GNL911

1.

Nagyjából tisztességben megőszült Főhősünk gyanútlanul sétál egy zsúfolt piactéren, amikor egy jelentéktelen külsejű lány szólítja meg. Tele van mindenféle gonosz démonokkal, akik hol benne dolgoznak, hol kívülről veszük körül, és egyre kevésbé tud velük bánni. Azért fordul Főhősünkhöz, mert tudja róla, hogy a legkiválóbb és legmegbízhatóbb ördögűző, aki napjainkban fellelhető. A Férfit fiatal korában valóban megkísértette ilyen tevékenység, de az életének sötét oldala volt, nem tagadja le, de lezárt múltnak tekinti.  Képtelen azonban a lányt lerázni, aki egyre hangosabban követeli, hogy szabadítsa őt meg a gonosztól.

A piac közönsége és az árusok is felfigyelnek a furcsa párosra, és egyre többen biztatják Főhősünket, hogy hajtsa végre az ördögűzést. Az egyik, akinek a legnagyobb a pultja, már ki is találja a módját: fektessék a lányt meztelenül a deszkára, a Férfi pedig egy közeli zsenge fa frissen vágott vesszőjével mérjen rá 66, fokozatosan erősödő ütést, az arcát kivéve egyetlen porcikáját sem kímélve, de azért megkímélje gyönyörű bőrét. Az ötlet annyira tetszik az egybegyűlteknek, hogy további árusok is sietve letakarítják pultjukat és kis híján összeverekszenek, hogy kinél folyjon le a szertartás.

Főhősünk végül enged a „közakaratnak”, a lány boldogan nyúlik el egy pulton, miközben az embergyűrű egészen szorosra zárul körülöttük. Az ütéseket a tömeg halálos csendben figyeli, a lány kezdetben apró nyögései viszont egyre hangosabbak lesznek a csapások erősödésével. Főhősünk csak akkor mer ránézni a lányra, amikor körülötte furcsa moraj hallatszik. Rémülten látja, hogy a lány egyre zsugorodik, mire a 66. ütéshez ér, már csak tenyérnyi és a utolsó csapásra nyomtalanul eltűnik.  

Főhősünk eldobja a vesszőt, szédülten támolyog el a helyszínről, a tömeg némán szétnyílik előtte. Néhányan utána néznek, ahogyan távolodik a piactérről, aztán ő maga is eltűnik. A piacon pedig az élet újraindul, mintha mi sem történt volna.

2.

Év végi buli készül egy házban, már előző nap hatalmas a sürgés-forgás, Főhősünk számára már túlságosan is nagy. Különben is egyre kevésbé szereti a minden évben visszatérő kötelező ünnepeket, de a hagyományokat ő sem akarja megsérteni. Éppen ezért közbülső megoldást választ. Amikor senki sem figyel rá, csendben kisétál a házból, lemegy egy közeli tó csendes csónakkikötőjébe, leül a mólóra  és nézi a vizet. Ez mindig is megnyugtatta őt. Egy-két ember jár csupán arra, de azok sem zavarják,  végül egyedül marad. Hamarosan leszáll az este és ő még mindig nézi a vizet.

Amikor felébred, ott áll mellette egy családtagja, és figyelmezteti, hogy ideje lenne hazajönni. Főhősünk felkel, követi a fiatalembert. Aztán az utcán meglát egy elektronikus reklámot, amely január 6-át mutat. Micsoda előrelátás – gondolja, de a fiatalember felvilágosítja, hogy bizony, már január 6 van, és az egész család kíváncsian várja, milyen elfogadható magyarázatot tud adni erre az egy hét eltűnésre. És Főhősünknek fogalma sincs, hogy mi történt ez idő alatt, de az sem jut eszébe, hogy vajon eddig miért nem hiányzott senkinek.

3.

Főhősünk Párizsnak látszó városba érkezik. Belvárosi szállodai szobájában megcsörren a telefon. Ismerős, mégis idegen női hang a vonal túloldalán. „Tudtam, hogy egyszer utánam jössz. Várlak. Itt lakom tőled három utcára. De közben megvakultam és csak akkor találsz rám, ha Te is megvakulsz” – mondja, és választ sem várja, leteszi. Kopognak a szoba ajtaján. Belép egy magas, szemüveges nő, átad neki egy papírt, amelyen rajta szerepel a nő címe, és alatta egy nyilatkozat, amelyben Főhősünk vállalja, hogy bármi áron, de megvakul érte. Nem hajlandó aláírni, elvégre azt sem tudja, ki ő és mit akar tőle. A szemüveges nő vállat von, némán távozik. Főhősünk egy pillanatra lehunyja a szemét, és amikor kinyitja, csak sötétet lát. Újra megcsörren a telefon, újra az ismerős idegen hang: „Most már elindulhatsz…”