1.
A francia Riviérára utazunk Életemmel, Cannes közelében tesz ki minket az autóbusz. Elindulunk a tengerparton. Sokan jönnek velünk szemben, és mindegyikük a lelkére köti, hogy ne menjünk a Croisette-re, mert tele van sznob, előkelősködő emberekkel, akik úgyis kinéznének bennünket onnan. Mindegyiknek udvariasan megköszönjük a jó tanácsot, és elmondjuk, hogy eszünk ágában sincsen a Croisette-re menni. Inkább a tengert és a part menti fákat csodáljuk, köztük egy ősolajfát, amelynek törzsét ketten sem tudjuk átérni.
2.
Újra kollégista leszek a régi házban, amely azonban nagy átalakuláson ment keresztül, sokkal szélesebbek lettek a szobák. Magam választom ki a helyemet, ahol már pakolgat két tizenéves fiú – arcuk rémlik 40 évvel ezelőttről. Három heverő van a szobában, az egyik az ablakhoz rögzítve, függőágy-szerűen. A fiúk azt kínálják fel nekem, mint legkényelmesebbet. Bár kételkedem, kipróbálom és tényleg nagyon kényelmes. Otthagyom a cuccomat, körül akarok nézni még a házban. Mire visszamegyek, már újabb két heverő van a szobában, valamint egy gyerekágy, és egy asztal is, mellette gyerek-etetővel. Szobatársaim elfelejtették ugyanis megmondani, hogy egy fiatal, kisgyermekes pár is ideköltözik…
3.
Bérelek egy lakást, amelyet kinevezek alkotóháznak. Ide akarok visszavonulni új regényemet megírni. Telefon nincsen benne, a címet sem adom meg senkinek. Nem számolok azonban azokkal a házfoglalókkal, akik magukat modern kori albérlőknek adják ki magukat, akik ráadásul hol az egyik, hol a másik szobát foglalják el, és még veszekszenek is egymás között a helyeikért. A nyugalom, a csend reménye pillanatok alatt szertefoszlik.
4.
Fontosnak ígérkező üzleti tárgyalásra igyekszem. Bár a partnerrel megbeszélt helyszín viszonylag közel van, mégis buszra szállok, mert késésben vagyok. A busz már kiindul a megállóból, amikor látok négy hátizsákos, gitáros fiatalt, három fiút és egy lányt, akik a busz után futnak. Szólok a sofőrnek, aki készségesen kinyitja nekik az ajtót. A négy fiatal boldogan köszöni meg neki, és felém is hálálkodó tekinteteket vetnek. Két megállóval később le is szállok, az üzletközpont előtti téren várom partneremet, aki azonban késik.
Egyszer csak a hátizsákos lányt látom elbűvölő mosollyal közeledni. Amikor hozzáér, ledobja hátáról a holmiját, majd hevesen, lefejthetetlenül szájon csókol. Közben megérkezik üzleti partnerem. Próbálok kibontakozni a lány öleléséből, de ő angolul könnyedén ennyit vet oda neki: „Don’t You see You are disturbing? Come back later…” És újra rám tapad, szólni sincs időm. Szemem sarkából azonban látom, hogy üzleti partnerem legyint egyet és a távolba vész…
(Álmok egy zaklatott nap után, 2017. szeptember 17).
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
