GNL911

A havonta egyszer telefonáló, széploboncú kozmetikusnô, aki soha nem jutott el addig, hogy ismét szembesüljön velem, és beteljesítse a téli turistaút idején fogant vágyát. Egy bombázó kismama, gyermekével. Szép lehetett, amikor megfogant benne az új élet. Egy néger lány, akinek talpából álmomban masszíroztam ki a görcsöt.

A hosszú, vékony, farmernadrágos nô a reklámon, hidaló pózban. Így elég kényelmetlen lehetett neki.

A buszmegállóban icipici lány, legfeljebb, ha 34-es lába van, de mindene nagyon formás. Lelkesen meséli osztálytársának randevúját, amelyet interneten hozott össze. Boldog, valósággal repked, hangosan kacag, mégsem zavar. Talán ha 14 éves.

Viccbeli szôke nôkhöz testhezálló kényeskedô kocsik. Még egyik sem próbált elütni, hogy utána elnyerjék tôlem méltó büntetésüket, vagy legalább valami engesztelést nyújtsanak.

Valahol Afrikában 100 korbácsütésre ítéltek egy 14 éves lányanyát az iszlám törvényei alapján. Eredetileg 180 lett volna a büntetés, de az Amnesty International közbenjárására enyhítették. A lány a kegyetlen verés után egyedül, saját lábán tért haza falujába, és köszönetet mondott Allahnak, hogy megszabadította bűnétôl. Lehet, hogy korbácsolói között volt az is, akivel bűnét elkövette.

Egy szélsôséges izraeli rabbi 40 botütést javasolt minden dohányzónak. Nagy szerelmeim igencsak rosszul járnának.

Irán azonban még szörnyűbb hely. Egy 19 éves lányt a szülei fojtottak meg és dobtak a tóba, miután sem a rendôri ôrizet, sem a korbács nem hatott rá. Tettük után letartóztatták ôket, de nem bánták meg bűnüket, hanem örültek, hogy megmentették becsületüket ettôl a cafkától.

Dunquerque közelében kiskorúak erôszakoltak meg egy 21 éves fiatal nôt egy vonaton. Több tucatnyian nézték végig a jelenetet, de senkinek sem jutott eszébe, hogy legalább a vészféket meghúzza.

Oroszországban egy elhagyott lány és tíz barátnôje elrabolt, egy fához kikötött és kollektívan megerôszakolt egy 17 éves, kissé csapodár fiút, aki belehalt a megpróbáltatásokba. Az orosz börtönökben a férfiakat kikészítô nôknek igen nagy tekintélyük van, szemben a férfiszatírokkal.

Randevút beszélek meg egy ismeretlen fiatal lánnyal, aki nagy nehezen rááll, de hangsúlyozza: kevés az ideje, nem akar tôlem semmit, ne is próbálkozzam. Mégis, amikor találkozunk egy metróállomáson, félmeztelen, késôbb majdnem teljesen levetkôzik. Mintha ezt a ruganyos, hófehér testet láttam volna már valahol, de az arca nem ismerôs. Utazunk, az elválás perce vészesen közeledik, ô pedig egyre kedvesebb és szenvedélyesebb lesz. Végül egy hatalmas csókkal ébredek. Ô sem maradt ott a párnámon.

Amikor belép, már tudom, hogy ô az. Pedig még nem is szólt, nem mutatkozott be. Késett, már azt hittem, nem is jön, de a többiek tudták, hogy itt lesz, csak nekem nem árulták el. Megöleljük egymást és attól a perctôl kezdve az egész társaság megszűnik számunkra. Megpróbálom elôvenni híres tudományomat az idô elnyújtásáról, de most nem működik. Lehet, hogy egy órát sem töltünk együtt, mégis máris mindent tudunk, mindent érzünk egymásról. Mennem kell, ô kikísér, majd megcsókol. Úgy tapad hozzám, hogy egész testét érzékelem, mintha nem is lenne rajta semmi ruha, átáramlik belém csodálatos ôrülete. Tudjuk, most kell elszakadni egymástól, mert tíz perc múlva már lehetetlen lesz. Az utcán végigtámolyog egy részeg, nekemesik, én pedig ismét az Ô karjaiba esem. “Látod, hozzám tartozol" - mondja.

Mégis eljön a búcsú perce. Visszafordulni sem merünk.

A pici, törékeny, de csodaszép hangú színésznôvel álmodom, akinek éneke több mint húsz éve elbűvöl. Partnernak hív színházába, nekem is énekelnem kell, ettôl megrettenek, de ô a maga szelíd határozottságával mindenben segít. Persze, egymásba szeretünk, az elôadás után együtt fürdünk, közös gyermekrôl álmodunk. Boldogságunkat azonban egy kotnyeles riporternô elrontja, mivel mindkettônkbe szerelmes egyszerre.

A hegyoldal egyik lefelé vezetô utcájában egy fiú és egy lány minden napszakban felbukkannak. A fiú minden esetben egy biciklin ül, a lány elôtte áll, felnézve rá. Beszélgetnek, nevetgélnek, csókolóznak. A lány napról napra boldogabbnak látszik.

Egy világító szemű, lánynak látszó, de fiús alkatú nô a posta elé kötötte ki zsemleszínű pitbullját. Amikor kijön, hosszan pofán csókolja a rettegett fenevadat, majd futóversenyt rendeznek. A kutyán se póráz, se szájkosár. A lány még le is pofozza, amikor úgy érzi: az eb túlságosan is fékezi magát.

Egyre több a tetovált nô. Van, aki a hasát villogtatja, mintha Cocteau tátongó tenyere lenne, van, aki a mellén szaggatja szét a blúzt, hogy mindenki láthassa, hogy hegyek között, völgyek között zakatol egy rárószárnyú táltos. Láttam egy barna nô derekán egy kígyót, amely láthatatlan kúszott lefelé sűrűn gömbölyű dombok közé. A legédesebb mégis annak az úton lévô lánynak a lábfején nyújtózkodó mélyzöld gyíkja, aki puha lépteivel oson az indiánok titkos ösvényein.

Két nô között ôrlôdöm. Mindkettô imád , de az igazi szexuális élményem egyikkel sincsen. Eljön azonban az igazság pillanata: mindkettô magának követel, és ki nem teljesedett vágyaikat kérik számon rajtam. Elôbb szívrohammal, majd sírógörccsel védekezem ellenük. Majd miután rájövök, hogy csak álmodom az egészet, felébredek, mint minden menthetetlenül gyáva.

Vajon elég-e egy szexuáisan frusztrált férfinak, akinek a legtöbb baját nôk okozták, ha néhány idétlen kamaszlány kineveti, mert a felfelé jövô mozgólépcsô visszadobja? Vajon elég-e, hogy 20 éves liba olyan szerepjátékra hírdesse magát, hogy ô a kémnô, akit elfognak és kivallatnak a titkos iratokról, majd az elsô ütésre kiderül, hogy csak a szája volt nagy?

Elég-e arra, hogy kéjgyilkosság, vagy más, lelki szemei elôtt lejátszódó jelenet, amelyben nôket kínoznak és ölnek, befészkelje magát az agyába, és nekivágjon a megvalósításnak?

(2000 - 2001)