GNL911

Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

Jacques Prévert: Rózsa  (Une rose)
Jacques Prévert: Rózsa (Une rose)

egy rózsa sírt az olajfák kertjében

Jézus Krisztus kitépte tüskéimet

hogy babérkoszorúját ékesítse

most pedig engem szakítanak ki a földből

(1946)

DühöngŐK Glóriája – Them: Angry Young Them (1965)
DühöngŐK Glóriája – Them: Angry Young Them (1965)

angry young them 

A két Morrison nekem egy kicsit olyan, mint „a két Santos”. A brazil futball két nagyszerű szélsőhátvédjét, a kétszeres világbajnokokat és sűrűn emlegették együtt, bár semmilyen rokoni kapcsolat nem volt közöttük, lévén Djalma fekete, Nilton pedig fehér. A Morrisonoknál ez utóbbi már nem lett volna akadály, sőt, ha jól megnézzük a két fiút, még hasonlítottak is egymásra ifjú korukban szelíd, kerek arcukkal. (Persze, a közös ír gének). A rock ...

Isten csak egy kérdés
Isten csak egy kérdés

„Isten azt az ajándékot adta a zsidóknak, hogy olyan kérdéseket tudjanak feltenni, amelyekre nincs válasz. És a zsidók találták ki azt a mondatot, hogy „másrészt viszont” – hangzik el Martin Sherman Rose című monodrámájában, néhány perccel a kezdés után.

Ez a kulcs.

Aki ezt nem érti, vagy akinek ez a két gondolat elsikkad, az nem érti meg a darabot.

És azt sem, hogy mit jelent zsidónak lenni a 20. század első felétől napjainkig. Úgy általában.
...

Jim Morrison: Az álom rejtelme  (Mystery of a Dream)
Jim Morrison: Az álom rejtelme (Mystery of a Dream)

az álom rejtelme

egy nő vagy egy lány megpróbál

megjelenni

 

gyilkos mexikói

meztelenül cipőben

 

emberek rokontalan család

hipnotikus keresztvonalakon haladnak

szilárd kereten kívül

 

két férfi detektívek követnek

keresnek lopóznak

ellenfényes szobákban

ahol néma bölcsesség lapul

kalapok ruhák

fivérek

 

emberek erdőben parkban

a gyilkos saját világából les

 

gyermek- és családi álmok

...

Katalóniai kóstoló
Katalóniai kóstoló

Már a levegőnek, fôleg a tengerparton, ezerféle íze van a Costa Braván. Csodálatos illatok között válogathatunk a katalán sziklák tövében már ebéd elôtt is. A színek kavalkádjából kialakuló ízorgia pedig felejthetetlen.

Ha meleg van, ne hagyjuk ki a gazpachót, amelynek alapja uborka, fokhagyma, paradicsom és zöldpaprika. No meg a tejszín és a fûszerek. Ez utóbbiakat amúgy is nagy becsben tartják ezen a tájon, különösen a sáfrányt, amelynek ára a ...

Kóbor lovak madárháton 2.
Kóbor lovak madárháton 2.

Hideg pirítós, felbontatlan sürgős küldemény. Kiszáradt teáskanna. Szétszórt jegyzetek, félbemaradt kazettákról. Összehajtogatott ruhák. Egy elmosatlan kés, teli szemetesvödör. Különélés.

A kockázók foszforeszkáló kockával kezdték a játékot. Egyikük túlságosan magasat dobott és a test elkezdett pörögni-forogni az égben, bevilágította árnyékos oldalainkat, majd kibontotta ejtőernyőjét és fából faragott utasával szép lassan leereszkedett egy ...

Fekete For(r)est
Fekete For(r)est

Egy déli gyapotszedő fia, akinek szeme előtt ölik meg az apját, megerőszakolják anyját, aki a kettős traumába beleőrül, északra szökik, hogy megszabaduljon sorsától. Kitanulja a felszolgálást és szerencséje van, mert előkelő fehér úriember felfigyel rá, és bekerül a Fehér Ház inasai közé. Olyannyira beválik, hogy több mint 30 évig ott szolgál, összesen nyolc elnök mellett. Igaz történeten alapul Lee Daniels A komornyik (The Butler) című filmje, ami ...

