Antoine Lefébvre francia újságíró-történész, a kommunikációs rendszerek szakértője évek óta kutatja, elemzi, hogy a II. világháború alatt hogyan figyelte meg a polgárokat a náci megszállókkal kollaboráló Vichy kormány „technikai ellenőrző szolgálata” (SCT).
Lefébvre kiderítette, hogy ez a szolgálat működött már a III. köztársaság, azaz a megszállás előtti időkben is, ellenőrizte a gyanúsnak tartott polgárok levelezését és telefonjait, de a Vichy rendszer alaposan kiterjesztette tevékenységét. Míg korábban a hadügyminisztériumhoz tartozott, áttették a belügyhöz. 1940-től 1944-ig, amikor a nácik vették át a felügyeletét, több mint 5000 munkatárs végezte honfitársai megfigyelését.
A Vichy rendszer figyelte a németek kommunikációját is, a nácik azonban mindenkit, kezdetben csak a megszállt zónában, majd a bábkormány által ellenőrzött „szabad zóna” megszüntetése után az egész országban. A lakosság tudatában volt mindennek, annál is inkább, mert az is megtörtént, hogy a szolgálat emberei megdézsmálták az ellenőrzött csomagokat. „Az, hogy elolvassák a levelemeit, hagyján, de hogy még a dohányt is elcsaklizzák! Fel vagyok háborodva” – írta egy lyoni lány szüleinek.
A megfigyelésben elsőséget kaptak a déli zónába menekült zsidók. Nevek, foglalkozások, kapcsolatok – megannyi nyom volt az SCT számára. Az azonosított személyeket szorosan követték, leveleiket felbontották, feljegyezték a címzettek nevét, lakímát, ami lehetővé tette azoknak az ellenőrzését is.
Lefébvre, aki kutathatott a 2003-ban deklasszifikált levéltárakban, felhívta a figyelmet a szolgálat vezetőjére, René Bousquet-ra, aki 1942 végén Pierre Laval miniszterelnök mellett a legnagyobb hatalmú embernek számított. Átvette az SCT feletti ellenőrzést és minden erejét ennek a rendőrségi eszköznek a tökéletesítésére fordította.
A szolgálat egy volt tagja így indokolta a SCT létjogosultságát: „Informálni kellett a felső hatóságokat, amelyek súlyos helyzet előtt álnak. Ilyen esetekben az állam arra kényszerült, hogy megszegje a törvényt. Ha egy ország magasabb rendű érdekei, a biztonsága fenyegetett, az államnak minden intézkedést meg kell tennie, hogy ne érje meglepetés. Ez egyszerű, legitim védelem. Ilyen körülmények között senki sem botránkodhat meg, ha látja, hogy az „állam szolgái bepiszkítják a kezüket.”
A felszabadulás után a szervezet tovább élt, folytatta tevékenységét, igaz, korlátozottabb, de ugyanolyan gonddal őrizve a legteljesebb titkot” – emlékeztet Lefébvre.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
