GNL911

Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

A franciák és a feljelentések

une-lettre-de-denonciation-de-1944-1479278308.jpg

Laurent Joly francia történész szakmai érdeklődésének középpontjában a 2. világháború egyik legsötétebb jelensége áll: az antiszemita motivációjú feljelentés.

Kik a feljelentők? Milyen hatásuk van a feljelentéseknek? Az igazságügyi szervek archívumaiban kutatva arra a meglepő következtetésre jut, hogy kevesebb volt, mint amennyit feltételeztek, a következmények azonban sokkal súlyosabbak voltak.

A francia nemzeti tudományos kutatóközpont (CNRS) kutatási igazgatója, a Vichy a végső megoldásban, a Kollaboránsok, és az Action Française születése című könyvek szerzője új megvilágításba helyezi a múltat, amelynek bevallása nehezen megy – írja a Le Nouvel Observateur, amely interjút közölt a történésszel.

-Mekkora volt a feljelentések aránya a náci megszállás alatt?

-Amikor elkezdtem a munkámat ebben a témában, azt hittem, hogy  feljelentések milliói voltak és a legtöbb a zsidók ellen. Gyakran beszéltek 3-5 millió levélről. Megvizsgálva az archívumokat, megállapítottam, hogy a feljelentések elsősorban a fekete piaccal és a fegyverrejtegetéssel voltak kapcsolatosak. Gyakrabban jelentették fel a szomszédot, akinek vadászfegyvere volt, mint a padláson rejtőzködő zsidót. Viszont ez utóbbinak súlyosabb volt a hatása. A nagy razziák után a Gestapo és az SS azt tapasztalta, hogy a francia lakosság inkább filoszemita és diszkrétebben kell végrehajtani a razziákat. 1942 novemberétől a párizsi rendőrprefektúrán belül megalakult egy brigád, amelynek az volt a feladata, hogy letartóztassa azokat a zsidókat, akik nem tartották be a németek rendelkezéseit. A külföldi zsidók elleni razziák ritkábbak lettek és ők elbújtak. Meg kellett őket keresni és itt váltak szükségessé a feljelentések.

-Ilyen feladattal megbízott szervezet több is volt a francia adminisztrációban.

-Volt a CGQJ (Commisariat Général aux Questions Juives – Zsidó-kérdések főfelügyelősége) és a vichy antiszemitizmus-minisztérium, az egész üzem bázisa. Funkcionáriusai foglalkoztak a nem bejelentett zsidók kifosztásának ellenőrzésével. Ennek volt egy fegyveres rendőri részlege, a PQJ (Police des questions juives – zsidókérdések rendőrsége) és a SEC (Section d’enquéte et de contrôle – nyomozó és ellenőrző egység), amely tele volt szélsőjobboldali aktivistákkal, akik a CGQJ számára használták ki a zsidóellenes feljelentéseket és több száz letartóztatás kezdeményezői voltak.

A történész számára szerencse, hogy a CGQJ-nek volt egy nyilvántartása a napi postáról. 35 ezer levelet tudtunk így megnézni. 1200 zsidók elleni feljelentést találtam közöttük. Ez a leveleknek 3,5%-át teszi ki. A naponta érkező 30 levélből egy tartalmazott egy vagy több zsidó elleni feljelentést. Kezdetben minden tizediket vettek megfontolás alá, de az idő múlásával a helyzet súlyosbodott. 1944-ben már csaknem minden ügyben nyomoztak. Sőt, a régebbi leveleket is előszedték. Egy Joseph Antignac nevű megszállott lett a vezető, akit 1949-ben halálra ítéltek, végül azonban amnesztiát kapott.

Voltak azonban más szervezetek is, amelyek a megszállóknak dolgoztak. 1942-ben, amikor a németek látták, hogy a razziák nem hoznak nagy eredményeket, a Gestapo utasította a vichy rendőrfőnököt, hogy hozzon létre egy szervezetet, amely az ő szolgálatukban áll. Így alakult meg a párizsi prefektúra keretén belül egy bűnügyi részleg, amely kezdetben 25, majd 50 felügyelővel dolgozott. Két év alatt 5200 zsidót tartóztattak le Párizs közelében. A többséget deportálták.

