GNL911

Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

Szűrtreáll 71.

Mostanában a városban egyre több rémalak kering. Olyanok, mintha egy torzított lencséből néznek rám. Néha azt hiszem, nem is valódiak, csak elképzelem őket, kivetettem rájuk rossz köz-érzetemet.

A gépem időnként önkényesen sortávot és betűtípust vált. Olyan formátumot, amilyen soha nem használok. Össze kell szednem magamat, hogy ne csússzanak ki a kezemből a dolgok.

Azt álmodtam, hogy Anyámmal pálinkázom. Pedig iszákos korszakom iszonyú trauma volt neki, és ő maga tán soha nem ivott pálinkát. Talán azt jelenti ez az álom, hogy megbocsátotta romlott éveimet is?

Lassan csak a lilahagymás zsíros kenyér marad meg az ősi klub hangulatából, miközben a vén lovag fáradtan is fáradhatatlanul nyomja a zenét. A régi arcokból már csak néhányan tűnnek fel, köztük az örök Csavargó, aki mindenkit túl fog élni. De azért még vagyunk, akik vágyunk oda, ahol a Zene megszólítja a meleget, a nyugalmat és a fényt.

Az engedelmességről papoló atya monoton monológjára a gyülekezet engedelmesen elaludt és csak a másik atya géphangjára riadt fel.

Barbár módon feldúlták a zsidó temetőt egy közismerten szélsőjobboldali magyar városban. Ugyanebben a városban cuki kis oroszlánok születtek – olvasható egymás alatt egy baloldali napilap on-line kiadásának címlapján.

Harmadikos gimnáziumi osztály, kétszer annyian vagyunk, mint előző évben. Alig-alig találom meg korábbi osztálytársaimat. Egy gülü szemű, agresszív hangú új osztályfőnök nőt kapunk, aki azzal nyit, hogy valamennyien Jézus Krisztus kegyelméből tanulhatunk, és rögtön új ültetési rendet vezet be annak érdekében, hogy két zsidó ne ülhessen egymás mellé. Tiltakozásul óra közben elhagyom a termet, és felkeresem régi osztályfőnökömet, aki elárulja, hogy legszívesebben megbuktatott volna engem kémiában, de tudja, hogy sokra vagyok hivatott, ezért átengedem. Sajnos ő nem jöhet vissza hozzánk, de, mondja, csak menjek vissza nyugodtan, nem lesz semmi gond, az új ofő olyan lesz, mint a kezes bárány. Kint zuhog az eső, meglátom egyik osztálytársamat, aki egy szál köpenyben vacog, mert kizavarta őt a rém. Ráadom ballonkabátomat, átölelem, úgy vezetem vissza az osztályterembe, leülünk egymás mellé és csókolózni kezdünk. Az új ofő teljesen ledöbben, aztán elnéző mosollyal rám néz: „Magának szabad, hiszen már harminc könyvet írt.” Végigmérem őt ugyancsak elnéző mosollyal. „A többieknek is szabad, mert még ők is írhatnak harminc könyvet” – felelem, mire mindenki felbátorodik, és a rettgett rend pillanatok alatt össze is omlik…

Az Árpád-hídi metróállomáson három jegykezelő automatából egyre kiírták, hogy rossz, és a második sem működik. A szerelvényben minden második kocsiban sötét van, a többiben csak takaréklángok pislognak. Nehogy valaki olvasni tudjon és okosodjon. Végül is ennek a városnak, ennek az országnak már teljesen mindegy…

Álmomban Életemmel együtt gyalog érkeztünk meg Jeruzsálembe. Virágvasárnapra és nyári időszámítási átállásra virradóra.

Külföldi tudósítói posztokat osztogatnak egy szerkesztőségben. Minél vastagabb valakinek a megfigyelési dossziéja, annál jobb helyre számíthat. Még a kihirdetés előtt többen meglobogtatnak előttem egy jókora dossziét, amelyben állítólag az én viselt dolgaim szerepelnek. Hiába mondom nekik, hogy nem érdekel, ki és mit hordott össze rólam, csak erőszakoskodnak. Azt akarják belém beszélni, hogy egyik barátomban sem bízhatom meg, mert mindegyük jelentett rólam, ezért akarnak most jó messzire, és hosszú időre eltávolítani az országból. De nem tudnak megtörni, ott is hagyom őket, inkább kimegyek egy közeli kocsmába, ahol vár rám egy régi barátom, hogy mazel tovot mondhassunk születendő újabb unokájára. A remek tudósítói posztot pedig távollétemben más kaparintja meg helyettem.

