GNL911

Ők játszották azt a bizonytalan eredetű, ám annál elterjedtebb „bordélydalt”, amelynek a-moll akkordbontásai törzsanyagnak tekinthetők minden gitáros számára. Övék az a dal is, amely több mint negyven éve a himnusza minden háborúba vezényelt katonának Vietnamtól Afganisztánig. Övék az az aprótermetű (maximum 160 cm) énekes, akinek hangja fordítottan arányos méretével. Övék az a nagydarab, pufókarcú basszusgitáros is, akinek Jimi Hendrixet köszönheti a világ.

Nem nehéz kitalálni: a House of The Rising Sunról, vagyis a Felkelő nap házáról, a We’ve Gotta Get Out of This Place-ről, Eric Burdonről, Chas Chandlerről és természetesen a The Animals-ről van szó.

Az „állatságot” éppen Burdon belépésétől, 1962-től számítják, előzőleg Alan Price Combónak hívták a newcastle-i rhythm-and-blues csapatot, amelyet az orgonista Price mellett a gitáros Hilton Valentine és John Steel dobos alkotott.  Nyilván a bányászváros szelleme is  adta az erőt, kemény munkásemberek között nem megy a nyálas maszatolás. Nevüket a közönség adta vad színpadi jelenlétük miatt, és ők nem tiltakoztak ellene. Ennek ellenére nem sokáig maradtak szűkebb hazájukban, mert megismerkedtek Giorgio Gomelsky-vel, aki Londonba hívta őket. Ők is részesültek a II. Sonny Boy Williamsonnal való közös fellépések örömében (erről is maradtak felvételek), de az igazi áttörést 1964 nyara hozta meg, amikor lemezre vették a már említett gyönyörű gitár-akkordra és Price erőteljes Vox orgonaszólójára épülő House of  The Rising Sunt.

https://www.youtube.com/watch?v=mmdPQp6Jcdk

Ez az amerikai népdal, amely szerepelt már Alan Lomax híres blues-gyűjteményében is,  számtalan feldolgozást megért, csak az Animals fellépését megelőző években jelentette meg Nina Simone, Bob Dylan és Joan Baez a maga verzióját és mégis egy angol banda érte el vele a legnagyobb sikert és tette védjegyévé – Amerikában is! Olyannyira az óceánon túl is number one lett. Ez már a második kislemeze volt a zenekarnak, a Baby Let Me Take You Down után, mindkettőnek Mickie Most volt a producere – a korai Animals-hangzás rögzítése két éven át az ő nevéhez fűződött. Még ugyanebben az évben jött egy újabb klasszikus, az I’m Crying, amely, szemben az első kettővel már saját szerzemény volt.

A 45 fordulatszámos sikerekkel felvértezve csatlakoztak a „brit inváziós egységekhez” 1964 novemberében és léptek fel az Ed Sullivan Showban a House of The Rising Sunnal és az I’m Crying-gal. Addigra az amerikai rajongók már a kezükbe vehették első albumukat is, amely szeptemberben, egy hónappal az angliai kiadás előtt jelent meg az Államokban. Igazából nem lehet ugyanarról a lemezről beszélni,  mert a 12 dalból mindössze 5, a két Fats Domino-dal, a The Girl Can’t Help It, Chuck Berry Around and Around-ja (amit ugyanebben az időben a Rolling Stones is feldolgozott), valamint a The Night Time Is The Right Time egyezett. Ez utóbbit Ray Charles-tól vették át, de nagy sikere volt később James Brown-nak, Carla és Rufus Thomasnak, sőt, a Creedence Clearwater Revivalnak is.  Az amerikai verzión ott volt a Rising Sun (az eredetihez képest kissé rövidített változatban), és a Baby Let Me Take You Home is, ezek az angolon nem szerepeltek. Ne feledjük el, hogy azért még „SP-korszakban” vagyunk, és a tengerentúlon könnyebben el lehetett adni egy albumot is már futó slágerekkel. Amúgy ez az eljárás az eltérő tartalmú angol és amerikai kiadással szinte mindenkire érvényes volt a Beatles-ig bezárólag. (Ez úton hívjuk fel olvasóink figyelmét, hogy sorozatunkban mindig az előadók hazájában megjelent kiadások szerepelnek).

