1945-ben George Stevens, olyan filmek rendezője, mint a Hely a napon, vagy az Óriás, Európában dokumentálta a szövetségesek harcát a nácizmus ellen. Annak a távoli évnek áprilisában azokkal a katonákkal volt, akik felszabadították a dachaui koncentrációs tábor foglyait. Stevens akkor még nem tudta hogy ez a nap gyökeresen megváltoztatja az életét- írja az El Pais.
Ha az ember a washingtoni Nemzeti Archívumban megnézi a filmjét a holttestekkel, a csontig lesoványodott emberekkel, a földből áradó füsttel, megérti. Stevens stábjának minden kamerája abbahagyta a filmezést, de ő folytatta, amíg meg tudott állni a lábán - mondta Mark Harris amerikai veterán újságíró, aki most publikálta Öten visszatértek (Five came back) című könyvét, amelyben öt legendás rendező történetén keresztül elmeséli, milyen hatással volt a második világháború Hollywoodra.
“John Ford, Frank Capra, John Huston, William Wyler és Stevens filmjei alapvetőek annak megértésében, hogy miként változott Hollywood magatartása a háború kérdésében a semlegességtől a teljes elkötelezettségig” – mondja Harris.
A legaktívabb közülük Ford volt. A Hatosfogat, az Érik a gyümölcs rendezője elsőként követelte, hogy Hollywood támogassa a spanyol köztársaságiakat, akkor, amikor a nagy stúdiók még kitartottak amellett, hogy a második világháború Európa belső konfliktusa.
“Ford elkötelezett volt és mindent otthagyott, hogy elszegődjön a haditengerészethez és segíteni tudjon a maga módján, az események dokumentálásával. Ő volt az első, aki élőben vett fel harcot / A Midway-i csata, 1942 / és ő értette meg a legjobban, hogy milyen nagy szerepe lehet a filmnek az amerikai közönség felrázásában” - fo1ytatta Harris, akinek munkájáról elismeréssel szólt az angolszász kritika.
A legérdekesebb eset viszont Frank Capra volt, aki az ideológiai állhatatlanságáról volt ismert. Elismeréssel beszélt Mussoliniról, akinek fényképét állítólag,az éjjeli szekrényén tartotta. És ismert volt a szakszervezetek és minden baloldali iránti ellenszenve. Ez már csak azért is különös, mert több filmjében igencsak erős kritikát fogalmazott meg a konzervatív Amerikával vagy a hatalom manipulációival szemben, A becsületből elégtelen (1939), vagy Az utca embere (1941) ma is időtálló. Mussolini, aki a rendező nagy csodálója volt, egy millió dollárt ajánlott neki, ha filmet készít az életéről. Harry Cohn, a Columbia elnöke azonban ezt kiverte Capra fejéből. “ Én zsidó vagyok, ez az alak pedig Hitler szövetségese!’- zanzásította a megbízást illető álláspontját. Capra akkor változott meg, amikor megismerte Franklin D. Rooseveltet, akit korábban utált. Az elnök világos gondolatai, továbbá az a tény, hogy a németek túlkapásai kezdtek aggasztókká válni, meggyőzték arról,hogy cselekedni kell, még pedig gyorsan. „Nem volt a mozi történetében zavarosabb dolog, mint Frank ideológiája. Anarchista volt? Lehet, de én azt gondolom, hogy inkább az impulzusai irányították. Az azonban bizonyos, hogy a Miért harcolunk? című propaganda dokumentum-filmsorozat sokat tett azért,hogy megtörje azt az ellenállást, amelyet a társadalom tanúsított az USA-nak a háborúba való belépését illetően.” - fogalmazott Harris, akinek munkájáról elismeréssel szólt az angolszász kritika.
William Wyler, olyan későbbi klasszikusok rendezője, mint a Ben-Hur, vagy A zene hangjai, valószínűleg azért is, mert sok barátja volt Angliában és Németországban, kezdettől fogva segítette a szövetségeseket. A Memphis Belle harci repülőgép legénységéről és Olaszország inváziójáról szóló művei a háborús műfaj legismertebb filmjei közé tartoznak. A háború hatását a legjobban az Életünk legszebb éveiben tudta érzékeltetni. A film a háborúból visszatért katonákról szól és saját emlékeit dolgozta fel benne. Ennek az 1946-ban filmnek hadirokkant szereplőjét Harold Russell személyében olyan katona játszotta, aki kiképzés közben vesztette el mindkét kezét.
Harris szerint John Huston volt a legelkötelezettebb, számára a kamera olyan volt mint egy pajzs, azt hitte, valamilyen módon megvédi. A legjelentősebbnek azonban Stevens-t tartja: „Hazajött, aztán a kész filmet,amelyet Dachauban forgatott, elküldte Nürnbergbe az ügyészeknek. A filmnek döntő szerepe volt abban, hogy a bűnösöket elítélték és a vetítés egyike volt a ritka alkalmaknak, amikor a nácik elfordították a tekintetüket a vászontól. Azt hiszem, ezt mindent elmond.”
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
