Amélie-nek látszó lány fehér borítékot szorongatva kapaszkodik a buszon. Ugyanaz a sötét szem, ugyanolyan vonalú száj, ugyanaz az orr. Csak a szép komoly mosoly és a ragyogás hiányzik.
Szerelmes lány meglátja szerelmes fiút az út másik oldalán. Átfut az úttesten, odaér hozzá, de mielőtt megcsókolná, előbb hosszasan kikapcsolja a telefonját.
Segítsenek, segítsenek – motyogja egy nő, amint végigvonszolja magát az egykocsissá vált hosszú metrón. Maga sem hiszi, hogy bárki is megállítja.
Válságjel, hogy egy régóta működő könyvesbolt bezár. Az viszont már az egyetemes katasztrófa előszele, ha egyetlen aluljáróban négy kocsmából kettő húzza le gyors egymásutánban a rolót. Közben egy hamarosan megnyíló új pláza előtt fagyott mosolyú hostessek osztogatják a kuponokat az egymást taposóknak.
Amióta megkaptuk az első rezsicsökkentett számlát, már kétszer zárták el házunkban a meleg vizet minden előzetes értesítés nélkül. Aztán ugyancsak váratlanul megnyitották, éppen távollétünkben. Úgy kell nekünk, miért nem jegyezzük meg, hogy merre van nyitva és merre csukva. Lehet, hogy két és fél órán keresztül zubogott a forró víz. Így aztán biztosan nőtt a rezsink.
Kalapos öregember egy nagy földalatti elágazásban a Hava Nagilát hegedüli. A fal mellé húzódik, ahol egy azonosítatlan anyagú, egyik végén kis tócsában végződő, vékony, kanyargós vörös csík keríti be. Vajon kinek a vérével rajzolták meg életének határait?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