-Hányan jöttek vissza?

-Nagyon kevesen. Serge Klarsfeld szerint 74.150 zsidót deportáltak Franciaországból, és 3-4 ezren jöttek vissza.

-Mi lett a feljelentőkkel?

-Sajnos a többségük ismeretlen volt. A felszabaduláskor megpróbálták felelősségre vonni azokat, akiket azonosítani tudtak. Az aljasság hierarchiájának csúcsán ott volt a kollaboráns, aki fegyvert fogott a nácik oldalán, a második sorban volt a feljelentő. A Seine-i bíróság elé 1600 ember került feljelentés vádjával. Ezek közül 240-en zsidók feljelentése miatt. Egy részüket felmentették, kb 150-et ítéltek el. Tudni kell azonban, hogy a prefektúra archívumát megsemmisítették, így a kutató munka nagyon nehéz.

A háború kezdetén csak 30 ezer német katona volt a megszállt Franciaországban. A franciák együttműködése és feljelentései nélkül nem tudtak volna működni. Ebben a 30 ezerben kevés rendőr volt. A legnagyobb létszám is csak egytizede volt a francia rendőrségnek. A náciknak abszolút szükségük volt a franciákra.  Alois Brunner, a drancy láger vezetője kezdetben 150 frankot fizetett a feljelentőnek, később emelte ezt az összeget. 1944 volt a legrettenetesebb éve a zsidók számára. A SEC számos felügyelője átment a Milíciába, ahol dupla annyit kerestek. Havi 3 ezer frank szép összeg volt. A Milícia vonzotta a deklasszált elemeket, mindenféle szerencsétlen alakot. Tudunk egy olyan esetről, amikor egy zsidó lányt feljelentette leendő apósa, aki ellene volt fia házasságának. A lány Auschwitz-ban pusztult el.

-A francia jobboldalban van egy erős antiszemita hagyomány.

-Amit megdupláz a feljelentői szokás. A Dreyfus-ügy után egy olyan újság, mint a Libre parole, rendszeresen közzétette a közalkalmazásban álló zsidók listáját.

-Az antiszemitizmus megerősödött 1936 után?

-Igen, például Céline akkor kezdett hangot adni levelezésében a zsidókkal szembeni gyűlöletének. A Népfront választási győzelme és Léon Blum miniszterelnöksége meggyorsította a dolgokat. Sokak számára egy marxista zsidó a kormány élén elviselhetetlen volt. Blum személye rettenetes gyűlöletet szabadított fel. Később a zsidók kizárását a közhivatalokból könnyen keresztül vitték.

-Milyen következtetéseket von le kutatásaiból?

-Lehangolóakat, ugyanakkor kedvezőket is. Az elképzelésekkel ellentétben a zsidók feljelentése nem magától érhető volt. Akik ezt tették, azok általában a társadalom aljához tartoztak, közönséges kollaboránsok, akik vagy bosszút akartak állni szomszédaikon, vagy valamit nyerni a németektől. A Gestapo számára viszont elengedhetetlen eszközzé váltak.

Könyvem fő következtetése: kevesebb a zsidókat feljelentő, mint gondoltuk, de a módszeresen felhasznált feljelentés az üldözés konkrét fegyvere volt. Különösen 1944-ben…

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr812581905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NBarbieReloaded 2017.06.16. 18:59:00

Nocsak, nem ugy szol a dogma, hogy csak a magyarok kollektiv antiszemetek, nameg nyilvan a nemetek? Mostmar a franciak is?

"A Seine-i bíróság elé 1600 ember került feljelentés vádjával. Ezek közül 240-en zsidók feljelentése miatt. Egy részüket felmentették, kb 150-et ítéltek el."

Es oket amugy milyen, mar akkor meglevo torveny alapjan iteltek el? Volt olyan, hogy mondjuk 1-5 ev szabadsagvesztessel buntetendo, aki megmondja egy zsidorol, hoy zsido?

inteligencs elenzeki 2017.06.16. 19:00:33

Ennyit a rongy magyarokról.
Gyanús házmesterek mindenhol vannak, ez egyéniség, és nem nemzetiség kérdése.

