Életem és én éjfekete négerek vagyunk, valahol szabad ég alatt, forró égövön és a szerelem olyan gyönyöreinek adózunk, amelyekre álmunkban sem merünk gondolni.
És a nap nap után a hihetetlen valóság elfújja a még oly különös álmot is.
Életem zenélő lába lebben a felhőűző fúga nyomában.
Testem lépcsőút, s Mennyország rajta az Ő selyem-hűs lépte.
Életem álommezsgyén rebbenő ujjpercei állítják örök reggelre időtlenségünk óráját.
Éden-gyökerek szövetsége vérköreinkben.
Telihold hozza pulzáló tálcáján ágyunkba a szenvedély csendjének italát. Szaturnusz ölelő gyűrűje lélegzi magába Vénusz fűszerdombját.
Illatos magzatburok ezüst tavaszában éljük Iker-létünket a Mindenegy köldökzsinórján keringve.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.