Nagytiszteletű Lajos a 86-os busz volánjánál. Ugyanolyan üveges tekintettel nézi az utat, mint az alapító-zongorista 34 évvel ezelőtt a Koncerten.

Felajzott titkárnő hív perverz kalandra víkendházába. Még kocsival is hajlandó elvinni, csak küldje neki emelt díjas sms-t. Vajon honnan tudta meg a címemet, és honnan tudott perverz vágyaimról, amelyeket még magamnak sem vallok be?

Lady B. kolléganőm lesz egy szerkesztőségben, spirituális rovatot vezet, a legjobb anyagokat természetesen tőlem kapja. Magyarul beszélgetünk, először fel sem tűnik nekem, de aztán elárulja, hogy ő már régóta itt él Budapesten férjével, de ezt teljes titokban tartották. Cserébe elmesélem neki, hogy amikor Életemmel először voltunk C. koncerten, az első sorból küldtük neki a Szvit hangjaira a gyógyító energiát. „Tudom, és köszönöm nektek – feleli Lady B. – ezért lehetek most itt ma is. Én pedig a Ti szerelmeteket áldottam meg. Csak vigyázzatok egymásra minden pillanatban.” Jön egy főszerkesztő-szerű alak, aki át akar helyezni engem, mert hogy túlságosan összenőttünk Lady B.-vel, oltalmazóm azonban nem enged…

Lopja meg szeretteit nemes ajándékkal!

Ugrásszerűen megnőtt az utóbbi években a szemüveges fiatal lányok száma. Vajon ezzel együtt nő a túlokosok, az ártatlanok, és az áldozattípusok száma? Vagy vannak a szemüvegnek a korosztályom számára értékelhetetlen szexuális jelentései?

Megvertem a franciákat Arséne Lupin-ismeretben! A Le Figaro tesztjén 8/10-re vizsgáztam, míg az átlag 6,84 volt. Hiába, a kamaszkori nagy élmény máig él, legalább tucatnyit olvastam, ha nem többet. Lehet, hogy ebben is átlagon felüli vagyok?

Azt mondják, a világ nem fekete és nem fehér. Április első napjaiban ehhez képest állandóan fekete-fehér fogadott minket, reggel is, este is. Életemnek a Világok harca jutott eszébe a fényviszonyokról. Lehet, hogy még nem tudatosult bennünk, hogy közel a végítélet?

Életemmel utaskísérői állást kapunk. De már az első nap előtt visszautasítjuk, mert őt egy prágai, engem pedig egy bangkoki gépre akarnak rátenni, gyakorlatilag nonstop szolgálattal. Minket senki se akarjon szétválasztani!

New Yorkban egy kezdő színésznő kipróbálta, hogyan reagálnak a pasik, ha az utcán egyszer csak lerohanja és megcsókolja őket egy ismeretlen nő. A rejtett kamerás felvétel szerint nem járt túl nagy sikerrel. Jött volna be egy budapesti kocsmába!

Könyveimmel házalok egy sokadik kiadónál. Elindulok, de elfelejtem a címet és a notesz sincsen nálam, ahová felírtam. Felhívom Életemet, olyan címet mond be, ami Budapesten biztosan nem létezik. Egy piac raktárépületeihez érek ki, de mielőtt átjutnék az ajtókon, négy alig öltözött fiatal lány rohan el előttem, egyenesen be az egyik raktárba. Jön két piaci rakodó, azt állítják róluk, hogy drogosok, a rendőrök elől menekülnek, de megláttak engem és védelmet várnak tőlünk. Utánuk megyek, a lányok teljesen tiszta tudatúnak tűnnek, de mire kérdőre vonnám a rakodókat, már rám is zárták az ajtót.

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr148113364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

GNL911

Irodalmi, műfordítói, publicisztikai írások, esszék, filmes próbálkozások, bölcsességek és eszmefuttatások.

