A Nő idegei a szétroppanás szélén álltak. Pedig még csak a kérdések felénél, a tízediknél jártak. Addig ment minden flottul, vagy ha mégsem, akkor némi gondolkodás után elő tudta bányászni agyából a választ. A Férfi közben egyetlen pillanatra sem engedett szemkontaktusából, nem is zavarta őt, sőt, élvezte, hogy állja a tekintetét. A tízedik kérdésnél azonban úgy érezte, vége, képtelen tovább gondolkodni. Holott biztos volt benne, hogy tudja a választ, de ha az élete múlt volna rajta, és bizonyos értelemben ezen múlt, akkor sem jutott volna eszébe.
Fojtogatni kezdte valami. Mintha egy szűk cellában lennének ketten, pedig egy ötven férőhelyes, világos terem volt. A Férfiből először jött ki valami emberi hang, javasolta neki, hogy igyon egy kortyot. A Nő azonban még egy palack vizet sem hozott magával, arról pedig szó sem lehetett, hogy elhagyja a termet. Verítékezni kezdett, e sós cseppek hamarosan könnyei sójával keveredtek. Mindig gyűlölte magát, ha a sírásba menekül, de abban a pillanatban nem látott más kiutat.
Próbálta a Férfi tekintetéből kiolvasni a választ, de ez sem segített. Ahogyan a Férfit nézte, szeme annak asztalára tévedt és az előtte heverő kulcscsomóra.
Maga sem tudta, hogy honnan vette az erőt és a bátorságot. Az asztalhoz támolygott, felkapta a kulcsot, az ajtóhoz szaladt és bezárta belülről a termet, majd a kulcsot visszadobta a Férfi elé.
Ekkor a Férfi újra feltette a tízedik kérdést. És szeme újra ugyanolyan könyörtelenül fénylett, mint eddig.
A Nőnek azonban ekkor olyan érzése támadt, mintha a Férfi már nem a szemét keresné. Égést érzett ajkain, a torkán, majd a forróság kezdett egyre lejjebb csúszni. Blúzához akart kapni, hogy gombjait ellenőrizze, de tudta, hogy akkor végleg elárulja magát. A forróság pedig csúszott egyre lejjebb, már a hasánál tartott, és a Nő észre sem vette, hogy önkéntelenül szétcsúsznak a combjai. Mindig ízében remegett, és egy pillanatra lehunyta a szemét.
A forróság még égette néhány végtelen másodpercig, aztán abbamaradt.
A Nő felnézett.
A Férfi ugyanolyan rezzenéstelenül ült az asztal mögött, előtte a kulcscsomó.
„Hagyjuk akkor ezt a kérdést, majd később visszatérünk rá” – mondta a Férfi csendesen, ránézett az ajtóra, majd feltette a tizenegyediket.
A Nő gépies mozdulattal oldotta ki blúza legfelsőbb gombját. És hibátlanul tudta a választ.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