2017.06.17. 07:22:13

@NBarbieReloaded: Maradjunk annyiban, hogy az olvasás mellett a szöveg értelmezését is gyakorolnod kell még, a hozzászólást addig akár hanyagolhatnád is.

01234567 2017.06.17. 07:23:41

Franciaország gyakorlatilag a fegyverszünet után szövetségese volt Németországnak, Szíriában, Madagaszkáron, Oranban francia katonák haltak meg a nyugatiak elleni harcban, ugyan is a csatolt és gyarmati részeken a Vichy kormányt ismerték el, még a csendes óceániakon és a dél amerikain is. Ez nem mentség a lakosság hozzáállására, de azért árnyaltabbá teszi a képet. Amúgy a feljelentések mögött legtöbbször egyszerű primitív személyes érdekek állnak, anyagiak, bosszú, sérelem..stb... A nagyszüleimnek ezt sajnos személyesen volt szerencséje megtapasztalni.

röf 2017.06.17. 07:23:44

Örökzöld.......

Göbölyös N. László 2017.06.17. 12:23:20

@csentecsa: Azért emlékeztetnék arra, hogy Hollandiában vagy Dániában nem hoztak zsidótörvényeket és Franciaországban sem a náci megszállásig....

Göbölyös N. László 2017.06.17. 16:36:59

@csentecsa: Nem ugyanarról beszélünk. És Magyarországon már 1920-ban megvolt a numerus clausus, Hitler hatalomra jutása előtt 13 évvel. Tehát a magyarországi deportálásoknak alaposan megágyaztak.

Sequoyah 2017.06.19. 18:05:40

Vajon ezen emberek akkor is feljelentettek volna oket, ha tudjak, hogy mi is tortenik majd veluk valojaban? Hogy nem "csak" deportaljak oket, hanem megkinozzak es megolik oket?
Nem hiszem hogy a kerdes megvalaszolhato, de el lehet gondolkozni rajta.

gmihaly621 2017.06.19. 18:05:58

Azért a relativizáló, mentegető számháború ebbe az interjúba is bele lett csempészve.

GNL911

Irodalmi, műfordítói, publicisztikai írások, esszék, filmes próbálkozások, bölcsességek és eszmefuttatások.

