GNL911

A Bounty küldetéséhez fogdosnak össze embereket, hogy aztán teherautókon szállítsák el őket. Nekem sikerül kicsúsznom az erőszakosan toborzó emberek kezéből és meghúznom magam saját otthonomban, amely ezúttal a hírügynökség régi utcájában van. B. kapitány azonban itt is rám talál, és önkényesen rekvirálni kezd nálam egészen addig, amíg Életem meg nem jelenik, és felkínál neki egy állapotfelmérést, sőt, még több tálca pogácsát is süt neki, csak hogy abbahagyja a fosztogatást. A kapitány, aki úgy jelenik meg, mint a neves angol színész Téhovárd, bevallja összes gyengéjét, miként azt is, hogy azért jelölték ki erre a küldetésre, mert elöljárói biztosak benne, hogy belepusztul, így legalább megszabadulnak tőle egy életre. Végül B. kapitány némileg megnyugodva távozik, de a teherautóra rakott szerencsétleneket senki sem menti meg tőle.

Egy sokemeletes házban gyűlnek össze valódi és vélt tehetségek, neves és leendő művészek, köztük egykori iskolatársam, aki színésznek, táncdalénekesnek készült, végül mégsem futotta be a remélt karriert. Most újra próbálkozik, a zsűrielnök I., a csodálatos színésznő, aki úgy dícséri meg őt hallatlan eleganciával, hogy szavaiból pontosan kiderül: a fiú nem erre a pályára való. Önjelölt művészünk persze halálosan megsértődik, és közli, hogy most kilép a házból, egy órán belül elmegy Amerikába és soha többé senki nem hall róla. A színésznő fogadást ajánl neki: egy óra múlva ő még a ház környékét sem fogja elhagyni. Művészünk tartja a fogadást. A színésznő még azt is felajánlja neki, hogy lekíséri a kapuhoz. A fiú ezt örömmel elfogadja, I. még egy búcsúcsókot is ad neki. Csak éppen azt nem  árulja el, hogy a kapu egy kertbe vezet, ahol ugyan vannak utcanevek, csak éppen nincsen belőle kijárat.

Egy több ezres, számomra ismeretlen célú buli egyik szervezője vagyok. Amikor már az utolsó ember is elment, akkor közlik velem, hogy nekem kell kitakarítanom az egész óriási termet, méghozzá néhány órán belül, mert hamarosan újabb rendezvény lesz. Próbálkozom különböző takarító cégekkel, de mivel hajnal van, egyik sem érem el. Ekkor kapok egy váratlan telefont egy régi havertól, akivel utoljára a legénybúcsúján találkoztam, és azóta nem iszom koktélokat. Hallott a gondomról, ő tud nekem segíteni, mert olyan gépei vannak, amelyekkel pillanatok alatt a legnagyobb teret is rendbe lehet tenni. Megmondja a szolgáltatás árát is, amelyből a régi barátságra való tekintettel enged 50%-ot. Fel sem tűnik, hogy honnan tudja a telefonszámomat, hiszen 30 éve nem is beszéltünk, de köszönöm a segítségét, és egy visszahívást ígérek neki perceken belül. Erre megad egy számot, amelynek azonban csak előszáma van, egy beazonosíthatatlan országé…