GNL911

Mostanában a városban egyre több rémalak kering. Olyanok, mintha egy torzított lencséből néznek rám. Néha azt hiszem, nem is valódiak, csak elképzelem őket, kivetettem rájuk rossz köz-érzetemet.

A gépem időnként önkényesen sortávot és betűtípust vált. Olyan formátumot, amilyen soha nem használok. Össze kell szednem magamat, hogy ne csússzanak ki a kezemből a dolgok.

Azt álmodtam, hogy Anyámmal pálinkázom. Pedig iszákos korszakom iszonyú trauma volt neki, és ő maga tán soha nem ivott pálinkát. Talán azt jelenti ez az álom, hogy megbocsátotta romlott éveimet is?

Lassan csak a lilahagymás zsíros kenyér marad meg az ősi klub hangulatából, miközben a vén lovag fáradtan is fáradhatatlanul nyomja a zenét. A régi arcokból már csak néhányan tűnnek fel, köztük az örök Csavargó, aki mindenkit túl fog élni. De azért még vagyunk, akik vágyunk oda, ahol a Zene megszólítja a meleget, a nyugalmat és a fényt.

Az engedelmességről papoló atya monoton monológjára a gyülekezet engedelmesen elaludt és csak a másik atya géphangjára riadt fel.

Barbár módon feldúlták a zsidó temetőt egy közismerten szélsőjobboldali magyar városban. Ugyanebben a városban cuki kis oroszlánok születtek – olvasható egymás alatt egy baloldali napilap on-line kiadásának címlapján.

Harmadikos gimnáziumi osztály, kétszer annyian vagyunk, mint előző évben. Alig-alig találom meg korábbi osztálytársaimat. Egy gülü szemű, agresszív hangú új osztályfőnök nőt kapunk, aki azzal nyit, hogy valamennyien Jézus Krisztus kegyelméből tanulhatunk, és rögtön új ültetési rendet vezet be annak érdekében, hogy két zsidó ne ülhessen egymás mellé. Tiltakozásul óra közben elhagyom a termet, és felkeresem régi osztályfőnökömet, aki elárulja, hogy legszívesebben megbuktatott volna engem kémiában, de tudja, hogy sokra vagyok hivatott, ezért átengedem. Sajnos ő nem jöhet vissza hozzánk, de, mondja, csak menjek vissza nyugodtan, nem lesz semmi gond, az új ofő olyan lesz, mint a kezes bárány. Kint zuhog az eső, meglátom egyik osztálytársamat, aki egy szál köpenyben vacog, mert kizavarta őt a rém. Ráadom ballonkabátomat, átölelem, úgy vezetem vissza az osztályterembe, leülünk egymás mellé és csókolózni kezdünk. Az új ofő teljesen ledöbben, aztán elnéző mosollyal rám néz: „Magának szabad, hiszen már harminc könyvet írt.” Végigmérem őt ugyancsak elnéző mosollyal. „A többieknek is szabad, mert még ők is írhatnak harminc könyvet” – felelem, mire mindenki felbátorodik, és a rettgett rend pillanatok alatt össze is omlik…

Az Árpád-hídi metróállomáson három jegykezelő automatából egyre kiírták, hogy rossz, és a második sem működik. A szerelvényben minden második kocsiban sötét van, a többiben csak takaréklángok pislognak. Nehogy valaki olvasni tudjon és okosodjon. Végül is ennek a városnak, ennek az országnak már teljesen mindegy…

Álmomban Életemmel együtt gyalog érkeztünk meg Jeruzsálembe. Virágvasárnapra és nyári időszámítási átállásra virradóra.

Külföldi tudósítói posztokat osztogatnak egy szerkesztőségben. Minél vastagabb valakinek a megfigyelési dossziéja, annál jobb helyre számíthat. Még a kihirdetés előtt többen meglobogtatnak előttem egy jókora dossziét, amelyben állítólag az én viselt dolgaim szerepelnek. Hiába mondom nekik, hogy nem érdekel, ki és mit hordott össze rólam, csak erőszakoskodnak. Azt akarják belém beszélni, hogy egyik barátomban sem bízhatom meg, mert mindegyük jelentett rólam, ezért akarnak most jó messzire, és hosszú időre eltávolítani az országból. De nem tudnak megtörni, ott is hagyom őket, inkább kimegyek egy közeli kocsmába, ahol vár rám egy régi barátom, hogy mazel tovot mondhassunk születendő újabb unokájára. A remek tudósítói posztot pedig távollétemben más kaparintja meg helyettem.