Azért a szigetországi első Animals LP is kínál örökbecsűeket, például mindjárt a nyitó darab, a Story of Bo Diddley, vagy John Lee Hooker két száma, a Dimples és főleg a Boom Boom, ez a macsósan erotikus blues, amelynek előadásáért a szerzőnek sem kellett szégyenkeznie.

https://www.youtube.com/watch?v=1_RUY657KYQ

És említsük meg a lemezről Larry Williams She Said Yeah című dalát, amellyel szintén megpróbálkozott a Stones is. Az amerikai fekete zongorista-zeneszerző nagy kedvenc volt a szigetországban, ha tudjuk, hogy ő írta a Beatles által is feldolgozott Bad Boyt, a Dizzy Miss Lizzy-t és a Slowdown-t is, megértjük, miért…

Sajnos ez az Animals-formáció nem volt hosszú életű: Alan Price már 1965 májusában távozott – állítólag félt a repüléstől, de zenei nézeteltérései is voltak a többiekkel – aztán Steel lépett ki, végül 1966 szeptemberében az együttes megszűnt. Burdon azonban hamarosan megalakította a New Animalst, amelynek ugyancsak rövid, de annál fényesebb pályafutás jutott osztályrészül: két év alatt 4 albumot adtak ki, köztük a dupla Love Ist, Burdon karrierjének egyik csúcsát.

Az eredeti ötös 1977-ben talált vissza egymáshoz, Before We Were So Rudely Interrupted címel adtak ki egy reunion-albumot, aztán mindenki ment újra, amerre látott. 1983-ban újra megpróbálkoztak, újra született egy album, az Ark, de folytatása ennek sem lett. Igazából egyik sem tett hozzá az Animals-legendához.

„Ez a tökalsó mind ő?” – kérdezte meg tőlem valaki 1983 őszén a Budapest Sportcsarnokban, amikor Burdon bejött a színpadra első magyarországi fellépésén. Stílszerűbb lett volna a „tök állat”, pedig akkoriban a „Bourbon” nem is volt csúcsformában. Nem úgy, mint 10 évvel később, amikor a Pecsa szabadtérén adott óriási bulit, az orgonánál nem kisebb nagyágyúval, mint Brian Auger. Aki nem volt ott azon a koncerten, az is alkothat némi fogalmat róla az Access All Areas című dupla koncert CD-ről, amelyet 9 nappal később egy kaliforniai pub-ban vettek fel. Azóta többször is járt nálunk, állítólag van egy magyar keresztfia is…Chas Chandler sajnos 1996-ban meghalt, Alan Price több sikeres filmzenét írt (Lindsay Anderson Szerencsefia – O Lucky Man! – című filmjében egyfajta zenés narrátor szerepet is játszik), Hilton Valentine néha-néha még összejön Burdonnel, máskor pedig John Steel bandájával turnézik Animals néven. Jogilag ugyanis – ki gondolná – a dobos birtokolja a The Animals márkanevet, miután annak idején ő regisztráltatta…

Track List:

Story of Bo Diddley (Eric Burdon, Ellas McDaniel)

Bury My Body (Al Kooper, Alan Price)

Dimples (John Lee Hooker)

I've Been Around" (Fats Domino)

I'm In Love Again (Fats Domino, Dave Bartholomew)

The Girl Can't Help It (Bobby Troup)

I'm Mad Again (John Lee Hooker)

She Said Yeah (Larry Williams)

Night Time is the Right Time (Lew Herman)

Memphis Tennessee (Chuck Berry)

Boom Boom (John Lee Hooker)

Around and Around (Chuck Berry)

)