Friss topikok

Címkék

18+ (39) 1945 (1) 1968 (1) 1969 (1) 1970 (1) 1989 (2) 1991 (1) 1992 (1) 1995 (1) 1996 (1) 1997 (1) 1998 (2) 20.század (4) 20. század (2) 2000 (1) 2018 (1) 21.század (1) 70-es évek (1) 80-as évek (1) 9/11 (1) 90-es évek (1) A.A.Milne (1) abszurd (1) abszurd-szocio (1) afro-amerikai nők (1) Agatha Christie (1) Agrippina (1) agy (1) Alanis Morrisette (1) Alberto Sordi (1) Albert Einstein (2) Alfred Hitchcock (1) Algéria (1) Allen Ginsberg (7) álmok (6) Álmok (3) álom (128) Álom (1) Amedeo Modligliani (1) Amerika (2) amerikai feketék (1) Amosz Oz (1) André Malraux (1) Angelo Roncalli (1) Anglia (13) animáció (1) Anne Frank (1) antiszemitizmus (5) Antoine de Saint-Exupéry (1) Antonio Porta (1) Apocalyptica (1) Arisztotelész (1) arte (1) Art Garfunkel (1) atombomba (2) Auschwitz (5) Ausztrália (4) Ausztria (4) aztékok (1) Balaton (2) ballada (1) Barta Dóra (1) Bartók Béla (1) beat (2) beat-nemzedék (2) Beatles (1) Bécs (1) béke (1) Belgium (1) Belvárosi Színház (1) Berlin (1) Bernáth Zsolt (1) Bessie Smith (1) betegség (1) Billie Holiday (1) Billy Wilder (1) biológia (1) bíró (1) blogregény (1) blues (3) Bob Dylan (11) bölcsesség (1) Bölcsességek (5) Bolero (1) Bonaparte Napóleon (1) bordélyház (1) Boris Vian (3) börleszk (1) Brazília (2) Bródy János (1) Budapest (10) bűntény (1) bűnügy (12) Buster Keaton (1) Carhartt (1) cenzúra (1) Chaplin (1) Charles Baudelaire (1) Charles De Gaulle (1) Charlie Chaplin (1) Christies (1) Cikkek a nagyvilágból (4) cirkusz (1) Clara Royer (1) Cranberries (1) Creed (1) Csehszlovákia (2) Cseh Tamás (1) csendélet (1) csillagászat (1) Damanhur (1) Def Leppard (1) Dél-Amerika (1) diktatúra (1) Dinnyés József (1) divat (2) Djabe (8) Donovan (1) Dream Theater (2) drog (2) Duna (1) e.e.cummings (2) ég (1) Egészség (1) Egon Schiele (1) egyenjogúság (1) Élet (2) élet (2) életkép (1) életmód (1) életrajz (1) Elmeél (10) élmény (8) Élmény (7) élmények (2) élő (1) első világháború (1) El Chapo (1) El Cid (1) emberiség temploma (1) emberi intelligencia (1) emberi kapcsolatok (1) embermentés (3) Emlékek (1) emlékek (22) emlékezés (1) emlékezet (1) én (2) Enya (1) Eric Clapton (1) erkölcs (1) Ernest Hemingway (1) erőszak (1) erotika (6) esszé (17) esszék (8) Észak-Írország (3) Észtország (1) etno-jazz (1) Európa (1) évforduló (16) fák (1) fantázia (4) farkas (1) Federico Fellini (1) fegyverszünet (1) félelem (4) félelmek (2) felfedezések (2) feltalálók (1) féltékenység (1) Ferrari Violetta (1) festészet (3) Fesztbaum Béla (1) film (11) filmzene (1) film noir (1) filoszemitizmus (4) filozófia (5) Finnország (1) fizika (1) földrajz (1) földrengés (1) Fotó (11) fotó (12) Fotók (1) fotóművészet (1) Franciaország (44) Francisco Franco (1) Frankenstein (1) Franz Renggli (1) Frida Kahlo (1) futball (1) Gala (1) Garri Kaszparov (1) gasztró (4) gasztronómia (1) Gasztronómia (1) gazdaság (2) Georges Méliés (1) GGöbölyös N. László (1) Gianluigi Buffon (1) Gideon Greif (1) Göbölyös N. László (336) Godot (1) gondkolkodom (4) gondolatok (3) gondolkodom (42) Gondolkodom (17) Görögország (2) Grateful Dead (1) Greg Lake (1) Grönland (1) Groucho Marx (1) Guillaume Apollinaire (1) Gulli Briem (1) Gustav Klimt (1) gyász (1) gyermek (1) gyilkosok (1) gyilkosság (3) gyógyítás (2) gyógyszer (1) Győr (1) Győri Balett (1) háború (3) Habsburg-birodalom (1) haiku (5) haiku-fűzér (12) haikuk (1) Hair (1) hajléktalanok (2) halak (1) halál (7) Halper László (1) hangosfilm (1) Hanuka (1) harcore punk (1) Hasfelmetsző Jack (1) használati eszközök (1) Hedy Lamarr (1) Henry Rollins (1) Híresség (1) híresség (2) hírességek (4) hírszerzés (1) hírügynökség (1) hit (2) Hitler (3) (1) Hobo (1) Hódmezővásárhely (3) Hofi Géza (1) holokauszt (12) Holokauszt (6) Horn-fok (1) horror (5) Horvátország (1) hősök (1) humor (2) Humphrey Bogart (1) Ian Anderson (1) Ian Curtis (5) II.világháború (9) Illés (1) indián (1) indiánok (2) információ (1) Ingmar Bergman (1) internet. (1) ipar (2) Irak (1) írás (2) Irena Sendler (1) irodalom (259) Írország (4) iskola (1) iszlám (1) Izrael (2) Jack Bruce (1) jack bruce (1) Jack Kerouac (1) Jacques Prévert (1) Jancsó Miklós (1) Jane Austen (1) Janis Joplin (1) Japán (2) járvány (1) jazz (4) Jean Cocteau (1) Jeff Baron (1) Jeruzsálem (1) jezsuiták (1) Jézus Krisztus (1) Jimi Hendrix (5) Jim Morrison (7) Joan Fontaine (1) Joe Cocker (1) jóga (1) Johannes Kepler (1) Johnny Winter (1) John Lennon (5) joint (1) Jom Kipúr (1) Joni Mitchell (1) Joseph Stiglitz (1) jövő (1) Joy Division (1) juke-box (1) Jules Isaac (1) Kanada (52) káosz (1) Karácsony (3) Karthagó (1) kémkedés (1) Kennedy-család (1) Kennedy-gyilkosság (1) Képzelt Riport... (1) képzőművészet (7) kereszténység (4) Kern András (1) kiállítás (3) Kína (4) kincs (1) King Crimson (2) kísértések (1) kocsma (1) kollaboráció (1) kollázs (13) Kollázs (6) kollázsregény (5) kollégium (1) költészet (16) Kolumbia (2) Kolumbusz (1) koncert (3) Kondor Béla (1) Konrád György (4) könyv (12) könyvkiadás (1) Korábbi verseim (9) környezetvédelem (2) koronavirus (1) Koyaanisqatsi (1) közélet (5) középkor (1) közérzet (1) közgazdaságtan (1) közlekedés (1) Közvéleményem (10) krimi (15) kritika (3) kultúra (2) kultúrtörténet (48) Kultúrtörténet (1) Kurír (5) Kurt Gödel (1) kutlúrtörténet (3) kutya (1) Laura Nyro (1) Lawrence Ferlighnetti (2) Lawrence Ferlinghetti (3) lázadás (1) lelkiismeret (1) lemez (6) Lengyelország (3) Leonard Cohen (34) leonard Cohen (2) Leonard Cohen versei és dalai (28) levelek (1) Lev Trockij (1) Litvánia (1) London (2) Loreena McKennit (1) Lou Reed (2) LP (2) Lumiére-fivérek (1) Madách Színház (1) maffia (2) Magellán (2) Magyarorszag (2) Magyarország (96) Magyar Nemzeti Galéria (1) Majnik László (1) Mama képei (21) Mao Ce-tung (1) Marc Chagall (1) Margitsziget (2) Margitsziget. (1) Maria Casarés (1) Mark Sandman (1) Martin Luther King (1) Mary Shelley (1) Másutt (1) matematika (1) Mattei-ügy (1) Matuscsák Tamás (1) Maurice Ravel (1) Mauthausen (1) Max Linder (1) média (20) meditáció (1) Meditációk (1) medve (1) memoár (1) merénylet (2) mese (1) mesterséges intelligencia (1) Metallica (1) Mexikó (1) Michael Caine (1) Michelangelo Antonioni (1) Micimackó (1) mítosz (1) Moby Dick (1) Morphine (1) morpho (1) mozi (52) MTI (3) Müller Péter (1) múlt (2) munkaruha (1) Mussolini (1) művészet (3) Művészet (1) nácizmus (14) nácizmus holokauszt (1) Nagy-Britannia (17) nagy proletár kulturális forradalom (1) napló (4) némafilm (4) Németország (7) New Age (1) New ÍYork (1) New Model Army (1) Nick Cave (5) Nick Drake (1) Nico (1) Nikola Tesla (1) Nirvana (1) nők (2) Normandiai partraszállás (1) Nostradamus (1) novella (2) novellafüzér (3) NSZK (1) nukleáris konfliktus (1) Óbuda (6) Óbudai Társaskör (2) ókor (6) olaj (1) Olaszország (16) olasz konyha (1) olasz western (2) Olivia de Havilland (1) Olof Palme (1) önéletrajz (1) Orbán Viktor (1) ördög (1) Oroszország (3) őrület (1) Oscar Wilde (1) összeesküvés-elmélet (1) Osztrák-Magyar Monarchia (1) P.J.Harvey (1) Palme-gyilkosság (1) pápaság (1) Parma (1) Pasolini (1) Patti Smith (7) Paul Éluard (1) Pészach (1) pete brown (1) Pete Sinfield (1) Philip Glass (2) Pierre Reverdy (3) Pier Paolo Pasolini (1) Pillanatok (5) pillanatok (15) Pink Floyd (1) platánok (1) polgárháború (1) polgárjogi mozgalom (1) politika (6) Portugália (1) Primo Levi (2) Prince (1) próféciák (1) progresszív (1) protest (1) próza (3) pszicho (1) pszichológia (6) Pulp (1) punk (3) Purim (1) purim (1) Putyin (1) R.E.M. (1) Radiohead (1) Ragályi Elemér (1) Ramon Mercader (1) rasszizmus (3) reconquista (1) regény (3) régészet (2) Rejtő Jenő (1) remake (1) rémek (1) rémképek (1) Rettegett Iván (1) Richard Palmer-James (1) Rita-nap (1) Roberto Saviano (2) Robert Desnos (1) Robert Fripp (1) Robert Hunter (1) rock (55) Rock (18) rock-történet (4) rock and roll (1) Rolling Stones (1) Római birodalom (1) Római Birodalom (3) rombolás (1) Roy Harper (3) Rubin Eszter (1) Rudolf Péter (3) Rudolph Valentino (1) sajtó (4) sakk (1) Salinger (1) Salvador Dalí (1) Sándor Pál (1) Saul fia (1) sci-fi (4) Scorpions (1) Seattle (1) Seress Rezső (2) Sergio Leone (2) Séták a sötét oldalon (1) Shakespeare (1) Sidney Lumet (1) Simone Veil (1) Sinéad OConnor (2) sorozatgyilkos (1) Soundgarden (1) Spanyolország (13) spirituálé (1) spirituális (12) sport (4) Sri Lanka (1) Stanley Kubrick (3) Stan és Pan (1) Stefan Zweig (1) Steve Hackett (2) Steve MCurry (1) Stieg Larsson (2) Sting (1) Suzanne Vega (1) Svédország (2) szabadság (2) Szabó Elvira. (1) szado-mazo (3) szakrális zene (1) Szántó T.Gábor (1) szecesszió (1) Székhelyi József (1) szekta (1) Szent Efrém Férfikar (1) szerelem (50) szeretet (1) Szergej Ejzenstejn (1) szeszgyár (1) szex (11) Szicília (1) színek (1) színház (9) Szlovákia (1) szoci (2) szocio (60) szoció (3) szorongás (1) Szovjetunió (4) Sztálin (2) sztárlét (1) sztárvilág (1) Sztehlo Gábor (1) születés (1) születésnap (1) szürreál (2) szűrreális (1) szürreális (11) szürrealizmus (1) SZűrtreáll (2) szűrtreáll (1) Szűrtreáll (9) táj (1) tájkép (10) tánc (3) Táncolnak a kazlak (1) társadalom (15) tea (1) technika (6) tél (1) természet (4) terrorizmus (1) testvérek (1) theme for an imaginary western (1) Therapy? (1) The Cure (1) The Mission (1) Thomas Mann (1) Titanic (1) tojás (1) tömegkultúra (1) Tom Waits (4) Török Ferenc (1) történelem (72) Történelem (5) Tóth Krisztina (1) Totth Benedek (1) Trainspotting (1) tudomány (12) Tudomány (1) túlélő (1) tv (1) Újév (1) újságírás (7) Ulrich Gábor (1) Underground Kiadó (1) ünnep (3) urbanizáció (1) USA (89) utazás (3) üzlet (1) vadászat (1) vallás (7) Van Morrison (1) város (1) Városliget (1) varsói gettó (1) Vas Zoltán (1) Vatikán (2) vers (1) versek (3) Versek 2015 (2) versek 2016 (12) versek 2017 (22) Versek 2018 (12) versek 2019 (8) versek 2020 (10) vészkorszak (1) Victor Hugo (1) vihar (1) vikingek (1) világ (1) világpoénzis (2) világpoézis (73) Világpoézis (57) világzene (2) vilápoézis (1) Vilnius (1) virág (1) vízió (1) world music (3) Yes (1) Zabhegyező (1) zene (7) Zene (68) zsidóság (15) Címkefelhő

https://www.facebook.com/elmehunyor/

süti beállítások módosítása