Nagytiszteletű Lajos a 86-os busz volánjánál. Ugyanolyan üveges tekintettel nézi az utat, mint az alapító-zongorista 34 évvel ezelőtt a Koncerten.

Felajzott titkárnő hív perverz kalandra víkendházába. Még kocsival is hajlandó elvinni, csak küldje neki emelt díjas sms-t. Vajon honnan tudta meg a címemet, és honnan tudott perverz vágyaimról, amelyeket még magamnak sem vallok be?

Lady B. kolléganőm lesz egy szerkesztőségben, spirituális rovatot vezet, a legjobb anyagokat természetesen tőlem kapja. Magyarul beszélgetünk, először fel sem tűnik nekem, de aztán elárulja, hogy ő már régóta itt él Budapesten férjével, de ezt teljes titokban tartották. Cserébe elmesélem neki, hogy amikor Életemmel először voltunk C. koncerten, az első sorból küldtük neki a Szvit hangjaira a gyógyító energiát. „Tudom, és köszönöm nektek – feleli Lady B. – ezért lehetek most itt ma is. Én pedig a Ti szerelmeteket áldottam meg. Csak vigyázzatok egymásra minden pillanatban.” Jön egy főszerkesztő-szerű alak, aki át akar helyezni engem, mert hogy túlságosan összenőttünk Lady B.-vel, oltalmazóm azonban nem enged…

Lopja meg szeretteit nemes ajándékkal!

Ugrásszerűen megnőtt az utóbbi években a szemüveges fiatal lányok száma. Vajon ezzel együtt nő a túlokosok, az ártatlanok, és az áldozattípusok száma? Vagy vannak a szemüvegnek a korosztályom számára értékelhetetlen szexuális jelentései?

Megvertem a franciákat Arséne Lupin-ismeretben! A Le Figaro tesztjén 8/10-re vizsgáztam, míg az átlag 6,84 volt. Hiába, a kamaszkori nagy élmény máig él, legalább tucatnyit olvastam, ha nem többet. Lehet, hogy ebben is átlagon felüli vagyok?

Azt mondják, a világ nem fekete és nem fehér. Április első napjaiban ehhez képest állandóan fekete-fehér fogadott minket, reggel is, este is. Életemnek a Világok harca jutott eszébe a fényviszonyokról. Lehet, hogy még nem tudatosult bennünk, hogy közel a végítélet?

Életemmel utaskísérői állást kapunk. De már az első nap előtt visszautasítjuk, mert őt egy prágai, engem pedig egy bangkoki gépre akarnak rátenni, gyakorlatilag nonstop szolgálattal. Minket senki se akarjon szétválasztani!

New Yorkban egy kezdő színésznő kipróbálta, hogyan reagálnak a pasik, ha az utcán egyszer csak lerohanja és megcsókolja őket egy ismeretlen nő. A rejtett kamerás felvétel szerint nem járt túl nagy sikerrel. Jött volna be egy budapesti kocsmába!

Könyveimmel házalok egy sokadik kiadónál. Elindulok, de elfelejtem a címet és a notesz sincsen nálam, ahová felírtam. Felhívom Életemet, olyan címet mond be, ami Budapesten biztosan nem létezik. Egy piac raktárépületeihez érek ki, de mielőtt átjutnék az ajtókon, négy alig öltözött fiatal lány rohan el előttem, egyenesen be az egyik raktárba. Jön két piaci rakodó, azt állítják róluk, hogy drogosok, a rendőrök elől menekülnek, de megláttak engem és védelmet várnak tőlünk. Utánuk megyek, a lányok teljesen tiszta tudatúnak tűnnek, de mire kérdőre vonnám a rakodókat, már rám is zárták az ajtót.