Kert mellett egy ház! Egy márványköves utca házában a földszinten van egy lakás! Most itt vagyok! Kedves szomszédokkal teli épület, a házmester ház lakója egy 25 éves lány. Sok síráson, nevetésen, vitán túl lévő, lassacskán nem is lány, hanem nő: ez vagyok Én!
Egy pohár bor előttem. Beszívom a füstöt és szépen lassan engedem, hogy áramoljon. Közben csak a poharat nézem! Számolom, hogy hány másodpercig élhet az a kis gyöngycsepp a pohár oldalán, meddig tart, amíg a talphoz ér? Ahogy a poharat felemelem és a boron keresztül próbálnom vizsgálni a kis lakásom egyik falát, vagy a képeket, arcon csap a hűtő zúgása… Próbálom magam nem kizökkenteni, ezért inkább beépítem a mámoros fantáziámba ezt a monoton zenét! Amikor már majdnem menne, és a sikító magányt felcserélném az agyamban egy nyugodt tengerparti estére akkor szúrást érzek. Az arcomat szúrja egy szempár. Kizökkenek és két sötét, pici, gombszem mered felém a föld felől, éppen legördül az a bizonyos gyöngy a kutyusom mellé…. ő egy igazi ördög! Az az angyali ördög! Minden gondolata rejtélyes, csak a jövő tudja, mit kíván. Látom az érzéseit, de most csak azt érzem, hogy néz. Valamit kérdezne:
- Hány napja?
Szinte hallom, ahogy megszólal!
- Hány napja is már? Mióta van ez?
Számolok: 17gyöngycsepp,6 korty bor, 16 slukk füst, 10 hónapos kutya, 47 nm-es lakás és 37………. azt hiszem ez volt a kérdés:
37 napja vagyok egyedül!
37 nap az sok vagy kevés? Annyi minden történhet ennyi nap alatt. Ez kicsivel több, mint egy hónap…de kevesebb, mint kettő, attól függ, honnan nézzük. A régi időkben szerelmes párok elváltak egymástól olyan reménytelenül a semmibe engedve a szerelmüket. Nem tudhatták, hogy valaha látják-e egymást még életben, nem tudhatták, hogy kitart-e az a bizonyos emberfeletti varázslat amit én szerelemnek nevezek. Ilyenkor legszívesebben arcon csapnám magam: mi okom van arra, hogy ennyire mélyen sajnáljam magam, hisz nem lett vége a világnak, nem kellett elmennie egy háborúba csak nem szeret! Nem halt meg, nem lett nyomorék… egyszerűen csak el kellett engednem! De nincs baja, egészséges és még láthatom boldognak, igaz már nem velem.
Olyan furcsa volt, amikor kérdeztem nálam jóval okosabb, tapasztaltabb és idősebb embereket, hogy mit is jelent a szerelem? Vagy mit kellene érezni, amikor szerelmes az ember?
Sokan mondták azt a bizonyos „pillangók repkednek a gyomromban” hasonlatot, amire persze boldogan bólogattam! De könyörgöm!!!!!! Ki az, akinek repkedtek már pillangók a gyomrában? Én szeretnék, sőt, AKAROK egy olyan emberrel beszélni, akivel ez már megtörtént, aki tényleg el tudja mondani, hogy milyen is ez.
DE eljött egy pont! Megéreztem valamit! Illetve megéreztem AZT! Szerintem erre gondoltak! Egy különleges érzés, tényleg nem éreztem eddig ilyet, de mivel nem voltak a pocakomban még azok a pillangók, ezért nem ahhoz hasonlítanám: megvan a saját magam hasonlata! Amikor meglátom Őt, olyan érzés fog el, mint amikor lovaglás közben véletlenül a testem hozzáér a karámot körbevevő villanypásztorhoz! Nem halsz meg tőle, de úgy megcsíp, hogy azt sem tudod hol vagy…. érzed, hogy valami megváltozott az egész testedben, az egész lelkedben.
Tudom, tudom, ez nem hangzik olyan reménytelenül romantikusan, de én ezt érzem! Ezt éreztem! És ha lesz egy lányom, akkor így fogom neki elmesélni! Mert ÉN ezt megtapasztaltam! Így is, úgy is!
É hogy miért is sajnálom magam ennyire…mert végre megéreztem…
…mert már 37 napja nem érezhetem ezt és nem tudom, hogy valaha fogom-e újra….
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