Jacques Prévert:  Mint a virradat  (Simple comme bonjour)
Jacques Prévert: Mint a virradat (Simple comme bonjour)

a szerelem tiszta mint a nap

egyszerű mint a virradat

a szerelem mint kéz meztelen

a Te szerelmed s az enyém ilyen

miért szólunk nagy szerelemről

miért szól dal a nagy életről még?

szerelmünk örül az életnek

s ez neki elég

 

igen boldog e szerelem

túlontúl is talán

mikor az ajtót bezárjuk

álmában kiszökik az ablakon át

 

ha szerelmünk menni kívánna

minden erőnkkel visszatartjuk őt

mi lenne életünk nélküle

...

A bányától az egekig érő hang – Tom Jones: Along Comes Jones (1965)
A bányától az egekig érő hang – Tom Jones: Along Comes Jones (1965)

Ő volt a hiányzó láncszem. 1965-ben a női rajongók két „véglet” között választhattak: voltak a tinédzsereket őrjítő „kisfiúk”, a Beatles, a szintén „aranyos” Cliff Richard, vagy a „vadabb vágyakat” táplálóknak a Rolling Stones, és voltak a nagy „öregek”, akikért már konszolidált, ám romantikára vágyó asszonyok epekedtek: Frank Sinatra, Dean Martin, Andy Williams és – fájdalom – Elvis is kezdett közéjük tartozni. Éppen egy már ...

GNL911

Irodalmi, műfordítói, publicisztikai írások, esszék, filmes próbálkozások, bölcsességek és eszmefuttatások.

