az erős jelleműeket. Ilyen volt második felesége, Natasa Rambova, aki valósággal uralkodott felette, vagy a már említett June Mathis. Kettejük története valóságos álomgyári „love story”: June, aki 6 évvel volt idősebb Rudolph-nál, annak ellenére a családja által a Hollywood Memorial temetőben vásárolt kriptába temettette a filmsztárt, hogy halála előtt Valentino szeretője a lengyel származású mozicsillag, Pola Negri volt. Mathis alig 11 hónappal később szintén meghalt szívrohamban egy broadway-i előadás közben. Amikor hamvait Kaliforniába szállították, férje, a szintén olasz származású Sylvano Balboni, Valentino mellé temettette feleségét, és a kriptát eladta honfitársa családjának. Így June és Rudolph a mai napig egymás mellett alusszák örök álmukat.
Valentino vonzereje érintetlenül jutott keresztül az évtizedeken, anélkül, hogy felfedte volna titkait. Megénekelte őt Marcello Mastroianni a Ciao, Rudy című musicalben, és David Bowie is a don’t Look Down című dalában. Sírjára hosszú ideig egy ismeretlen, Feketeruhás Hölgy vitt minden évben virágot. Személyéről több feltételezés is napvilágot látott. 1984-ben írták meg az amerikai lapok egy idős Valentina-rajongó halálakor, hogy vélhetően ő volt a Feketeruhás Hölgy és Ditra Flame-nek hívták. Vonzalma Valentino iránt állítólag akkor kezdődött, amikor 14 éves korában súlyos betegen kórházban feküdt, és anyja betegágyához hívta a filmsztárt. Valentino egy szál vörös rózsával érkezett és biztatta a kislányt, hogy meg fog gyógyulni. Ditra valóban felépült, imádottja azonban hamarosan meghalt, és a lány, aki soha nem ment férjhez, ugyancsak egy szál vörös rózsával rótta le évtizedeken át háláját. Öt évvel később viszont egy másik nőről, bizonyos Marquesa de Laráról állította a lánya, hogy ő volt az „igazi” Feketeruhás Hölgy, és 16 év után anyja balesetben bekövetkezett halála után elérte, hogy Marquesa földi maradványait a Hollywood Memorialban, Valentino sírjának közelében temessék el…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