Friss topikok

Címkék

18+ (39) 1945 (1) 1968 (1) 1969 (1) 1970 (1) 1989 (2) 1991 (1) 1992 (1) 1995 (1) 1996 (1) 1997 (1) 1998 (2) 20.század (4) 20. század (2) 2000 (1) 2018 (1) 21.század (1) 70-es évek (1) 80-as évek (1) 9/11 (1) 90-es évek (1) A.A.Milne (1) abszurd (1) abszurd-szocio (1) afro-amerikai nők (1) Agatha Christie (1) Agrippina (1) agy (1) Alanis Morrisette (1) Alberto Sordi (1) Albert Einstein (2) Alfred Hitchcock (1) Algéria (1) Allen Ginsberg (7) Álmok (3) álmok (6) Álom (1) álom (128) Amedeo Modligliani (1) Amerika (2) amerikai feketék (1) Amosz Oz (1) André Malraux (1) Angelo Roncalli (1) Anglia (13) animáció (1) Anne Frank (1) antiszemitizmus (5) Antoine de Saint-Exupéry (1) Antonio Porta (1) Apocalyptica (1) Arisztotelész (1) arte (1) Art Garfunkel (1) atombomba (2) Auschwitz (5) Ausztrália (4) Ausztria (4) aztékok (1) Balaton (2) ballada (1) Barta Dóra (1) Bartók Béla (1) beat (2) beat-nemzedék (2) Beatles (1) Bécs (1) béke (1) Belgium (1) Belvárosi Színház (1) Berlin (1) Bernáth Zsolt (1) Bessie Smith (1) betegség (1) Billie Holiday (1) Billy Wilder (1) biológia (1) bíró (1) blogregény (1) blues (3) Bob Dylan (11) bölcsesség (1) Bölcsességek (5) Bolero (1) Bonaparte Napóleon (1) bordélyház (1) Boris Vian (3) börleszk (1) Brazília (2) Bródy János (1) Budapest (10) bűntény (1) bűnügy (12) Buster Keaton (1) Carhartt (1) cenzúra (1) Chaplin (1) Charles Baudelaire (1) Charles De Gaulle (1) Charlie Chaplin (1) Christies (1) Cikkek a nagyvilágból (4) cirkusz (1) Clara Royer (1) Cranberries (1) Creed (1) Csehszlovákia (2) Cseh Tamás (1) csendélet (1) csillagászat (1) Damanhur (1) Def Leppard (1) Dél-Amerika (1) diktatúra (1) Dinnyés József (1) divat (2) Djabe (8) Donovan (1) Dream Theater (2) drog (2) Duna (1) e.e.cummings (2) ég (1) Egészség (1) Egon Schiele (1) egyenjogúság (1) Élet (2) élet (2) életkép (1) életmód (1) életrajz (1) Elmeél (10) Élmény (7) élmény (8) élmények (2) élő (1) első világháború (1) El Chapo (1) El Cid (1) emberiség temploma (1) emberi intelligencia (1) emberi kapcsolatok (1) embermentés (3) Emlékek (1) emlékek (22) emlékezés (1) emlékezet (1) én (2) Enya (1) Eric Clapton (1) erkölcs (1) Ernest Hemingway (1) erőszak (1) erotika (6) esszé (17) esszék (8) Észak-Írország (3) Észtország (1) etno-jazz (1) Európa (1) évforduló (16) fák (1) fantázia (4) farkas (1) Federico Fellini (1) fegyverszünet (1) félelem (4) félelmek (2) felfedezések (2) feltalálók (1) féltékenység (1) Ferrari Violetta (1) festészet (3) Fesztbaum Béla (1) film (11) filmzene (1) film noir (1) filoszemitizmus (4) filozófia (5) Finnország (1) fizika (1) földrajz (1) földrengés (1) fotó (12) Fotó (11) Fotók (1) fotóművészet (1) Franciaország (44) Francisco Franco (1) Frankenstein (1) Franz Renggli (1) Frida Kahlo (1) futball (1) Gala (1) Garri Kaszparov (1) gasztró (4) Gasztronómia (1) gasztronómia (1) gazdaság (2) Georges Méliés (1) GGöbölyös N. László (1) Gianluigi Buffon (1) Gideon Greif (1) Göbölyös N. László (336) Godot (1) gondkolkodom (4) gondolatok (3) Gondolkodom (17) gondolkodom (42) Görögország (2) Grateful Dead (1) Greg Lake (1) Grönland (1) Groucho Marx (1) Guillaume Apollinaire (1) Gulli Briem (1) Gustav Klimt (1) gyász (1) gyermek (1) gyilkosok (1) gyilkosság (3) gyógyítás (2) gyógyszer (1) Győr (1) Győri Balett (1) háború (3) Habsburg-birodalom (1) haiku (5) haiku-fűzér (12) haikuk (1) Hair (1) hajléktalanok (2) halak (1) halál (7) Halper László (1) hangosfilm (1) Hanuka (1) harcore punk (1) Hasfelmetsző Jack (1) használati eszközök (1) Hedy Lamarr (1) Henry Rollins (1) híresség (2) Híresség (1) hírességek (4) hírszerzés (1) hírügynökség (1) hit (2) Hitler (3) (1) Hobo (1) Hódmezővásárhely (3) Hofi Géza (1) Holokauszt (6) holokauszt (12) Horn-fok (1) horror (5) Horvátország (1) hősök (1) humor (2) Humphrey Bogart (1) Ian Anderson (1) Ian Curtis (5) II.világháború (9) Illés (1) indián (1) indiánok (2) információ (1) Ingmar Bergman (1) internet. (1) ipar (2) Irak (1) írás (2) Irena Sendler (1) irodalom (259) Írország (4) iskola (1) iszlám (1) Izrael (2) Jack Bruce (1) jack bruce (1) Jack Kerouac (1) Jacques Prévert (1) Jancsó Miklós (1) Jane Austen (1) Janis Joplin (1) Japán (2) járvány (1) jazz (4) Jean Cocteau (1) Jeff Baron (1) Jeruzsálem (1) jezsuiták (1) Jézus Krisztus (1) Jimi Hendrix (5) Jim Morrison (7) Joan Fontaine (1) Joe Cocker (1) jóga (1) Johannes Kepler (1) Johnny Winter (1) John Lennon (5) joint (1) Jom Kipúr (1) Joni Mitchell (1) Joseph Stiglitz (1) jövő (1) Joy Division (1) juke-box (1) Jules Isaac (1) Kanada (52) káosz (1) Karácsony (3) Karthagó (1) kémkedés (1) Kennedy-család (1) Kennedy-gyilkosság (1) Képzelt Riport... (1) képzőművészet (7) kereszténység (4) Kern András (1) kiállítás (3) Kína (4) kincs (1) King Crimson (2) kísértések (1) kocsma (1) kollaboráció (1) Kollázs (6) kollázs (13) kollázsregény (5) kollégium (1) költészet (16) Kolumbia (2) Kolumbusz (1) koncert (3) Kondor Béla (1) Konrád György (4) könyv (12) könyvkiadás (1) Korábbi verseim (9) környezetvédelem (2) koronavirus (1) Koyaanisqatsi (1) közélet (5) középkor (1) közérzet (1) közgazdaságtan (1) közlekedés (1) Közvéleményem (10) krimi (15) kritika (3) kultúra (2) Kultúrtörténet (1) kultúrtörténet (48) Kurír (5) Kurt Gödel (1) kutlúrtörténet (3) kutya (1) Laura Nyro (1) Lawrence Ferlighnetti (2) Lawrence Ferlinghetti (3) lázadás (1) lelkiismeret (1) lemez (6) Lengyelország (3) leonard Cohen (2) Leonard Cohen (34) Leonard Cohen versei és dalai (28) levelek (1) Lev Trockij (1) Litvánia (1) London (2) Loreena McKennit (1) Lou Reed (2) LP (2) Lumiére-fivérek (1) Madách Színház (1) maffia (2) Magellán (2) Magyarorszag (2) Magyarország (96) Magyar Nemzeti Galéria (1) Majnik László (1) Mama képei (21) Mao Ce-tung (1) Marc Chagall (1) Margitsziget (2) Margitsziget. (1) Maria Casarés (1) Mark Sandman (1) Martin Luther King (1) Mary Shelley (1) Másutt (1) matematika (1) Mattei-ügy (1) Matuscsák Tamás (1) Maurice Ravel (1) Mauthausen (1) Max Linder (1) média (20) meditáció (1) Meditációk (1) medve (1) memoár (1) merénylet (2) mese (1) mesterséges intelligencia (1) Metallica (1) Mexikó (1) Michael Caine (1) Michelangelo Antonioni (1) Micimackó (1) mítosz (1) Moby Dick (1) Morphine (1) morpho (1) mozi (52) MTI (3) Müller Péter (1) múlt (2) munkaruha (1) Mussolini (1) művészet (3) Művészet (1) nácizmus (14) nácizmus holokauszt (1) Nagy-Britannia (17) nagy proletár kulturális forradalom (1) napló (4) némafilm (4) Németország (7) New Age (1) New ÍYork (1) New Model Army (1) Nick Cave (5) Nick Drake (1) Nico (1) Nikola Tesla (1) Nirvana (1) nők (2) Normandiai partraszállás (1) Nostradamus (1) novella (2) novellafüzér (3) NSZK (1) nukleáris konfliktus (1) Óbuda (6) Óbudai Társaskör (2) ókor (6) olaj (1) Olaszország (16) olasz konyha (1) olasz western (2) Olivia de Havilland (1) Olof Palme (1) önéletrajz (1) Orbán Viktor (1) ördög (1) Oroszország (3) őrület (1) Oscar Wilde (1) összeesküvés-elmélet (1) Osztrák-Magyar Monarchia (1) P.J.Harvey (1) Palme-gyilkosság (1) pápaság (1) Parma (1) Pasolini (1) Patti Smith (7) Paul Éluard (1) Pészach (1) pete brown (1) Pete Sinfield (1) Philip Glass (2) Pierre Reverdy (3) Pier Paolo Pasolini (1) Pillanatok (5) pillanatok (15) Pink Floyd (1) platánok (1) polgárháború (1) polgárjogi mozgalom (1) politika (6) Portugália (1) Primo Levi (2) Prince (1) próféciák (1) progresszív (1) protest (1) próza (3) pszicho (1) pszichológia (6) Pulp (1) punk (3) Purim (1) purim (1) Putyin (1) R.E.M. (1) Radiohead (1) Ragályi Elemér (1) Ramon Mercader (1) rasszizmus (3) reconquista (1) regény (3) régészet (2) Rejtő Jenő (1) remake (1) rémek (1) rémképek (1) Rettegett Iván (1) Richard Palmer-James (1) Rita-nap (1) Roberto Saviano (2) Robert Desnos (1) Robert Fripp (1) Robert Hunter (1) rock (55) Rock (18) rock-történet (4) rock and roll (1) Rolling Stones (1) Római birodalom (1) Római Birodalom (3) rombolás (1) Roy Harper (3) Rubin Eszter (1) Rudolf Péter (3) Rudolph Valentino (1) sajtó (4) sakk (1) Salinger (1) Salvador Dalí (1) Sándor Pál (1) Saul fia (1) sci-fi (4) Scorpions (1) Seattle (1) Seress Rezső (2) Sergio Leone (2) Séták a sötét oldalon (1) Shakespeare (1) Sidney Lumet (1) Simone Veil (1) Sinéad OConnor (2) sorozatgyilkos (1) Soundgarden (1) Spanyolország (13) spirituálé (1) spirituális (12) sport (4) Sri Lanka (1) Stanley Kubrick (3) Stan és Pan (1) Stefan Zweig (1) Steve Hackett (2) Steve MCurry (1) Stieg Larsson (2) Sting (1) Suzanne Vega (1) Svédország (2) szabadság (2) Szabó Elvira. (1) szado-mazo (3) szakrális zene (1) Szántó T.Gábor (1) szecesszió (1) Székhelyi József (1) szekta (1) Szent Efrém Férfikar (1) szerelem (50) szeretet (1) Szergej Ejzenstejn (1) szeszgyár (1) szex (11) Szicília (1) színek (1) színház (9) Szlovákia (1) szoci (2) szoció (3) szocio (60) szorongás (1) Szovjetunió (4) Sztálin (2) sztárlét (1) sztárvilág (1) Sztehlo Gábor (1) születés (1) születésnap (1) szürreál (2) szürreális (11) szűrreális (1) szürrealizmus (1) SZűrtreáll (2) szűrtreáll (1) Szűrtreáll (9) táj (1) tájkép (10) tánc (3) Táncolnak a kazlak (1) társadalom (15) tea (1) technika (6) tél (1) természet (4) terrorizmus (1) testvérek (1) theme for an imaginary western (1) Therapy? (1) The Cure (1) The Mission (1) Thomas Mann (1) Titanic (1) tojás (1) tömegkultúra (1) Tom Waits (4) Török Ferenc (1) Történelem (5) történelem (72) Tóth Krisztina (1) Totth Benedek (1) Trainspotting (1) tudomány (12) Tudomány (1) túlélő (1) tv (1) Újév (1) újságírás (7) Ulrich Gábor (1) Underground Kiadó (1) ünnep (3) urbanizáció (1) USA (89) utazás (3) üzlet (1) vadászat (1) vallás (7) Van Morrison (1) város (1) Városliget (1) varsói gettó (1) Vas Zoltán (1) Vatikán (2) vers (1) versek (3) Versek 2015 (2) versek 2016 (12) versek 2017 (22) Versek 2018 (12) versek 2019 (8) versek 2020 (10) vészkorszak (1) Victor Hugo (1) vihar (1) vikingek (1) világ (1) világpoénzis (2) Világpoézis (57) világpoézis (73) világzene (2) vilápoézis (1) Vilnius (1) virág (1) vízió (1) world music (3) Yes (1) Zabhegyező (1) Zene (68) zene (7) zsidóság (15) Címkefelhő

https://www.facebook.com/elmehunyor/

süti beállítások módosítása