Friss topikok

Címkék

18+ (39) 1945 (1) 1968 (1) 1969 (1) 1970 (1) 1989 (2) 1991 (1) 1992 (1) 1995 (1) 1996 (1) 1997 (1) 1998 (2) 20.század (4) 20. század (2) 2000 (1) 2018 (1) 21.század (1) 70-es évek (1) 80-as évek (1) 9/11 (1) 90-es évek (1) A.A.Milne (1) abszurd (1) abszurd-szocio (1) afro-amerikai nők (1) Agatha Christie (1) Agrippina (1) agy (1) Alanis Morrisette (1) Alberto Sordi (1) Albert Einstein (2) Alfred Hitchcock (1) Algéria (1) Allen Ginsberg (7) Álmok (3) álmok (6) Álom (1) álom (128) Amedeo Modligliani (1) Amerika (2) amerikai feketék (1) Amosz Oz (1) André Malraux (1) Angelo Roncalli (1) Anglia (13) animáció (1) Anne Frank (1) antiszemitizmus (5) Antoine de Saint-Exupéry (1) Antonio Porta (1) Apocalyptica (1) Arisztotelész (1) arte (1) Art Garfunkel (1) atombomba (2) Auschwitz (5) Ausztrália (4) Ausztria (4) aztékok (1) Balaton (2) ballada (1) Barta Dóra (1) Bartók Béla (1) beat (2) beat-nemzedék (2) Beatles (1) Bécs (1) béke (1) Belgium (1) Belvárosi Színház (1) Berlin (1) Bernáth Zsolt (1) Bessie Smith (1) betegség (1) Billie Holiday (1) Billy Wilder (1) biológia (1) bíró (1) blogregény (1) blues (3) Bob Dylan (11) bölcsesség (1) Bölcsességek (5) Bolero (1) Bonaparte Napóleon (1) bordélyház (1) Boris Vian (3) börleszk (1) Brazília (2) Bródy János (1) Budapest (10) bűntény (1) bűnügy (12) Buster Keaton (1) Carhartt (1) cenzúra (1) Chaplin (1) Charles Baudelaire (1) Charles De Gaulle (1) Charlie Chaplin (1) Christies (1) Cikkek a nagyvilágból (4) cirkusz (1) Clara Royer (1) Cranberries (1) Creed (1) Csehszlovákia (2) Cseh Tamás (1) csendélet (1) csillagászat (1) Damanhur (1) Def Leppard (1) Dél-Amerika (1) diktatúra (1) Dinnyés József (1) divat (2) Djabe (8) Donovan (1) Dream Theater (2) drog (2) Duna (1) e.e.cummings (2) ég (1) Egészség (1) Egon Schiele (1) egyenjogúság (1) élet (2) Élet (2) életkép (1) életmód (1) életrajz (1) Elmeél (10) élmény (8) Élmény (7) élmények (2) élő (1) első világháború (1) El Chapo (1) El Cid (1) emberiség temploma (1) emberi intelligencia (1) emberi kapcsolatok (1) embermentés (3) emlékek (22) Emlékek (1) emlékezés (1) emlékezet (1) én (2) Enya (1) Eric Clapton (1) erkölcs (1) Ernest Hemingway (1) erőszak (1) erotika (6) esszé (17) esszék (8) Észak-Írország (3) Észtország (1) etno-jazz (1) Európa (1) évforduló (16) fák (1) fantázia (4) farkas (1) Federico Fellini (1) fegyverszünet (1) félelem (4) félelmek (2) felfedezések (2) feltalálók (1) féltékenység (1) Ferrari Violetta (1) festészet (3) Fesztbaum Béla (1) film (11) filmzene (1) film noir (1) filoszemitizmus (4) filozófia (5) Finnország (1) fizika (1) földrajz (1) földrengés (1) fotó (12) Fotó (11) Fotók (1) fotóművészet (1) Franciaország (44) Francisco Franco (1) Frankenstein (1) Franz Renggli (1) Frida Kahlo (1) futball (1) Gala (1) Garri Kaszparov (1) gasztró (4) Gasztronómia (1) gasztronómia (1) gazdaság (2) Georges Méliés (1) GGöbölyös N. László (1) Gianluigi Buffon (1) Gideon Greif (1) Göbölyös N. László (336) Godot (1) gondkolkodom (4) gondolatok (3) gondolkodom (42) Gondolkodom (17) Görögország (2) Grateful Dead (1) Greg Lake (1) Grönland (1) Groucho Marx (1) Guillaume Apollinaire (1) Gulli Briem (1) Gustav Klimt (1) gyász (1) gyermek (1) gyilkosok (1) gyilkosság (3) gyógyítás (2) gyógyszer (1) Győr (1) Győri Balett (1) háború (3) Habsburg-birodalom (1) haiku (5) haiku-fűzér (12) haikuk (1) Hair (1) hajléktalanok (2) halak (1) halál (7) Halper László (1) hangosfilm (1) Hanuka (1) harcore punk (1) Hasfelmetsző Jack (1) használati eszközök (1) Hedy Lamarr (1) Henry Rollins (1) híresség (2) Híresség (1) hírességek (4) hírszerzés (1) hírügynökség (1) hit (2) Hitler (3) (1) Hobo (1) Hódmezővásárhely (3) Hofi Géza (1) holokauszt (12) Holokauszt (6) Horn-fok (1) horror (5) Horvátország (1) hősök (1) humor (2) Humphrey Bogart (1) Ian Anderson (1) Ian Curtis (5) II.világháború (9) Illés (1) indián (1) indiánok (2) információ (1) Ingmar Bergman (1) internet. (1) ipar (2) Irak (1) írás (2) Irena Sendler (1) irodalom (259) Írország (4) iskola (1) iszlám (1) Izrael (2) jack bruce (1) Jack Bruce (1) Jack Kerouac (1) Jacques Prévert (1) Jancsó Miklós (1) Jane Austen (1) Janis Joplin (1) Japán (2) járvány (1) jazz (4) Jean Cocteau (1) Jeff Baron (1) Jeruzsálem (1) jezsuiták (1) Jézus Krisztus (1) Jimi Hendrix (5) Jim Morrison (7) Joan Fontaine (1) Joe Cocker (1) jóga (1) Johannes Kepler (1) Johnny Winter (1) John Lennon (5) joint (1) Jom Kipúr (1) Joni Mitchell (1) Joseph Stiglitz (1) jövő (1) Joy Division (1) juke-box (1) Jules Isaac (1) Kanada (52) káosz (1) Karácsony (3) Karthagó (1) kémkedés (1) Kennedy-család (1) Kennedy-gyilkosság (1) Képzelt Riport... (1) képzőművészet (7) kereszténység (4) Kern András (1) kiállítás (3) Kína (4) kincs (1) King Crimson (2) kísértések (1) kocsma (1) kollaboráció (1) kollázs (13) Kollázs (6) kollázsregény (5) kollégium (1) költészet (16) Kolumbia (2) Kolumbusz (1) koncert (3) Kondor Béla (1) Konrád György (4) könyv (12) könyvkiadás (1) Korábbi verseim (9) környezetvédelem (2) koronavirus (1) Koyaanisqatsi (1) közélet (5) középkor (1) közérzet (1) közgazdaságtan (1) közlekedés (1) Közvéleményem (10) krimi (15) kritika (3) kultúra (2) kultúrtörténet (48) Kultúrtörténet (1) Kurír (5) Kurt Gödel (1) kutlúrtörténet (3) kutya (1) Laura Nyro (1) Lawrence Ferlighnetti (2) Lawrence Ferlinghetti (3) lázadás (1) lelkiismeret (1) lemez (6) Lengyelország (3) leonard Cohen (2) Leonard Cohen (34) Leonard Cohen versei és dalai (28) levelek (1) Lev Trockij (1) Litvánia (1) London (2) Loreena McKennit (1) Lou Reed (2) LP (2) Lumiére-fivérek (1) Madách Színház (1) maffia (2) Magellán (2) Magyarorszag (2) Magyarország (96) Magyar Nemzeti Galéria (1) Majnik László (1) Mama képei (21) Mao Ce-tung (1) Marc Chagall (1) Margitsziget (2) Margitsziget. (1) Maria Casarés (1) Mark Sandman (1) Martin Luther King (1) Mary Shelley (1) Másutt (1) matematika (1) Mattei-ügy (1) Matuscsák Tamás (1) Maurice Ravel (1) Mauthausen (1) Max Linder (1) média (20) meditáció (1) Meditációk (1) medve (1) memoár (1) merénylet (2) mese (1) mesterséges intelligencia (1) Metallica (1) Mexikó (1) Michael Caine (1) Michelangelo Antonioni (1) Micimackó (1) mítosz (1) Moby Dick (1) Morphine (1) morpho (1) mozi (52) MTI (3) Müller Péter (1) múlt (2) munkaruha (1) Mussolini (1) Művészet (1) művészet (3) nácizmus (14) nácizmus holokauszt (1) Nagy-Britannia (17) nagy proletár kulturális forradalom (1) napló (4) némafilm (4) Németország (7) New Age (1) New ÍYork (1) New Model Army (1) Nick Cave (5) Nick Drake (1) Nico (1) Nikola Tesla (1) Nirvana (1) nők (2) Normandiai partraszállás (1) Nostradamus (1) novella (2) novellafüzér (3) NSZK (1) nukleáris konfliktus (1) Óbuda (6) Óbudai Társaskör (2) ókor (6) olaj (1) Olaszország (16) olasz konyha (1) olasz western (2) Olivia de Havilland (1) Olof Palme (1) önéletrajz (1) Orbán Viktor (1) ördög (1) Oroszország (3) őrület (1) Oscar Wilde (1) összeesküvés-elmélet (1) Osztrák-Magyar Monarchia (1) P.J.Harvey (1) Palme-gyilkosság (1) pápaság (1) Parma (1) Pasolini (1) Patti Smith (7) Paul Éluard (1) Pészach (1) pete brown (1) Pete Sinfield (1) Philip Glass (2) Pierre Reverdy (3) Pier Paolo Pasolini (1) Pillanatok (5) pillanatok (15) Pink Floyd (1) platánok (1) polgárháború (1) polgárjogi mozgalom (1) politika (6) Portugália (1) Primo Levi (2) Prince (1) próféciák (1) progresszív (1) protest (1) próza (3) pszicho (1) pszichológia (6) Pulp (1) punk (3) Purim (1) purim (1) Putyin (1) R.E.M. (1) Radiohead (1) Ragályi Elemér (1) Ramon Mercader (1) rasszizmus (3) reconquista (1) regény (3) régészet (2) Rejtő Jenő (1) remake (1) rémek (1) rémképek (1) Rettegett Iván (1) Richard Palmer-James (1) Rita-nap (1) Roberto Saviano (2) Robert Desnos (1) Robert Fripp (1) Robert Hunter (1) rock (55) Rock (18) rock-történet (4) rock and roll (1) Rolling Stones (1) Római birodalom (1) Római Birodalom (3) rombolás (1) Roy Harper (3) Rubin Eszter (1) Rudolf Péter (3) Rudolph Valentino (1) sajtó (4) sakk (1) Salinger (1) Salvador Dalí (1) Sándor Pál (1) Saul fia (1) sci-fi (4) Scorpions (1) Seattle (1) Seress Rezső (2) Sergio Leone (2) Séták a sötét oldalon (1) Shakespeare (1) Sidney Lumet (1) Simone Veil (1) Sinéad OConnor (2) sorozatgyilkos (1) Soundgarden (1) Spanyolország (13) spirituálé (1) spirituális (12) sport (4) Sri Lanka (1) Stanley Kubrick (3) Stan és Pan (1) Stefan Zweig (1) Steve Hackett (2) Steve MCurry (1) Stieg Larsson (2) Sting (1) Suzanne Vega (1) Svédország (2) szabadság (2) Szabó Elvira. (1) szado-mazo (3) szakrális zene (1) Szántó T.Gábor (1) szecesszió (1) Székhelyi József (1) szekta (1) Szent Efrém Férfikar (1) szerelem (50) szeretet (1) Szergej Ejzenstejn (1) szeszgyár (1) szex (11) Szicília (1) színek (1) színház (9) Szlovákia (1) szoci (2) szocio (60) szoció (3) szorongás (1) Szovjetunió (4) Sztálin (2) sztárlét (1) sztárvilág (1) Sztehlo Gábor (1) születés (1) születésnap (1) szürreál (2) szürreális (11) szűrreális (1) szürrealizmus (1) szűrtreáll (1) Szűrtreáll (9) SZűrtreáll (2) táj (1) tájkép (10) tánc (3) Táncolnak a kazlak (1) társadalom (15) tea (1) technika (6) tél (1) természet (4) terrorizmus (1) testvérek (1) theme for an imaginary western (1) Therapy? (1) The Cure (1) The Mission (1) Thomas Mann (1) Titanic (1) tojás (1) tömegkultúra (1) Tom Waits (4) Török Ferenc (1) Történelem (5) történelem (72) Tóth Krisztina (1) Totth Benedek (1) Trainspotting (1) tudomány (12) Tudomány (1) túlélő (1) tv (1) Újév (1) újságírás (7) Ulrich Gábor (1) Underground Kiadó (1) ünnep (3) urbanizáció (1) USA (89) utazás (3) üzlet (1) vadászat (1) vallás (7) Van Morrison (1) város (1) Városliget (1) varsói gettó (1) Vas Zoltán (1) Vatikán (2) vers (1) versek (3) Versek 2015 (2) versek 2016 (12) versek 2017 (22) Versek 2018 (12) versek 2019 (8) versek 2020 (10) vészkorszak (1) Victor Hugo (1) vihar (1) vikingek (1) világ (1) világpoénzis (2) Világpoézis (57) világpoézis (73) világzene (2) vilápoézis (1) Vilnius (1) virág (1) vízió (1) world music (3) Yes (1) Zabhegyező (1) zene (7) Zene (68) zsidóság (15) Címkefelhő

https://www.facebook.com/elmehunyor/

süti beállítások módosítása